Irodalmi Szemle, 1978

1978/8 - KRITIKA - Lacza Tihamér: Jelentés a panoptikumból

képzelte, hogy Marhunek ékszerész történetét olvassa, s egyszer csak váratlanul eléje állítanak egy figurát, akiről eddig mit sem gyanított, sem szimpátiát, sem ellenszenvet nem érzett iránta, s most erről az alakról az író minden áron azt akarja bebizonyítani, hogy ő a tulajdonképpeni főhőse ennek a történetnek.

Sebesi Ernő legjobb írásait a háborús élmények ihlették (A gyáva hős, Elég volt, Éhség]. Az expresszionizmus azonban — bár hatása kimutatható néhány írásában — nem vált meghatározóvá stílusában. Tulajdonképpen nem is törekedett arra, hogy elbeszélései formailag tökéletesek vagy újszerűek legyenek. Nyelvi leleményeiből egy-egy írásában jó ha néhány bekezdésnyire telik, a többi mondatot inkább valamiféle automatizmus íratja vele. Hősei vergődését a magabiztos lélekbúvár pózában tetszelegve figyeli, csak hát a drámai helyzetek, melyeket kiagyal legtöbbször egy melodrámához is kevésnek bizonyulnának.

A kötetet az eddig még nyomtatásban meg nem jelent Haláljáték című háromfelvo- násos színmű zárja. Mivel Sebesi Ernő egyéb drámáit nem volt lehetőségem olvasni, kénytelen vagyok hinni Csanda Sándornak és Kováts Miklósnak, akik ezt a darabot Sebesi legjobb drámájának tartják. Más kérdés persze, hogy ez a megállapítás a Haláljáték esetében viszonylagos, csak a többi Sebesi-drámával való egybevetés eredménye, és egyáltalán nem azt jelenti, hogy a mű remeklés is. Mert nem az. Egy dúsgazdag ügyvéd hatvanéves korában arra döbben rá, hogy vagyonát becstelen úton szerezte, fiai a pénzéért szeretik. Megszólal benne a lelkiismeret (sőt a darab vége- felé ifjúkori énjének alakját öltve magára meg is jelenik előtte, hogy még egyszer utoljára jól odamondjon dr. Keresztessy Gábornak), s azt súgja neki, hogy ez azért nem volt szép tőled, tégy hát valamit, legalább most az egyszer. S dr. Keresztessy Gábor elhatározza, hogy ő vezekelni fog. Hálátlan fiait azzal bünteti meg, hogy nem adja nekik hatalmas vagyonát, széttépi a végrendeletét és a páncélszekrényben őrzött milliókat szétszórja az utcán, a szegényeknek. Keresztessy Gábor sorsának további alakulását — ismervén Sebesi Ernő elbeszéléseit — már nem nehéz kitalálni: elmegyógyintézetbe kerül, ahol meg is hal. 1926 táján kis híján majdnem színre vitték a Haláljátékot Budapesten. Akkor az előadás — jóllehet már a szerepeket is kiosztották — elmaradt. Azóta kiadatlanul hevert a darab, most azonban végre megjelent, megmenekülve ezzel az elkallódástől. De ezáltal sajnos az is lehetővé vált, hogy valamelyik társulatunk ötven-valahány év múltán mégiscsak műsorára tűzze.

A darab legnagyobb fogyatékossága, hogy hősei túlságosan is komolyan veszik magukat egy fejetetejére állított, már-már abszurd helyzetben. A végén az addig tárgyilagos író sem tudja már leplezni meghatódottságát és megsajnálja azt az embert, akit pedig őmaga kényszerített erre az ámokfutásra. Csakhogy az olvasó nem tud mit kezdeni ezzel az „elérzékenyüléssel”, különben sem szokása, hogy papírfigurák tragédiáján meghatódjon. Nagy hiba, ha egy lélektani drámában ki-bejárnak a szereplők (vannak vagy húszán), és tulajdonképpen senkinek sincs elég ideje rá (még Kere.c7:tessy Gábornak sem), hogy végigmondja, ami a szívét gyötri. A tragikus kitárulkozásokból így lesz teátrális gurgulázás.

Sebesi Ernő írásai egy kibontakozó irodalom törvényszerűen keletkező darabjai Néhány darabját természetesen érdemes félretenni és megőrizni: bizonyítéknak az utókor számára, hogy ő is élt és akart valamit. (Madách 1976.)