Irodalmi Szemle, 1979

1979/4 - Grendel Lajos: Ködnyulak (elbeszélés)

szerzett tapasztalatait. Leírja, hogy az egykor köztiszteletben álló szenátorok hány kiló libamájat fogyasztottak b1 röpke néhány nap alatt, miként fetrengtek fényes nappal részegen az utcakövezeten és árokpartokon, karcsú bakfislányok miként formátla- nodtak el a szüntelen zabálástól. Mennyi azoknak a száma, akiknek a szíve nem bírta e földi paradicsom szörnyűséges megpróbáltatásait, s miként vesztették el életerős, fiatal vitézek a férfiasságukat e lucullusi rémlakoma következtében — sokuk talán örökre. Meglehet, írja, hogy az ételnek egy részébe valaki mérget kevert.

Sajnos, az elbeszélő nem teheti meg, hogy mindenestül a fantázia birodalmába utalja Somogyi Juhász Péter beszámolóját, noha tartózkodni kíván az általánosításoktól. Nem lehet véletlen azonban, hogy bármi történjék is az országban (s minél nagyobb horderejű esemény, annál inkább), azt az elbeszélő szülővárosában mindig zabálással reagálják le. A rituális zabálás mint a város történetének egyik motorja nem mellőzhető szempont, s visszamenőleg bizonyos mértékben hitelesíti Somogyi Juhász Péter beszámolóját. Kétségtelen, hogy a császári ajándékozás óta valami történelmi átok ül a városon. Az elbeszélő nagyon jól emlékezik rá, hogy valahányszor a közelmúltban válságosra fordult a nemzetközi helyzet, városszerte fejedelmi lakomákat csaptak, s még a csecsszopók is több tejet szívtak, mint más, közönséges napokon. A közelmúlt történelmi kataklizmáinak emlékét rendszerint pazarul fűszerezett fogások szomszédos emléke illatozza be; lőporszag és fűszerillat keveredik békésen az elbeszélő szüleinek visszaemlékezéseiben is. Tény, hogy a város újkori története elválaszthatatlan attól a hallatlan erőteljes lendülettől, amelynek első pusztító napjaiban májzsugorodást kapott egy európai hírű diplomata és emlékiratíró.

Az űrhegy utcai nyúlvadászatok rituáléja sem egyéb, mint e nagyszabású zabálás szimbolikus felidézése. Legalábis részben feltétlenül az. Persze az Őrhegy utcai nyúl- vadászatoknak ma már semmi köze az igazi vadászatokhoz, legföljebb a szenvedély a régi még és a rituálé ősi szabályai. S természetesen a helyszín és az időpont: november utolsó vasárnapja. A szabályok tehát a régiek, csak a viselet más. Hagyomány és divat dialektikája, amelyet az elbeszélő mint a szertartásba még tizenhat éves korában beavatott személy, belülről ismer.

November utolsó vasárnapján már kora délutántól tilos az őrhegy utcába behajtani. Az utca felső torkolatát az útburkolat javításának ürügyével lezárják, s noha a hatóságon is jól tudják, hogy ilyesmiről szó sincs, szemet hunynak a dolog fölött, mondván: ártalmatlan játék ez. Az Őrhegy utcai nyúlvadászat régi tradíció, amely alkalmasint idegenforgalmi jelentőségre is szert tehet. A piacon, a kocsmákban, a templomokban azután gyorsan terjed a hír: „Javítják az Űrhegy utca útburkolatát.” S ez afféle jeladás. Még sohasem sikerült kideríteni, ki csempészi oda az Őrhegy utca sarkára a „Behajtani tilos” táblát. A lényeg az, hogy ott van. Egyszer csak ott van, és akkor aggastyánokban és gyermekekben, iskolaigazgatókban és hotelportásokban, gimnazistákban és inasfiúkban, szóval mindenkiben, akiben férfivér kering, megmozdul az ősi vadászösztön. Mindenki azért nem vehetett a vadászaton részt. Az Űrhegy utca csak százötven méter hosszú, és sörétes puska sincs elég. így itt is, mint mindenütt, a protekciósok és az ügyeskedők járnak jól. Az az igazság, hogy már évek óta csupán néhány család kiváltsága ez a remek mulatság, a többiek szagolhatják a puskaport. A fegyvereket az Űrhegy utca 6. szám alatti italboltban osztják ki. A kocsmát közönséges napokon leginkább szénfuvarozók, köztisztasági alkalmazottak és öregedő utcalányok látogatják. Ezen a napon azonban nagyon nagy a tolongás, jóllehet italt nem mérnek, csakis üdítők meg kávé fogyasztható. A szesztilalom éjfélig tart. A puskákat a kocsmáros őrzi négy megvasalt ládában, s ő osztja ki délután három és fél négy között. Azután mindenki elfoglalja a posztját. A szürkület beálltával a házak ablakaiból mindenhonnan puskacsövek merednek ki, s akiknek nem jut hely a házakban, azok a kapuk alá húzódnak be. Régi szabály, hogy a puskából csakis fölfelé, negyvenöt fokos szögben szabad lőni, mintha valójában vadkacsákra vagy denevérekre vadásznának. De félre a tréfával! Nem az a fontos, hogy ködnyulakra vadászunk, hanem a vadászatnak bizonyos kultikusszimbolikus jelentése, jellemacélozó rendeltetése, s az ezt követő mély katarzis és belső megtisztulás. Az Őrhegy utca és környéke a város ősi része, roskatag házikóit a valamikori városmag tőszomszédságában emelték. Az utca alsó vége ma is a szántóföldekbe torkollik. A város nem errefelé, hanem déli és nyugati irányban terjeszkedik, itt minden érintetlen még a civilizációtól. Párszáz évvel ezelőtt, a törökdúlás és a ku