Irodalmi Szemle, 1979

1979/1 - Csanda Sándor: Fábry Zoltán és az „emberirodalom”

vált jelentősebb kötlővé, de a stószi kritikus minden fenntartása mellett megtalálja a kötetben az általános emberszeretet kifejezését, s ezt a maga szempontjából is jelentős tettnek tartja: „Kelembéri itt felszabadul az ősz sablónlirája alól, az őszi énekből a jóság himnusza lesz: a jóság szimbóluma. Mai szimbóluma, lírai bágyadtságát levetve ezzel megütötte a kozmikus jóságvágy hangját: elért a jó emberhez.” (3. sz. 49.) Hasonló szempontból, de alaposabb recenziót írt Lányi Menyhért Keleti hajós című novelláskötetéről (7. sz. 46., 47.). Ebben már megjelenik Fábrynak az a radikális, később egyre gyakrabban hangoztatott szempontja is, hogy a művészetnél fontosabb a való élet: „Élet és írás. Csak ez stílus, mert több mint írásművészet. Több mint ügyesség. Valami, amit nem lehet megtanulni... Lányi Menyhért soraiban ott van az élet, a sors, a ma, az 1920-as hisztéria: az embertelenség megváltására predeszti- náltság hite.” Fő értékelési kritériuma azonban itt is az emberközpontúság, amelyet nem jelszószerűen, hanem találó elemzéssel fejt ki Lányi kötetéből.

Tamás Mihály novelláskönyvéről szól kritikusunk következő recenziója (Genius, 8. sz. 114.). Jó szemmel vette észre, hogy ő a szlovákiai magyar irodalom egyik legtehetségesebb elbeszélője, s ezt későbbi kritikáiban is hangsúlyozta. A könyvismertetés bevezetésében itt is az emberirodalom aspektusa és expresszionista stílusa nyilatkozik meg: „... aki sebzett magával odaszaladt, ahol az érzések hullámai csapkodó halálküzdelemre görcsösödnek, ahol az ember kifeszített testtel káromolja magát — neki a végtelennek, imádkozza tele magát az égi magasságba... — az csodálkozva, hihetetlenül néz az új könyvre... Ma az élet áramlása nemcsak a lelket ösztökéli, ma az élet kegyetlen mozdulatokkal a húsba tép, és a vergődő ember fölsikolt, tolla már nem tudja követni a lélekingást, lábujjhegyre ágaskodik, egy szempillantásra látni, érezni, tudni, mutatni akar mindent.” Hogy a szubjektív lírai hang mennyire fontos tartozéka volt Fábry emberirodalmának, mutatja az Oj Geniusban megjelent utolsó írása, az Első regények, amely megjelent a Magyar Újságban is (1925. I. 31.). Ebben Sziklay Ferenc, Egri Viktor és Márai Sándor regényeivel foglalkozik. Az utolsót tartja legértékesebbnek, hisz témája a háborús gyilkolás elembertelenítő hatása, de erről nem tud részletesebben szólni, bizonyára azért, mert oly erős hatással van rá: „Röviden: az emberi hang állathördülése magyar szavakban még nem fájt, még nem sebzett talán ennyire. A taglós ember: ahogy igazolódik, szemet nyit és undorít 1914-től Haarmannig, a hannoveri tömeggyilkosig.”

Az „emberirodalom” különböző műveket egyesítő aspektusú fogalmára jó például szolgálnak Fábrynak a radikálisan szocialista felfogású Földes Sándorról írt cikkei: az erdélyi Periszkópban, majd a Korunkban és a Reggelben. A Genius megszűnése után a szintén rövid életű Periszkópban Fábrynak csak ez az egy írása, portréja jelent meg. Ebben Földes költészetét a „tömegember” önkifejezésének tartja, szintén az expresszionizmus szempontjaival és stílusával értékeli, de az ember kultusza mellett itt már megjelenik a tömeg kultusza is: „A sikolyra facsart szívünk, a sokatlátásra — hallásra — és emlékezésre örülő agyunk, — a szaladó, rohanó, torpanó és kövesen dacoló lábunk, a gyilkos tenyérré terült és ököllé zsibbadt kezünk még élnek: kisemmizettek, rabszolgák, véresre ájultak, elbambultak és csak gyilkos mozdulatokról álmodok, csak állati harapásra éhesek és életre, emberéletre jogosultak, életre, emberéletre kötelezettek: rabszolgái, lázadói, szegényei, kortársai az apokaliptikus káosznak: a mának. Emberek. Külön-külön és összesen: embertelenség embertömege. Vihar, Erő, Szépség és Lényeg. Egész. Bontatlan ősanyag: Tömeg. Mindenek forrása, új élet kísértő pusztája és termékenyítő haláltrágyája. Látott, tudott, érzett életek egyösszessége, kínja, fájdalma, ökle és szíve. Ösanyaga és fékezett, lehengerelt, meghamisított, ki- cifrított, bemocskolt, eltompult valóság: tömeg. Ma: felgyűlt máglya, égbefúródó hegytömb, életet és halált hömpölygő árvíz. Ma: levizelt máglya, alátárnázott hegyóriás, szuronnyal, prédikációkkal zsilipezett földgolyó, fékezett, leszorított vérömlés, életárvíz. Mozdulatlan embrió: tömeg”. (1924. IV. 4—6.)

Fábrynak ebben a cikkében találjuk meg először Földes költészetének túlzó értékelését, s ezt a megállapítást később a Kassai Naplóban megismételte: „Mindig egy név, egy újabb név előre, előre — egészen életre. Magyarul: egyszer Ady, aztán Kassák, és most: Földes Sándor. (És legyen igazság, teljes igazság). Földes Sándor: a tömeg forradalmár emberségének kinyilatkoztatása. A negyedik osztály mindent vádoló, mindent vállaló megváltó hangja.” Ugyanekkor még áz emberirodalomba sorolja Farkas István elbeszéléseit, melyekről 0j novelláskönyv címmel a Magyar Újságba ír kritikát