Irodalmi Szemle, 1979

1979/10 - ÉLŐ MÚLT - Tőzsér Árpád: Rokokó csizma az asztalunkon (Amadé László verseiről) — I.

nek egyetlen célja lenne: jókedve okát kiénekelni, de ebben valami (vagy valakikJ egyre megakadályozzák.

Az első sorokban még csak a fékteln jókedv fogalmazódik meg. A kétértelmű „iszket- viszket” azonban sikamlóssá teszi, s ezzel az „örök téma”, a nő felé irányítja a közlést.. A jókedv oka feltehetően a költő kedvese, akiről szívesen beszélne, de a valamilyen- okból nem mer. A ,,Him, hum, ham, hum!” (más versekben, pl. a már idézett Dira dura la la la! címűben: „Mu mu mu mu”) hangcsoport Amadé verseiben mindig a némaság,, a hallgatás jele, akkor tolul a költő ajkára, ha jobbnak látja a „neveket” nem emlegetni. Maradt tehát a „hév”, amely aztán annál jobban feszíti „Lim, lum, lám, lum!” és „Hejszasza, hopszosza” sorokat. A második versszakban kijelentés formájában visszatér a kérdés: „Mindenkinek van oka”, — és neve, tehetnénk hozzá, mert a játékos „Az Tátra, / Az Fátra, / Ez magos Mátra” sorokból az derül ki, hogy a költőt még mindig a kedvese „névtelensége” izgatja. Még a hegyeket is meg lehet nevezni, csak ő nem énekelhet a kedveséről szabadon. Indulatosan azok felé fordul tehát, akik miatt hallgatnia kell: „Az gaznak kevéssé / Tessék hátra”. A harmadik versszak maró gúnyát is a „gaz népet” illeti, akikről az utolsó két sorból végre azt is megtudjuk, hogy miért „gazok”. Azért, mert „Szemben állnak s competálnak” (azaz azt hiszik magukról, hogy „kompetensek”, illetékesek a költő dolgaiban19).

A vers három versszaka tehát a fogalmi közlés három érzelmi vetülete: az elsőben szenvedélyes jókedv, a másodikban — a helyzethez illően visszafogott — rosszallás, a harmadikban gúny és ítélet van. Ennek megfelelően az első strófa magánhangzói — a bevezető sor „a”-jait leszámítva — derűs palatálisok, s a tö'ltelékszavakban a mozgás; képzetét keltő „l”-ek vannak túlsúlyban. A második versszak frázisaiban, rímeiben a kellemetlen hangzású ,,-tra-” hangkapcsolatok, a versszak egészében pedig a kedvetlen mély magánhangzók a meghatározók. A harmadik versszakot a csúfolódó „e” hangok vezetik be, hogy aztán a sorok fölött nyelvüket egymásra öltögető alliterációk vegyék át a szót: ,,Szarva között, / Bika alatt borjút / Ki kötözött? / Csak dínom, / Csak dánom, Gaznépet szánom; / Szemben áll s competál, / Csak azt bánom!” A strófa magánhangzói hangszínüket tekintve kevertek, értelmezhetetlenek.

A versnek ez a három síkja, az egyes versszakok különirányúsága feltehetően nem. egy átgondolt komponáló munka eredménye, hanem a strófakezdő sorok más-más. Irányú ihletése. A derűs mozgás a „Tallalla, fallalla”, a fanyar toporgás a „Hejszasza,, hopszasza”, a gúny a „Hej, haj, haj! te fej az" sor vonzata. Amadé verseiben tehát a halandzsa-kifejezéseknek is az a szerepük, ami a rímeknek: ihletik, irányítják a mondanivalót. És szerencsés esetben —■ s a fenti verset is ilyen viszonylag szerencsés esetnek tarthatjuk — ez az irányító lendület nem lódítja ki a veret az élmény köréből.

Halandzsaszövegnek tűnik a Lila moja Lila... című Amade-vers is. Weöres Sándor- a Három veréb hat szemmel című versgyűjteményben azt írja róla, hogy „értelmetleni dalolás”, „vakszöveg”. A tüzetesebb elemzés azonban ebben a „vakszövegben” is tálát értelmet. S nemcsak azéri:, mert a versben sok az értelmes mo-ndatszó, s a hangszimbolika nyelvén az „értelmetlen dalolás” is meg tud szólalni, hanem azért is, mert a szókészlet itt nagyrészt világos jelentéssel bíró szlovák szó.*

19 Ismerve Amadé zilált szerelmi viszonyait, el tudjuk képzelni, mennyi baja volt a „competálókkal”. Érdemes ide jegyezni azt a gúnyverset, amelyet az 1764-i országgyűlésen megjelenő öregedő Amadéról szereztek a „competálók”:

Amadénak nincs most sujtásból ruhája,

Mert meglaposodott dombos erumenája;

Elfogyott szegénynek a pecuniája:

Ezt okozta számos osztozó kurvája.

(Idézi Négyesy László im. 27. I.)

Gálos Rezső adata szerint (im. 171. I.) még közvetlen a halála előtt is az a pletyka járja a költőről, hogy a „gazdag Jászi kisasszony akarja elvenni”.

* E tanulmány Lila moja Lila... című vers elemzésével foglalkozó részét lapunk ez évi 4. számának 354—357. lapján közöltük.