Irodalmi Szemle, 1979

1979/10 - FIGYELŐ - Aich Péter: Két gyermekvers-antológiáról

szánt irodalomtól is elvárjuk, hogy tanítson valamire, hát még a gyermekirodalom esetében, ahol a pedagógiai szemlélet hiánya zsákutcába vezethet. Most nem a nevelői cél kidomborttására, a sorsdöntő tanulságokra stb. gondolok, ennek valóban semmi helye a gyermekköltészetben. De olyan vers megírásához, amely fölszabadítja a gyerek fantáziáját, nemcsak költői tehetség, hanem pedagógiai rátermettség (érzék) is szükséges. A gyermek fejlődésének egy-egy korszakára a gyermekirodalomnak is tekintettel kell lennie.

A pedagógia — tehát — nem hanyagolható el. Sőt! A gyermekirodaimat két fontos szempontból lehet (kell) megközelíteni: irodalmi és lélektani (neveléstani) szempontból.

Lássuk tehát, az ilyen meggondolások alapján hogyan ítélhető meg a Madách Kiadó gondozásában megjelent legutóbbi két gyermekvers-antológia, a Tapsiráré- tapsórum, és a Labdarózsa, nyári hó.

A két gyűjteményben összesen 13 költő szerepel változatos színvonalú verssel. Kiki a maga módján igyekszik gyermekirodaimat művelni, eléggé eltérő elképzelések alapján. Az elsők között mégis közös vonásra derül fény — a következetlenségre. Pompás gyermekvers indul, aztán hirtelen fordulattal „elromlik”. Elég hozzá az indokolatlan ritmusváltás, rossz rím, a vers környezetébe nem illő szó. Ami a „felnőttirodalomban” megengedhető, sőt: erény, az itt nem helytálló, mivel a gyermek legtöbbször nem tudja követni. Elena Zigová Metodika literárnej výchovy pre materské školy című könyvében (SPN,

1979) megállapítja: „A költői művek közös ismérvei a dallamosság, a szembetűnően kötött ritmikus nyelv és a rímek”. Hogy ez mennyire így van, azt akármelyik klasszikusnak tudott gyermekvers bizonyítja.

A Tapsiráré-tapsórumba sorolt Dénes- versben, a Sétálni ment három kalap címűben hat soron keresztül kattog az egyenletes 4/4-es ritmus, csengenek a rímek. Ám az utolsó két sor mellbe vágja az olvasót (hallgatót): „Dömötör, Sebestyén, Áron / ki se látszott a búzából”. A gyermek itt biztosan nem hallja a rímet. D© Varga Imre is meglep odavetett, rögtönzött rímmel: a SZÉles versben a kettő hívására az ettő’ válaszol. Varga így is rímel: az ég — Géza. ötletes, szó se róla. A felnőtt örömmel nyugtázza a játékot, de a gyermek nemigen.

Aztán van olyanfajta vers, mint pl. a Rigó, rigó, amelyből az derül ki, hogy a szerzőnek, Kulcsár Ferencnek háza van, amelynek birtokában a szépszavú (!) rigó már nem lenne többé szomorú, pláne ha elcserélné érte a szárnyát. Kulcsár itt valószínűleg az ember szárnyaló kedvét akarja kifejezésre juttatni, s azt, hogy ezért képes az áldozatokra is. Ez rendjén is volna, csak az a baj, hogy a gyermek nem okoskodik ilyen elvontan. Gál Sándor Kutyagond című verse azért is értékes, mivel a Hold föld körüli útjára tereli a gyerek figyelmét. Azaz úgy nevel, hogy föl- csigázza a kíváncsiságot, s közben tanulásra (is) késztet.

Több „csinált” vers is akad, az a fajta, amellyel a felnőtt — nagylelkűen — szórakoztatni akarja a gyermeket. Ez a típusú versike a látszat ellenére is a felnőtt észjárását reprodukálja, mint pl. Kulcsár Ferenc Nyári zsongása. Ezzel szemben Tóth Elemér Csalogató ja tényleg a gyerek világát idézi, s még remek, játékos csattanóra is telik erejéből. Hasonlóképpen jól sikerült — s ezért újat mondó — Rácz Olivér bájos rácsodálkozása a természetre az Erdön-réten című versében.

A kiegyensúlyozatlanság egy-egy szerző munkáin belül is nyomon követhető. Például Kulcsár esetében. A Hm! című verse ötletes szójátékokon alapul, 4/3 szótagú ritmusa egyenletesen hullámzik, s ezt jól kiemeli a Sárosfa — sáros fa szellemes rímsorozata. A gyereket logikára serkenti, sőt — ez a szép benne — fantáziáját is megmozgatja. A Nyári zsongás viszont aligha érdekli a gyermeket — annak figyelme arra a rengeteg dologra irányul, amit nyáron csinálni lehet. „Tarka ének, tarka beszéd, /tarkabarka, de szép, be szép” — az ilyen deklaratív megállapítás a gyermekolvasót nem érdekli.

Mindez Tóth Lászlóról is elmondható. A Karcsaországban Tóth pontosan úgy ferdíti a nyelvet, ahogy azt a gyerekek teszik. Ez a vers egyúttal a gyermeki alogika jól értelmezett használatának iskolapéldája. A Napok ördögei című versében a hét napjait igyekszik jellemezni. Ez bizonyos logikát követel, ám Tóth a gyermeki alogika kedvéért a napok indokolatlan jellemzésébe kezd; s végül pedig azt is megtudjuk, hogy naponta zűrzavar fenyeget a naptárban: „Hét pici ördög / azon tanakodik, / ki induljon útnak, / ha hajnalodik”.

Tőzsér rímcsalogatója mintegy A napok ördögeinek ellenpéldája. A költő az év