Irodalmi Szemle, 1979
1979/3 - FÓRUM - Gágyor Péter: Tűnődések két ősbemutató ürügyén, kritikáról színházról, drámáról
elegyét értettem. A mensoid azonban nem fedi teljesen a forma és tartalom battai kapcsolatának milyenségét. A Kakastánc antidrámának sem nevezhető, mivel az anti- drámának (így a groteszknek és abszurdnak is) megvan a rtiaga szigorú követelmény- rendszere. A happeninggel is csak ellenkező előjellel és némi túlzással rokonítható: antihappening (?). Batta játékosságának jellegzetessége a problémátlanság, a problémák megkerülése, elkendőzése. így a battai játékosság funkciótlan. Mert egészen más a Szentivánéji álom, a Cyrano vagy a Tóték játékossága. Ezeket a tragikum építi — jurij Bondarevvel szólva: mint halál a halhatatlanságot —, sőt még a Godotra várva morbid játéka is a tragikum logikájára épülő emberi játék, tehát drámai. Batta játékai fehér asztal melléki adomák, szóbukfencek, nem szárnyalnak, csupán az ürességük folytán emelkednek fel... S így nem emelik magukkal, s nem is érintik az embert sem. A századeleji polgári írók New York kávéház-beli törzsasztalainak szójátékaival rokonítható a Battáé, csakhogy Karinthyék sosem akartak ebből irodalmat csinálni, sosem kapaszkodtak vele a ssínpad világot jelentő deszkáira, vállalták önmaguk asztalmellékiségét, a fecsegések és kártyapartik világát. A Kakastánc meséje szinte elmondhatatlan. Adva van egy retardált gondolkodású futballista, egy bókszaporító borbélyocska és egy leányregényből kölcsönzött mafla jófiú. Ez a )ófiú (hogy miért éppen ő? — az mindvégig rejtély maradt) nyeri el végül is a villogókeblű légikisasszony kegyeit. Közben vannak látomások, titkos szervezet (riporter?!), amatőr színpad, pincérek, utasok stb... Bevallom, zavarban vagyok még most is, ha el kell mondanom a Kakastánc tartalmát, holott kétszer láttam és többször is elolvastam a művet. Ugyanilyen zavart okoz, ha elemezni kívánom valamilyen dramaturgiai szerkezet vagy követelmény szerint, vagy még inkább: egy feltételezett filozófiai kultúra talajáról. Ügy vélem lehetetlen, mert e problémátlanságban nihil, intenzív és általános menekülés van. Batta játékában az egész dráma menekül, kisodródik, csakúgy, mint a Kakastánc szerzője. S az operett is legalább komolyan veszi önmaga mondvacsinált problémáit. Batta ellenben még saját ötleteit sem aknázza ki következetesen; „konfliktusai” mondvacsináltak: álkonfliktusok. Darabjának nincs társadalmi vetülete, nincs feszültsége, így csak lebeg a színpad fölött, távol az élettől, a tragikumtól és a drámától. Sírni, nevetni s egyáltalán: drámában gondolkodni pedig aligha lehet tragikum-mentesen. A társadalom tükör nélkül fésületlen marad, s ez különösen igaz a nemzetiségi társadalmunkra. A legjobb, legtisztább tükör viszont a dráma, a színház. A dráma a társadalom önismeretének egyik legfontosabb eszköze. Erre az önismeretre itt és most, szocialista nemzetiségi társadalmunkban egyre sürgetőbben van szükség. Az önismerethez pedig sem a közhelyek, sem a problémák elkendőzése felől nem vezet út. GROTESZK ÉS BÚJÓCSKA Menekülés. Koncsol László hívta fel a figyelmünket irodalmunk egyik furcsa jelenségére, nevezetesen arra, hogy irodalmi hőseink gyakran elvonulnak, elzárkóznak a műben ábrázolt élet sodrásától. Erre a szimptomára leltem rá a föntebb tárgyalt két drámában is. Holott a menekülés, a kisodródás tragikuma, igazi drámához adhat alapot, így, rejtőzködve azonban csak zavaróan hat. Ez lehetett — a be nem vallott kisodródás — az oka annak is, hogy szerzőik a klasszikus drámaformák helyett a határozatlanabbnak tűnő (bár nem az!) groteszkhez közeledtek. Századunkban a világ drámairodalma sokféle izmussal jelezhető, félő azonban, hogy a kategóriák felületes ismerete egyfajta bújócska, kimagyarázkodás vélt lehetőségét teremtik meg drámai irodalmunkban az áldrámák számára. Mert az első pillantásra talán elbújhat a drámátlan dráma is e ritkán használt, sokaknak újdonságként ható címszók mögé, de csak nagyon rövid időre. A dráma először dráma, és csak azután kategorizálható. A lehetőségek sokfélék, de sosem a tragikum mentesség és drámaiatlanság a helyes út. A drámai groteszk, ha görbe tükörben is, de tükrözi a társadalmat. Sosem „görbülhet meg” annyira a tükör, hogy a problémákat kikerülje! A kőt drámapróbálkozás nyelvezete és stílusa is elmarasztalható. Nem rendelkeznek irodalmi erényekkel, stilisztikai bukfencek és képzavarok tarkítják őket, így nem valószínű, hogy folyóiratbeli közlésükre sor kerülhet.
