Irodalmi Szemle, 1979

1979/10 - ÉLŐ MÚLT - Tőzsér Árpád: Rokokó csizma az asztalunkon (Amadé László verseiről) — I.

Mind azon munkálkodnak:

De héjában jundálkodnak.

I Ámbár vadnak sok irigyim ...)

A két strófa felületes összevetéséből is nyilvánvaló, hogy míg az egyszerűbb való- ságközelben tartja a költőt, addig a bonyolultabb — az önmagukat nemző rokokó ékí- tések — a banális semmitmondás tocsogóiba csábítják. De mivel a rokokó forma buktatóiról később akarok szólni, ne mérlegeljük most a két versszak esztétikai súlyát (illetve súlytalanságát), hanem próbáljuk meg leírni őket a leíró verstan módszereivel.

Az első változatos szótagbeosztású sorokból áll: Ö/5/9/6/6/9/5/6/2/2/2/5/5/6/2/2/6. Ezek közül csak a hatosokat lehet magyarosan tagolni, így: 4 + 2/4 + 2/4 + 2/3-I-3/3 + 3/, s persze a két kilencest is: 4 + 2 + 3/44-2 + 3. A magyarosan nem tagolható sorok tömege azonban ezeknek a soroknak a magyaros mivoltát is elmossa s így elmondhatjáuk, hogy az egész versszak idegennek hat. A másik idézett strófa pontos tagolású magyaros felező nyolcasokból, illetve kétütemű hetesekből áll. Magyarosságát a pártrímek is hangsúlyozzák.

Amadé olasz és német operalibrettókból tanulta azokat a divatos melódiákat, amelyekre később szövegeit írta. Az előbbi példák azonban azt bizonyítják, hogy még a legidegenebb strófaszerkezetek utánzása közben is magyaros ritmusok munkáltak \enne, a végig magyarosan tagolható modellekhez pedig többször is visszatért, illetve azon melegében több szöveget is komponált rájuk.

Kedvelte nemcsak a már idézett 4 + 2, s 3 + 3 beosztású hatosokat (Ámbár tűz, víz közt van, „Semmiért, szivedért”), a 4 + 3 beosztású két ütemű hetest („De héjában fun- dálnak”), a felező nyolcast („Mindenképpen agyarkodnak”) s a 4 + 2 + 3 beosztású kilencest („így bajt vívok kínos szivemmel”), de kipróbálta szinte a népköltészetünkből ismert valamennyi sorformát. Leggyakrabban (a már említetteken kívül) a következő magyaros sorképletekkel él:

kétütemű sorok:

4+1: Pl. „Te vén törzsökfa” (im. 294. 1.);

háromütemű sorok:

4 + 3 + 3: Pl. „Incselkedik tegzével s tőrivel” (im. 137. 1.);

4 + 4 + 3: Pl. „Olyan vagyok mint hajó az tengerben” (im. 153. 1.);

4 + 4 + 4: Pl. „Ojulna s nem múlna kínja; csak jutalma” (im. 153. 1.);

4 + 2 + 4: Pl. „Cifra bár az égen a szivárvány” (im. 168. 1.);

négyütemű sorok:

4 + 4 + 4+1: Pl. „jut eszemben, tűn szivemben, volt-e vajha hív?” (im. 182. 1.);

4 + 4 + 4 + 2: Pl. „En elmegyek, hova légyek, barlangokban élek” (im. 356. 1.).

A példákból kitűnik, hogy Amadé előtt nem voltak ismeretlenek még az olyan ritka magyaros sörfajták sem, mint a kétütemű ötös, a harmadoló tizenkettős, vagy a kuruc- kor négyütemű tizenkettese. Nincs ugyan adatunk róla, hogy a költő tudatosan foglalkozott volna a népköltészettel, de versei meggyőzően bizonyítják, hogy jó ismerője volt a nép dalainak. Nem gyűjtötte és tanulmányozta a népdalokat, mint például a kortárs Faludi Ferenc, de valószínűleg együtt énekelte a néppel, parasztjaival. Feltehetően olyan „kétéltű” főúr ő, akit életformája legalább annyira kötött a néphez, mint a főúri társaságokhoz. Napközben a csallóközi Felbáron — birtoka ügyeit intézve — a parasztok nyelvét beszélte s ha úgy adódott, énekeiket is énekelte s csak esténként, a pozsonyi szalonokban vedlett át édelgő rokokó költővé. A magyar nyelv időmértékes zenéjének a felismeréséig nem jut el (nem úgy, mint Szenei Molnár Albert, aki zsoltárfordításaiban már jambikus sorokat is próbálgat), de a hangsúlyon alapuló magyaros varszene annyira a vérében van, hogy ha az idegen sor szótagszáma megengedi, ösztönösen magyarosra hangolja át annak a ritmusát.

Vagy talán nem is annyira ösztönösen? Játsszunk egy kicsit a „háthák”-kal Hátha Amadé is úgy gondolta, mint előtte s vele egyidőben a magyar költők többsége (Ráday