Irodalmi Szemle, 1978

1978/9 - FIGYELŐ - — kulcs —: A Szovjet Irodalom Tolsztoj-száma

formán, hogy az utóbbi válogatásból elénk rajzolódnak azok a társadalmi és családi viszonyok, amelyek Tolsztojt végül is arra késztették, hogy elhagyja régi életét, kifejezve, hogy egy ártalmas világban az ember csak akkor képes helytállni, ha a lelkiismeretén kívül semmihez sem ragaszkodik.

Zavarbaejtően gazdag válogatásában közli a lap szovjet írók — Maxim Gorkij, Leonyid Leonov, Szergej Zaligin — vallomásait-tanulmányait a nagy elődről, majd láttatja a külföld szemével: a világ- irodalom nagyjai — Anatol France, Stefan Zweig, Lion Feuchtwanger, John Galsworthy, Theodore Dreiser, Henryk Slenkie- wicz — vallanak nagyon is eltérő módon, de mindig a legnagyobbnak kijáró csodálattal. A szerkesztőség körkérdésére pedig a világirodalom mai írói — James Aldridge, Erskine Caldwell, Robert Crigh- ton, Jaroslaw Iwaszkiewicz, Armand La- noux, Dolores Medio, Fernando Namora, Zdenék Pluhár, Charles Snow és Henry Troyat — válaszol. A lap végén tanulmányok és emlékezések találhatók Tamara Motiljeva, Ligyija Opulszkaja, Varvara Na- gomova, Alekszandr Goldenvajner, Vlagyimir Dávidov, Tóbiás Áron és Zappe László tollából.

És a végére hagytuk Tolsztojnak a magyar irodalom világában, vérkeringésében betöltött szerepét éreztető írásokat, Almá- si Miklós, Lukács György, Németh László, Bata Imre tanulmányait, valamint a mai magyar írók vallomásait, ahol Balázs József, Cseres Tibor, Dobozy Imre, Fekete Gyula, Herceg János, Illés Endre, Jftkai Anna, Ördögh Szilveszter, Szabó Magda és Vas István írásai mellett két csehszlovákiai magyar író, Dobos László és Rácz Olivér vallomását is olvashatjuk.

Az alkalom nagy szavakat vonz, nehéz is ellenállni a magasságos jelzőknek. Tolsztoj a valós, Tolsztoj a legenda. Volt egyszer egy ember: képek, arcok, az ifjú, a férfi, az öreg, az aggastyán, Jasznaja Poljana, a táj. S Oroszország. Tolsztoj nagy időt, nagy térségeket idéz elém, úgy érzem, száz évekig élt” — írja Dobos László, majd így vall: Az utóbbi időben Tolsztoj művei között a Feltámadás tette rám a legnagyobb hatást. Maszlova. Ez a társadalmi felőrlődés, a morajlás könyve. Az emberi megaláztatás, a bukás, a megmaradás, a felemelkedés hatalmas mé- re:ű színjátéka. Elcsábítanak egy lányt, s cserbenhagyják. S ettől kezdődően, a

csalódás éjszakájától, Maszlova nem hitt a jóban. Életének felső pontja: tisztaság, hiszékenység, szerelem, reménység. Ebből a fészekből sodródik ki az orosz társadalom vásári forgatagába: kufárok, élősködők, élvhajhászok, prostituáltak, kerítő- nők, kupecek, pincérek társaságába. A két pont között iszonyatos emberi távolság: szinte más földrész, mégis ugyanaz a hely . S Maszlova zuzatásának van egy alsó pontja, amikor régi életéből már semmi sem maradt. Mélyről néz fölfelé, legalulről, a börtönök világából, süllyesztőből. Ide minden iszonyatosan messze van, bíró, a miniszter, a cár, minden. Itt rohadni lehet, elállatiasodni, elpusztulni vagy megküzdeni a megmaradásért... S akik megmaradtak, keresik egymás kezét. Maszlova drámájában én a forradalom fogamzását látom. Szenvedések, s számtalan halálok órán börtönök közössége születik. Közösség, amely megbirkózik az elállatia- sodással, a teljes erkölcsi zülléssel és megszűnéssel. Arcok válnak láthatóvá ... S ez már a feltámadás ideje... S itt vagyunk Tolsztoj életének s írásainak alapvonásánál: az ember erkölcsi felelőssége saját tetteiért és másokért. Tolsztoj az ember erkölcsi felelősségét fogalmazza s bizonyítja egész életművében. Itt és ezzel válik egyetemes jelentésűvé, ér el mindenkihez, nemzetekhez, népekhez, az emberiséghez ... mert számomra Tolsztoj erkölcs, a felelősség, a lelkiismeret erkölcse. Bennem az válik jelen idővé, s rajtam kívül korok és nemzedékek érintkezési pontjává. Tolsztoj az erkölcsi felelősség szintjén minden kultúrával s irodalommal rokonítható. Ihlette a csehszlovákiai magyar irodalom legkiválóbb alkotóját, Fábry Zoltánt is. Ima Tolsztojért 1940-ben című írásában ezt mondja: „Tolsztoj vonata az örökkévalóságból jön és a halhatatlanságba fut. Asztapovo egy perc, de ki ismer e kis állomásnál nagyobb szellemforgalmi gócpontot? Mózes, Buddha és Jézus itt találkoznak Spinozával, Pascallal és a cseh Chelčickývei. a síneken történelem dübörög. Rousseau a francia és Tolsztoj az orosz forradalom előfutára; Romain Rolland, korunk elnémult lelkiismerete, Tolsztoj nélkül éppúgy elképzelhetetlen, mint Gandhi. Mi kell még? Asztapovo? Egy perc, de ez az egy perc még ma is terhes az örökkévalóságtól.”

Rácz Oüvér is csábítónak tartja az „ünnepi év alkalmából szellemidézést tartani