Irodalmi Szemle, 1979

1979/2 - Dávid Teréz: Sírig tartó szerelem (elbeszélés)

ALÍZt elhagyta a férje. Esemény? Dehogyis! Eseménnyé akkor változott, amikor Alis emiatt kinyitotta a gázcsapot. (Szerencsére nem halt bele.)

EDITH barátjától nem akart elválni a felesége, s ezért a megátalkodott asszon\ férjével nem tudták törvényesíteni kapcsolatukat. Az ilyesféle viszony akkoriban még nem volt társadalmilag elfogadott, de azért „ügy” sem volt már. „Ügy” akkor lett belőle, amikor a férfit szélütés érte és tolószékében a barátnőnk nyakán maradt. Az ezüstróka stólát, ékszereket, amiket Edith a nagy lobogások idején kapott szerelmi zálogul, pénzzé kellett tenni, mert sokba kerültek az orvosok, gyógyszerek, gyógyfürdők ..., még akkor is, ha egyébként ingyenesek voltak.

MAGDÁT hasonló problémák nem gyötörték, ő jól megvolt a férjével. Egyikük jobbra flörtölt, a másik meg balra. Olykor találkoztak egymással a boldog családi otthonukban, remekül elszórakozva egymás kalandjain. Amíg a férfi szívére nem ment a szabadság. S nem a szó képletes értelmében. Akkor aztán mindketten magukba szálltak és boldogan éltek, amíg a férfi meg nem halt. Beteg szíve nem bírta elviselni a nyugalmat.

LOTTInak, ELLÁnak már nem is tudom, kivel volt baja, de arra pontosan emlékszem — hogyan is felejthetném el —, hogy én az OKOSOKKAL rúgtam össze a patkót. Fantáziám akkoriban ugyanis dúsan, de kissé nyesetlenül ágazott-bogazott, s ezért gyakorta találkozott a lektorok, recenzorok nyeső ollójával (azaz hogy piros ceruzájával'. Azt ajánlották, hogy menjek ki az életbe, onnan merítsem a mondanivalóimat. Az. életben ekkorra én már eltöltöttem néhány évtizedet, mögöttem jó néhány háborús és egypár országépítő esztendő, s úgy véltem, az élettel eleget foglalkoztam. Jöhet végre az álmodozások kora. Nem így említett OKOSOK. Ők azt magyarázgatták, hogy nem a régmúltba utasítanak vissza, hanem csak a tegnapba, vagy még inkább: előre, a holnapba, s írjak arról, ami lesz, illetve ami már van, forduljak teljes figyelemmel az épülő, szépülő jelen felé. Fordultam is, mert éppenségel nem volt messze, az olvasók untig elláttak anyaggal... — „Kedves szerkesztőnő, ezt írja meg! Hallgasson meg,, aranyos írónő ... Ezt írja ... azt írja ... amazt írja ...” Mindenki azt hitte, hogy saját baja a legnagyobb, holott a panaszok úgy hasonlítottak egymásra, mint Andersen meséi a Grimm testvérekéiére; azokban is, ezekben is van hétfejű sárkány, elvarázsolt királyfi, szegény, de becsületes pásztorfiú, hamuban sült pogácsa, dínom-dánom, lakodalom Ugyanígy a beérkezett levelek: Férjem a titkárnőjével! Feleségem a főnökével! Vőlegényem egy elvált asszonnyal! Menyasszonyom a legjobb barátommal...

Kamilla bánatában volt érdekesség, izgalom. Nem szerepelt abban az anyós, sent beosztott, csak — egy kísértet. E barátnőm nyugalmát halott férjének szelleme dúlta föl. Halálhírét személyesen közölte Kamillával, megjelenve a nő álmában. (A svájci vöröskereszt gyász értesítése jóval később érkezett). Azt pedig, hogy menjen feleségül Mártonhoz, a halott egy látnoknővel üzente meg. Kamilla szülei kétségbeesetten küzdöttek lányuk rögeszméje ellen, majdnem olyan elszántan, mint annak idején a szegény megboldogult Gábor ellen, de míg házuk ajtaját bezárhatták a nem kívánt udvarló előtt, szelleme ellen semmit sem tehettek. A kísértet nem ismert akadályt, falon át közlekedett, nem lehetett megakadályozni, nem lehetett följelenteni a Gestaponál,. hogy hát vörös, meg ellenálló ... mint annak idején Gábort, mivelhogy a horogkeresztes „szervezetet” időközben felszámolták. Hallgattak tehát az orvosok tanácsára, akik azt ajánlották, hogy férjhez kell adni a fiatalasszonyt, szüljön gyereket, attól meggyógyul, az majd jót tesz neki.” így jutott férjhez Kamilla. Márton kéznél volt, Kamilla édesapjának közjegyzői irodájában bojtároskodott és készséggel vállalkozott szerepére, hogy a tenyerén hordozza Kamillát, lehozza neki a csillagokat az égből, mert áldott volt Márton a férfiak között és a bárgyúságig jóságos. Az ilyen férfiakat legföljebb szentté avatják, de nem imádják őket az asszonyok. Kamilla lelke Gáboré maradt.

íme a történet lélektani mélysége.

„Polgári glccs ... Sírig tartó szerelem ... Érzelgősség ... Nem használható” — szólt a szakértői vélemény. A továbbiakban ezért csakis az általam kigondolt valósággal foglalkoztam, úgy mint akkor is, amikor e Márton árnyéka rávetődött a jegyzetfüzetemre, s figyelmemet visszafordította az élet képtelenségei felé.

A találkozón mindnyájan megjelentünk, csakúgy, mint húszegynéhány év előtt, és vártuk Kamillát. S megláttuk őt: jól szabott sötét ruhában, gesztenyebarna haját tarkóján szolid kontyba csavarta, törékeny, bánatosan, tekintetével a távolba meredve,