Irodalmi Szemle, 1979
1979/4 - Rácz Olivér: A szuper-robot (elbeszélés)
met. Sőt — lihegte nekivörösödve — nagy a gyanúm, hogy minden nyamvadt play boyjal felszarvazott. Ami pedig a szókincsét illeti — na jó — mondta sietve, és nagyot nyelt — ez most nem fontos. Másról van szó: maga tudja, hogy nem szeretek egyedül lenni... Küldjön nekem egy másikat. De ezúttal lesz szíves gondosabban körülnézni a készletében, igen? Akad magán kívül más közvetítő is ebben a koszfészekben, igaz? — mondta fenyegető hangsúllyal. A hang a drót másik végén buzgón hümmögött. — Ügy érti, uram, hogy máris? Még ma? Nem lesz ez egy kicsit korai? Fersen felhördült. — Talán rendeztessek neki dísztemetést? Maga hülye vagy részeg? A hang megsértődött. — De uram!... Mindössze arra, gondoltam, hogy a közvélemény ... az ön körei... Jó, jó — mondta gyorsan, mert a készülék vésztjóslőan felmordult. — Jó, jő. Tudom, 'hogy nem szeret egyedül lenni. Hát — nézzük csak — mondta töprengve. — Talán — igen: itt lenne Lenóra ... Ügy van: Lenóra bizonyára megfelelne önnek!... — Nix! Fersent kezdte a guta kerülgetni. — Nix! Sem Lizi, sem Lina, se Lenóra, se Edgar Allan Poe, se a Holló! Sem Leóni- •dasz! Semmi, ami L betűvel kezdődik! — Bocsánat: Leónidasz görög hadvezér és politikus volt. Férfi! Ilyesmivel nem foglalkozom — recsegte a hang sétrődötten. De Fersen nem figyelt oda, fújta a magáét: — Sem Lüszisztraté, sem Louise Labbé, sem Laura, sem Petrarca és a szonettek! Ha jól tudom, akad még néhány más betű is az ábécében! Kezdje a végéről: Zenőbia, Zinaida, Xantippé, Xerxész. Keressen. — Uram! Xerxész is férfi volt — kesergett a hang —, méghozzá perzsa és király. Xantippé pedig házsártos vén boszorkány volt. — He? — Mondom: Xantippé pedig-------A hallgató megrecsent Fersen markában. — Ide figyeljen, Boll! Ha egyszer görög órát meg perzsa nyelvet meg jog- és hadtudományt óhajtok hallgatni, akkor majd újra felhívom. De addig küldje, amit kértem! Halló — szőke legyen, 166—168 magas — a fenébe, már ismerhetné az ízlésemet!... Délig itthon vagyok. Ha siet, még elér. De ha ez az izé is vedelni fog meg botrányokat kavar nekem meg minden hordárral lefekszik, akkor megnézheti magát, Boll! Levágta a hallgatót, csak úgy reccsent. A vonal másik végén a gondosan lenyalt haj és a hóditóan keskeny bajusz tanácstalanul bámulta az elnémult készüléket — Sült bolond — mondta elkeseredetten. — Kész őrült. Nem is tudom... — A bajuszát birizgálta, pillantása elkalandozott, végül a szemközti íróasztalra könyökölő platinaszőke szépségen állapodott meg. — Nem is tudom... — Mit nem tud? — kérdezte a hölgy kíváncsian. — Nem is tudom, nem kellene-e értesítenem a rendőrséget — tűnődött a férfi sötéten. — Ez már a harmadik. — Harmadik mi? — A harmadik neje. Az elsőt belökte egy vízduzzasztóba, a másodikat egy szikláról taszította le. — Elég egyhangú, nem? — vélte a platinaszőke. — És a harmadikkal mit csinált? Ketté fűrészelte? Vagy egy templomtoronyból hajintotta le, a változatosság kedvéért? — Mit tudom én? — mondta a férfi mogorván. — Talán atommagot nyeletett vele. Kész őrült. A hölgy a másik könyökével is az íróasztalra tálalta magát. — Tulajdonképpen kiről beszél? — tudakolta kíváncsian. A férfi megmondta. — Azért mert öt trösztje és hét bányaérdekeltsége és kilenc hajóvállalata és tizenöt istennyilája van, azt hiszi, neki már mindent szabad — fűzte hozzá izgatottan. — Három ilyen pompás husit eltenni láb alól. Mit gondol, ki ő? A Kékszakállú herceg? És most persze küldjék egy negyediket. Hogy fasírozottat csináljon belőle? Kész őrült.
