Irodalmi Szemle, 1979
1979/3 - LÁTÓHATÁR - Švejda, Jiří: Autóstop (novella)
— A lábam — szisszent fel a lány, köhögés fogta el és habos vér jelent meg a szája szélén. — A hasam. Borzasztóan fáj — suttogta. — Segítsen... — Jézusmária... sóhajtott fel Karéi, és tanácstalanul lehuppant az ülésre. — Tegyen valamit, kérem — mondta halkan a lány. — Jézusmária — ismételte meg a férfi és sokáig nyelni se tudott. — Csak lassan, kisasszony ... Nem szabad mozognia ... Inkább elugrom valakiért. — Csak nem hagy itt egyedül! Lehajolt és az ölébe vette a lányt. Hihetetlenül nehéz volt. — Óvatosan! — suttogta a lány. Kivonszolta a kocsiból. — Tud menni? — kérdezte Karéi. — Maga megbolondult! — Egymagam semmiképp se tudom kiszabadítani innét a kocsit — mondta tanácstalanul, és érezte, mint járja át egész lényét a lány iránti gyűlölet. — Most ne az autóval törődjön, hanem azzal, hogy mielőbb a kórházban legyek. Nagyon fáj! — A lány lassan lélegzetet vett, majd a hasához kapott. — Csináljon már valamit! — kiáltott fel, látván a férfi tétlenségét. Karéi ismét az ölébe vette. Fájdalmas pillantást vetett a kocsira, sírni lett volna kedve. Azután elindult. Messze volt az országút, a lányt egészen az útszélre kellett cipelnie. Hirtelen rádöbbent, mi történhet majd, ha a lány a kórházba kerüL Lábtörés, belső sérülés, hosszú ideig tartó kezelés ... Persze majd megkérdezik, hogyan történt a baleset. — Ne mondja meg ott azoknak — mondta könyörgő tekintettel. — Mit és kinek? — A kórházban — préselte ki magából. — Mondja azt, hogy elesett, vagy hogy fürdés közben történt, szóval valami ilyesmit... — És a biztosító? Hiszen így semmit sem kapnék. — Mindent megfizetek magának. Annyit adok, amennyit kér — mondta elszántan, és maga előtt látta Paryzt, Hlaváčot és a titkárt. — Ha úgy gondoja, tízezret fizetek magának ... A lány nem válaszolt. Karéi érezte, hogy megfeszül a teste az ölében. A fájdalom okozta volna? — Nem... — szólalt meg végre. — Nem érdekel a pénze. Tartsa csak meg magának. És ha nem lehetnek majd gyerekeim? Arra nem gondol? Azt is megfizetné? Hagyja az egészet, úgy is kihallgatnak, ha vizsgálni fogják a karambol körülményeit. E szavak hallatán Karéit elhagyta minden ereje. Vizsgálat. . . Rendőrség, ügyészség, bíróság. Nyilvános tárgyalás. Vajon mi áll majd a vádiratban? — Meg kell majd magyaráznia nekik, hogy történt az egész! — mondta ingerülten Karéi. — Mi, hogy történt? — Kirántotta a kezemből a volánt! — Nem kellett volna letérnie az útról, féltem, hogy majd csinál velem valamit. Védekeznem kellett. — Ostobaságokat fecseg — vont vállat Karéi. — Mit bolondozik? Fáj! — sikoltott fel a lány — ezt nem mi fogjuk megítélni, erre mások hivatottak. Karéi megállt. Nem bírta tovább szusszal. Érezte, hogy így nem viszi ki a lányt az országútig. Óvatosan a hátára vette. Valamikor azt tanulta, hogy sérült embert háton kell vinni. Hirtelen úgy rémlett neki, hogy valami nedves meleg csurrant végig a nyakán meg a hátán. Megijedt. — Nem vérzik maga? — kérdezte megszeppenve. — Azt nem tudom... De nagyon rosszul érzem magam. Szedje gyorsabban a lábát, félek! Borzalom, suhant át az agyán. Egyszeriben rossz álomnak tűnt fel néki ez az egész. Mi lesz, ha meghal ez a lány? Végiggondolni sem volt mersze. És ha túléli? Bármit mondhat majd, a nőknek mindent elhisznek. Nemi erőszakra tett kísérlet, egészségrontás ... Börtönbüntetés. Pár év a sitten . .. Jótett helyébe jót ne várj! — kesergett Karéi.
