Irodalmi Szemle, 1978
1978/10 - Zalabai Zsigmond: Egy szöveg olvasata (Cselényi László: Összefüggések avagy Az emberélet útjának felén)
és az „1974 nyara” közötti három évtized egyéni és nemzedéki élménykörét idézi a Gö- mör—Párizs helyszínek polaritásában. Tkp. afféle leltár-verssel állunk szemben, születésnapi fölméréssel, mint ezt az utolsó sor nyíltan meg is fogalmazza („Születésnap zsúfolt kirakat/sivatag/ban” )\a kompozíció — s elsősorban ez különbözteti meg a már említett Pound Cantosaitól — erősen életrajzi jellegű tehát. Benne van — mint annyi más, faluról indult csehszlovákiai magyar költő versében — az „Először volt a föld” élményköre: a gömöri természet, a falu és a parasztvilág, a Duna menti tanyák és a csallóközi pusztító árvíz képe, a szülőföld embereinek a világa; benne van az értelmiségivé vált egyén kiszakadása a hagyományos, zárt faluközösségből, ismerkedése a város új morális értékrendjével, harca a személyiség kiteljesítéséért, az új közösségbe illeszkedésért stb. Némely szövegrészek olyan világot, olyan problémakört vázolnak fel, amelyet nemcsak Cselényi korábbi verseiből, hanem a középnemzedék szinte valamennyi tagjának az alkotásaiból is jól ismerhetünk. A falusi-paraszti életvitel bomlásáról, az értelmiségivé vált parasztivadék életformaváltásának lélektanáról, a „kettős én” sajátos pszichikai állapotáról tudósítanak ezek a szövegrészek. A Cselényi-vers alanya, sajátos frazeológiával ugyan, de ugyanazt mondja, mint pl. az Ugrás a semmibe című Duba-novella hőse, akit szülőföldjét jártában megrohannak a múlt emlékei, s „... kettős lénynek érzi magát, aki bár itt megy a patak partján, ugyanakkor valahogy máshol is van az időben, a régmúlt időben, és ott keresi ezt az embert, aki itt megy a patak partján.” Tőzsér Árpád is hasonlóképpen keresi helyét a változó világban: „Ez a táj itt a múltam, egyszerre valóság s emlék. Bicskapenge: belőle nyíltam, s benne maradtam sebként.” Gál Sándor ugyancsak a senki földjén érzi magát. Észrevétlenül című versében így ír: „Haza ... Otthon ... lassan bomló fogalmakká válnak. Lényegét a hovatartozásnak felszakították az évek, az utak. A harmóniák mivé foszlanak! (...) Próbálunk újat, ismeretlent, régi énünket kettészakasztva. (...) szobádban két árnyék felesel: régi és mostani valód.” Ez a kettős én monologizál az Összefüggések .. .-ben is; az egyik én a szülőföld — a természet, a falu, a hagyomány, a gyermekkor, tehát a múlt — képeit idézi, beleértve a gyermekfejjel átélt háború és az 1947-es nemzetiségi jogfosztottság, a deportálás meg a kitelepítés képeit is. A kompozíció második részének rögtönzésszerű tételeiből, az egyes oldalak fölső részén álló motívumvariációkból riasztó képek sejlenek elő; a frazeológia nagy szenvedésekről, kemény megpróbáltatásokról hoz hírt („Anyánk a pince kényszerzubbonyában”; „maradék bomba", „gyutacs ég”, „korom-dal”, „acél kertek”, „puska-lék”, „nyíl-ütötte ég”, „karácsonyi korpa”, „koszkenyér”, ill. „Ezerkilencszáz-\ negyvenhét: vagon-lak”, „vágon-sokk”, „égő jövendő” stb., stb.). A lírai alany másik énje — szemben e vázlatosan jellemzett múltidéző énnel — a nagyváros, a kultúra, a technikai civilizáció világának mozaikjait villantja föl, mindenekelőtt a párizsi élménykörből merítve ihletett és élményanyagot. A téma életrajzi vonatkozásaival van összhangban ez a tény; Cselényi ugyanis 1964 és 1970 között három alkalommal töltött hosszabb időt Párizsban; dolgozott, majd — szert téve bizonyos nyelvi tőkére — beiratkozott a Sorbonne-ra, művelődött, ismerkedett a „költők városának” szellemi áramlataival, az új lírai törekvésekkel. A párizsi élménykör hol kerek és tiszta képekben van jelen, hol meg csupán — s ez a gyakoribb — egy-egy apró, de rendszeresen visszatérő motívumban és utalásban, ily módon itatva át a szöveg teljes terjedelmét.
