Irodalmi Szemle, 1978

1978/1 - FÓRUM - Bábi Tibor: Szimbólum és szimbolizmus

Varga Imre az Arc és ars-ban saját maga is megállapítja: .. bármit is mondanék / kínosan kétértelmű / a jelentés belénk hatolva / úgy is / átváltozik.” Különösen akkor, ha a költő a megállapítás ellenére maga Is hadakozik az egyértelműség ellen.

A modern költészetben, mint már rámutattam, a metafora vált a szimbolizmus eszközévé, olyannyira, hogy Illyés Gyula a hasonlatból levezetett metaforát azonosítja

a szimbólummal: ......a versírók szívendöfték azt a szót, hogy »mint«. Aztán végeztek

a testvéreivel és unokatestvéreivel, a »miként«-tel, az »akár«-ral, a »hasonlóképpen«- nel, a család többi tagjaival is...” (A Szimbolizmus titkai, 1936.)

Ugyanabban az írásában találunk egy ma is aktuális megállapítást: „A magyar népdal, mely azzal kezdődik, hogy »ez az utca bánatutca, bánatkővel van kirakva«, van olyan »érthetetlen« mint Ady Fekete zongorája, vagy Rimbaud, Mallarmé, Verlaine s a posztszimbolista Appolinaire versei, melyekben a szavaknak első feladatuk az, hogy zenéljenek, hajlongjanak, mint a nád, csillogjanak, mint az ékszerek, vagy egyszerűen csak susogjanak és andalítsanak. A költészetben mindent szabad annak, aki költő.”

Következésképp a költészet csak egyet nem tűr meg: a rossz verset, mert abban még a metafora és a szimbólum is érthetetlen, de idézőjel nélkül.

Igaz, Komlós Aladár másképp zárja A szimbolizmus című tanulmányát: „A moder* vers magános emberek furcsa látomásait közli, mindnyájunk szenvedései és vágyai helyett. A feladat, amelyet csak ritkán sikerül megoldani: modern költőiség és mindenkihez szólás egyesítése.”

Kár, hogy Tőzsér Árpád nem vette figyelembe ezt a kijelentő mondatokban megfogalmazott csendes óhajtást, talán nem írt volna tele annyi papirost egyetlen vers magyarázataképpen. Egyébként a „modern költőiség és mindenkihez szólás egyesítésének” követelményében a demokratizmus és a lenini értelemben vett népiség követelményének tolmácsolásáról van szó.

Az előbbi évszázados hagyományunk Komjáthy Benedek, Pesti Gábor és Silvester János óta — a nemzeti nyelv érvényesítésre törő törekvésekben — Arany János, Petőfi Sándor, Ady Endre forradalmiságáig, József Attila életművében kristályosodik ki a modernség és lenini értelemben vett népiség — Forgács László terminusával élve: intellektuálisan-érzékletesen megfogalmazva. Ugyanakkor megőrzi s a kor színvonalán kiteljesíti a költői nyelv nemzeti jellegét, mert csak így lehet az internacionalista eszmeiség hordozója.

Ezeket megfontolva már nincs jogunk a visszalépésre „a magános emberek furcsa látomásaihoz”, mert nem fejezhetik ki mindnyájunk szenvedéseit és vágyait.