Irodalmi Szemle, 1979

1979/1 - Csanda Sándor: Fábry Zoltán és az „emberirodalom”

a legtöbbször igazságosan. Falu Tamás könyve volt az első szlovákiai magyar regény, s kritikusunk néhány évvel előbb még valószínűleg kevésbé szigorúan ítélte volna meg, itt már osztályszempontú kritériumokat is emleget: „De ez csak fűszer: a több, a jobb felé kapaszkodó polgármester lelkiismeretnyugtató exotikuma, és nem természetes, organikusan gyógyító, változtató levegő. Falu Tamás nem tud kimászni kicsinyes adottságaiból (egészen bátran lehet írni: osztályadottságaiból), és minden, ami új lehetőség: csak fáradt, rezignált sóhajos óhaj, de a megvalósításért egyetlen egy mondatát sem küldi harcba.” (Reggel, 1926. VI. 12.)

Provincializmusban marasztalja el kritikusunk Rácz Pálnak A könyvnyitó asszony című regényét is. Jő ízlése, széles körű olvasottsága alapján már ekkor is felismeri Fábry az igazi értéket is, s értékelő kritériumai még elsősorban esztétikai szempon- túak, amint ezt Tamás Mihály Tavaszi vallomás című könyvéről írt recenziója is bizonyítja: „Tamás új könyve minden igénytelenségével és szerénységével, nagyotmondást nemakarásával, biztos, puritán, erotikái formakeménységével, biztos kezelésű novellaművészetével, egyszerű, majdnem őstudatával — sok lázas, lihegő, sikolyos és vergődő erotikái nagyotakarást feledtet és tesz feleslegessé. Ez a biztoskezű, egyszerű formakészség megérdemelné, hogy nagyobb és mindenre kiterjedő területet vegyen birtokába.” (Reggel, 1926. XII. 15.) Hasonlóan ír valamivel később Darkó Istvánnak Szakadék cimű regényéről is (Élet, 1928. VI. 2.). A politikai szempont azonban mind inkább előtérbe kerül Fábry szemléletében, és háttérbe szorítja az esztétikait. Vass Lászlót azért dicséri Remény: Rubiner című írásában, mert cikket írt Rubiner nevű német expresszionista íróról. „Vass Lászlónál még nem tudjuk, mit fog adni, elbírja-e majd a nagy, az emberi, az emberirodalmi mértéket? Ha körülnézünk nincsen senki, aki így is: írói értékben biztatót jelentene.” (Reggel, 1926. XI. 14.)

A politikai szempont előtérbe kerülése Fábrynak kommunistává érlelődését is bizonyítja, s kritikáiban megjelennek a művekkel csak távoli összefüggésben álló politikai aktualitások. Több recenziójában említi 1927-ben Saccót és Vanzettit, az Egyesült Államokban kivégzett két forradalmárt, akiknek a megmentése érdekében a haladó írók világszerte megszólaltak. Fábry többek közt Kohlhass Mihály — Amerikában címmel (Reggel 1927. IX. 11.) von párhuzamot egy francia író amerikai tárgyú könyve és az amerikai igazságszolgáltatás újabb bűntette között. Az Októberi Forradalom tizedik évfordulója alkalmából közli kritikusunk az Átszállás a 21-ik századba című Írását (Reggel, 1928. XI. 16.), melyben nem csupán F. C. Weiskopf szovjet útijegyzeteit ismerteti, hanem német kommunista folyóiratra hivatkozva propagálja a szocializmus építését.

Politikai szempontból népszerűsíti Tamás Aladárnak rövid életű folyóiratát, az Oj Föld-et, s elsősorban a kommunista költők verseit emeli ki a lap tartalmából: „Jelentősége lemérhető azzal az egy ténnyel, hogy első számának főigazolása: Barta Sándor verse. Barta Sándor újra megszólalt Pesten, az a Barta Sándor, aki először kezdett küzdeni Kassák álaktivizmusa ellen és aki ma Földes Sándorral együtt főreprezentánsa a magyar szó internacionális aktivizmusának.” (Bartáról Földes leveléből tudta, hogy ekkor már moszkvai emigrációban élt.) Földes Sándor Én öltelek meg? című könyvét ismertetve már nem is a mű tartalmáról, hanem politikai céljáról, a kritikus számára Is példamutató eszméiről szól: „a lényeges mondanivalók könyve... A Földes-írások ... a ma talajából hajtanak a jövőbe. Épp ez az erejük, értékük és igazságuk . .. Semmi ingadozás, minden szó, minden gesztus, mint a nyíl: elevenből elevenbe, emberből emberbe.” Itt már nem emlegeti az emberirodalmat, hanem így értékel: „főbe- kólintás, ébresztés, véresen tépőn, igaz marcangolással vajúdik újjá a ma jövője.” (Reggel, 1926. VIII. 12.)

Az emberirodalmat Fábry eszmei fejlődésének későbbi rappista (ultrabalodali) korszakában már túlhaladottnak tartotta, s valószínűleg ez az oka, hogy köteteiből kihagyta ezeknek az írásoknak nagy részét. Az 1934-ben kiadott Korparancsban már nemcsak radikálisan átírva teszi közzé az Emberirodalom című, 1924-ben írt esszéjét, hanem az előszóban így szól erről a fejlődési szakaszáról: „A korparancs — mely tíz év szétszórtan megjelent cikktömkelegéből húszat gyújt egybe — a kórsíkon példázza egy ember fejlődését, változását az embertestvériség dadogó, felgyűlt pátoszszólamaitól a valóságvállalás, a valóságváltoztatás pozitívumáig: az osztályharcig. A kortárs útját az emberirodalom suta zavaros manifesztációjától (mely épp ezért ma már nehéz olvasmány, és aki nem bírja, lapozzon tovább) — a kommunizmusig, a humanizmus