Irodalmi Szemle, 1979

1979/1 - Csanda Sándor: Fábry Zoltán és az „emberirodalom”

Sokkal biztosabbak, találóbbak esztétikai ítéletei a szlovákiai magyar irodalom évi termésének összefoglalóiban. Egy-egy év irodalmát mérlegre téve lényegében helytálló, szintetikus összefoglalást tud nyújtani, s a bírálatnak ezt az egybevető módszerét egészen haláláig kedvelte (gyakorolta később az Irodalmi Szemlében is). A romániai Keleti Újságban közölte a Szlovenszkói magyar irodalom: 1923, majd a Szlovenszkói magyar irodalom: 1924 című összefoglalóit. Az elsőnek a bevezetésében tömören vázolja fel az új helyzetet: „A Nyugat munkája révén új fejlődésre képesített magyar irodalmi folytonosság a békekötéssel megakadt. Ájulás, várakozás, üzleti konjunktúra jelzik az életet.” Majd szól a rövid életű folyóiratokról s akkori irodalmunk egyik jellegzeteségéről: „Folyóirat híján ez az irodalom napilapok hasábjai közé tördelődik. Itt pedig politikum, konzervativizmus, üzlet állja el az útját.” Az 1923-as év megjelent vereseskötetei közül Mécs Lászlóét tartja a legjobbnak, s dilettantizmusnak bélyegzi az Új Auróra törekvését. Szigorúbb, de igazságosabb is a következő év termésének összefoglalása. Ekkor élesen bírálja ölvedi László frázisos-hazafias költészetét: „a húszéves költő Hackenkreuz-himnuszt intonál”. Az év lírai terméséből Szenes Erzsi kis kötetét tartja kiemelkedőnek. Egri Viktor első regényét elhibázottnak tartja, magasztaló szavakat ír Márai Sándor A mészárosáról, de (éppúgy, mint az Új Genius- ban) adós marad a dicséret megokolásával, a mű elemzésével.

Az emberirodalom fogalmának háborúellenes, antimilitarista irányban való továbbfejlesztését találjuk Fábrynak Elfelejtett élet (Embertelenség tíz-éves napjai) című, a világháború kitörésének évfordulójára írt cikksorozatában. 1924 augusztusában tíz folytatásban jelent meg a Kassai Naplóban, majd további három rész A Reggelben, 1925 szeptemberében. Szinte érthetetlen, miért nem vette fel az író egyetlen kötetébe sem ezt a fontos, jellemző írását. Valószínűleg tervezte is újabb kiadását, mert a hagyatékában fennmaradt újságkivágásokon szerzői javítások láthatók, főként a későbbi márxista szemléletének ellentmondó sorok kihúzásai. Felmerülhet az a feltevés is, hogy ez a cikksorozat a Szikláyval való levélváltásban gyakran emlegetett, díjnyertes Haláltánc átírt változata. Ezt Fábry még 1920-ban, az Esti Újság pályázatára írta, de a lap betiltása után nem közölhették, s a díjat sem fizették ki, pedig „a bíráló bizottság véleménye munkádról az volt, hogy anyira kimagaslik a többi közül, hogy mind a két díjat ki kell adni neki” — írja Sziklay 1922 májusában. Fábry 1923-ban visszakéri a kéziratot azzal, hogy átdolgozza s megpróbálja a Kassai Naplóban (!) közöl- tetni: „Remélem, hogy Szepessivel meg tudom beszélni az ügyet, és 10—15 folytatásban le lehet hozni”. A cikk terjedelme tehát hasonló volt az Elfelejtett életéhez, s az utóbbiban is előfordul a „haláltánc” szó: a halálba induló „éneklő” vonatokkal kapcsolatban.

Ennek a feltevésnek ellentmond a Korparancs bevezetésében olvasható megállapítás: „A béke első éveiben nem a gránáttépte és tífuszzabálta élet véres és üszkös halálperceit idéztem, de a haláltáncénekekről és a haláltáncképekről írtam tanulmányt.” Az Elfelejtett élet azonban épp a háborús borzalmak, hazugságok, szennyek expreszionista felidézését tartalmaza, mintha a végső közlés az ellenkezője lenne az eredeti megfogalmazásnak. Ez is elképzelhető, mert a harmadik folytatásban van egy olyan részlet, amely Szamuelyt éppúgy elítéli, mint az ugyancsak az ESTI ŰJ- SÁG-ban megjelent Beöthy Zsolt nekrológban. Egészében a szöveg 1924-es eredetűnek látszik, mert olyan aktualitásokat tartalmaz, melyek ekkor történtek, s a Földes Sándornak ez évben Fábryhoz írt leveleiben is olvashatók: a budweisi macskák és a szoly- vai véres események (ironikusan említve).

Az Elfelejtett élet a stószi író első nagylélegzetű, elragadó expresszionista esszéje, méltó párja az Új Geniusban közölt Emberirodalomnak, sőt eszmei szempontból sokkal világosabb, határozottabb annál. Fábry ironikusan, maró szatírával, öngúnnyal idézi fel a tíz évvel azelőtti eseményeket és újságcikkeket. Mottóként egy Ady-vers részletét idézi:

Minden külön össze-zsibolygott S mégis mindenek szétszakadtak Gőzösök, kutyák, hadak, vadak,

De erdők, éjek megmaradtak Nagy riadások megmaradtak S a kísértetek megmaradtak.”