Irodalmi Szemle, 1979

1979/1 - Kulcsár Ferenc: Monológ (vers)

KULCSÁR FERENC

Monológ

... És nézni, csak nézni magamra míg szívemet az ég is elfogadja — sorsomnak, jaj, legyen foganatja ...

... És rajzolni. Az örök grafit váltsa valóra vágyait.

Ne csillagot költő kotlós, csak a húros, csak a botlós keltsen víziót fölöttem; és előttem aki fenyeget, karcoljon szívemre képeket.

Kiváltságos téma, tervet, tervet, jaj, új sírkő terhet rajzolni tépett irkámba, piszmogni, mintha firkálna a három ujj csak, s — álmodik: bonyolult kék kígyót szorít.

Ha minden ihleten túl leszek s teljes jelenem fellebeg, sikerül-e a viperát kételyembe kúsztatni át?

És sikerül-e a jelenlét terve is: a gazdag nem-lét?

Rám marad, jaj, de rám mered az absztrakció és tervezek ... Sorsom, jaj, sorsom ágbogán fájdalom ami fönnakad én megmutatom és tervezek képeket érted és ellened — szépet, szépet, de hó reme, róma, mi föl-fölgyullad régóta, régóta.

... És konok leszek, szinte bonckés nem vág föl oly fekélyt, ragályt; az osonó járványt boldog nyelven kellene majd, hogy fölleljem — műteni az elvonuló rózsát és szédülő fejét, gyökerét határokon túl szórni szét.

Vajda Lajos emlékére