Irodalmi Szemle, 1978
1978/10 - Varga Imre: Rajz H. B. ceruzájával: Gyermekkori táj fákkal, Prométheusz — 1950-es évjárat, A körből kitörtem (versek)
VARGA IMRE Rajz H. B. ceruzájával: Gyermekkori táj fákkal „egy szép mezőre jut, hol a fák a nappallal együtt iszonyú magasra nőnek, és naplementekor elenyésznek. Mert az első reggeli órától fogva a föld alól kibúván, hat egész óráig szemlátomást nőnek, azután estig mindig apadnak, úgyanannyira, hogy helyök is alig látszik.’’ Haller János: Hármas História Mámoromból bomlik ki e táj. Ez a táj teremti mámoromat. Teremtő, teremtmény: egyazon dolog. Mámoromból bomlik ki e táj. Ideje: múlt s jövő, sosem jelenvelóság. Homály nélküli és fénytelen. Tárgyai éjszaka is égnek — bőrömön belülről átizzanak. Égnek, sűrű, fojtott, lélekből áradó ragyogással. A lángnyelvek éjfeketék. Ugyanazt mondja a homály s a fény. Lényeget mutatnak a formák. A fölszín láttatja, milyen a mély; minden burok és szín: tulajdonság. Mámoromból bomlik ki e táj. Ez a táj teremti mámoromat. Mámoromból bomlik ki e táj; zúgnak fái, akár a himnusz. Körte, szilva, makk — emlékeim az ágon. Miről a föld és meszes víz nem tud, a fa dolga hogy arra jeleket találjon. Égnek a fák furcsa hűvös lángban, ringnak hideg elragadtatásban. A föld himnusza zeng, az ég himnusza száll: levél és gyümölcs nyelvén magukról szólnak a fák. Mámorom teremti e tájat. Ez a táj teremti mámoromat. Teremtő s teremtett arca ugyanaz. S a lét meder nélküli végtelen áradat.
