Irodalmi Szemle, 1979
1979/3 - Duba Gyula: Kritika és forradalom
KRITIKA ÉS FORRADALOM A közelmúltban az SZSZK Kulturális Minisztériuma és a minisztérium mellett működő Szlovák Művészetkritikai Tanács munkaértekezletet szervezett a műbírálat időszerű kérdéseiről. A téma társadalmi időszerűségét és a megbeszélés eszmei fontosságát jelzi az a tény is, hogy az eseményen részt vett és felszólalt Miroslav Válek, az SZSZK kulturális minisztere is. Napjainkban teljes súlyával és fontosságával előtérbe került a marxista műkritika minőségi fejlesztésének és esztétikai megalapozottsága fokozásának a kérdése. Kulturális életünkben a közelmúlt éveit a művészi alkotómunka hatalmas mennyiségi növekedése jellemezte. Az irodalom, a képzőművészet, a film, rádió és tv expanzív jelleggel töltötte ki termékeivel a rendelkezésükre álló tért. Ennek következtében egyre sürgetőbben és meghatározóbban érezzük, hogy a művészi alkotómunka mennyiségi eredményei elemi erővel követelik a szocialista kritikai gondolkodás minőségi változását, kvalitásbeli előrelépését. Ezen igényekkel kapcsolatosan nyugodt szívvel szólhatnánk kritikai gyakorlatunk értékrendjének „minőségi forradalmáról“ is. Gondolatmenetünkbe nem véletlenül és nem alaptalanul került a forradal- miság fogalma. Márciusban forradalmakra emlékezünk. 15-én a negyvennyolcas magyar forradalomra és szabadságharcra, s néhány nappal később pedig a Magyar, majd a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulójára, amelyek már szocialista értelemben határozták meg századunk társadalomkritikai gondolkodásának értékszintjét. Mert a népi forradalmak a legelemibb erejű és legáltalánosabb érvényű kritikai álláspontot testesítik meg: az elnyomott tömegek változtató erejű társadalombírálatát. Ebből logikusan következik, hogy a megvívott harc után a győztes forradalmak építő és változtató ereje az új társadalom szervezésének időszakában a kritikai gondolkodásban él tovább. S ez az élet minden területére érvényes, így a művészetekre is. A művészi alkotómunka maga is kritikai tevékenység, s mint ilyen, lényegében „forradalom“, a születő új gondolat, szempont, valóságkép — harca létéért, helyéért a világban, s a változtatásért, melyet tudomásulvétele feltételez. Ezért a kritikusi munkaértekezlet figyelme természetszerűleg nem korlátozódhatott csupán a műbírálat szakmailag körülhatárolt problémakörére. Stanislav Šmatlák szlovák irodalomtudós vitaindítója hangsúlyozta a társadalmi ítélet- alkotásnak és kritikai közgondolkodásnak azokat az összefüggéseit, melyek rendszerében a műbírálat közösségi feladata és szerepe — elhivatottságot is mondhatnánk — szükségszerűen sokkal jelentősebb a mű egyszerű minősítésénél. A „csak“ tartalmi vagy „csak“ formai elemzés hiányosságainak tudatosításával előtérbe került e két kritikai módszer szintézisének, mint egy komplexebb bírálói módszernek az eszménye, amely a minőségi fejlődést hivatott elősegíteni. A kritika minden tekintetben eleve a minőség műfaja. Műbírálatunk jövőbeni feladata, hogy az igazi műalkotások igényesebb és teljesebb megközelítésével éá elmélyültebb elemzésével tisztázza a társadalmunkban jelenleg folyó alkotómunka valódi méreteit és elősegítse fejlődésében az igényesebb, szókimondóbb közgondolkodást. Duba Gyula
