Irodalmi Szemle, 1978

1978/8 - NAPLÓ - Szabó Béla: Találkozás Osvát Ernő szerkesztő úrral

A monogram és az embléma nagyon illett egymáshoz és lényegében mindent elárultak Osvátról, azt is, hogy a Nyugatért monogramját, neve kezdőbetűit is odaadta. Amikor pedig az ember kinyitja a könyvet, elolvashatja a címet — amely nem is cím, h3nem alcím — „Osvát Ernő ösz- szes írásai”, úgy hat ez a Nyugat-béli munkája mellett, mintha ez a cím gomb volna a ruhájáról.

Ma már biztos, hogy Osvát — akármilyen boldogtalan volt is — a Nyugat kedvéért lemondott egyéni terveiről, lemondott írói rangjáról, mert igazi eleme a kritika, a bírálat volt. Osvát Kálmán előszavában írja kemény keserűséggel. „Nem lett tanár. Doktori címet a neve elé nem ragasztott. Szimplán: Osvát Ernő maradt halála napjáig.” Mindjárt hozzátehetem, hogy nekem Osvát Kálmán keserűsége nem fáj, az a nézetem, hogy Osvát Ernő minden rang és doktorátus nélkül hiánytalanul fejezte be pályáját. A magyar irodalomnak többet nem adhatott, mint amennyit adott. Nem túlzók, ha azt állítom, hogy a huszadik század első negyedében nem volt senki Magyarországon, aki többet tett volna a magyar írókért és a magyar irodalomért, mint amennyit ő, ez a csontjáig, a leikéig lemeztelenített ember tett. Nekem az sem fáj, hogy Osvát (a nagy Osvát) nem írt. Irt helyette Babits, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Nagy Lajos, Illés Endre, Illyés Gyula, József Attila, Papp Károly, Radnóti Miklós és Gel- léri Andor Endre, hogy csak néhány nevet említsek azok közül, akiket bátorított és részben felfedezett. Ö maga nem írhatott, ezt Kuncz Aladár (Fekete kolostor) értette meg a legjobban és meg is írta 1923-ban Osvát 25 esztendős írói jubileumán. Többek között ezt írja: „Osvát túlzott lelkiismeretességgel s főként pazarlásszámba menő tartalmi súllyal fogott mindig tollat a kezébe: éber kritika és hajthatatlan lelkiismereti vétó őrködik nem minden mondata, hanem úgyszólván minden szava felett; nem cikkeket írt, hanem szentenciákat fűzött gyöngysorba. így írni fényűzés, így írni megvalósíthatatlan eszmény...” Világos, O. E. választotta meg a pályáját és megérdemelné, hogy megírják az életrajzát. Ketten írhatnák meg, vagy Illés Endre, vagy Illés Gyula vagy mind a ketten együtt. Kuncz Aladár életrajzát is szívesen olvasnám, ő is megérdemelné. A legmarkánsabb magyar írók közé tartozik.

De térjünk most vissza Osváttal való első találkozásomhoz, amely sajnos, utolsó találkozásunk is maradt. Lényegében az történt, amit sejtettem, nem arról beszéltem vele, amiről szerettem volna, hanem arról, amiről Osvát akart. Amikor Móricz az óráját nézte és rendezni akarta valamennyiünk rendelését, én nagy buzgalmamban felálltam és sürgősen fizetni akartam a feketémet. Móricz erre hangosan felnevezetett és azt mondta nekem: megérdemelné, hogy valóban fizesse.

Nagy I.ajossal együtt mindketten, vidáman távoztak, én Osvát intésére az asztalnál maradtam.

— Nem enne valamit? — kérdezte Osvát.

— Nem — válaszoltam bosszankodva —,. egy kávéházban minden drága.

— Mondtam, hogy a vendégem.

— Jó, nem bánom, szerkesztő úr — nyugodtam bele a sorsomba, —, akkor kérem tessék nekem két lágy tojást rendelni. Emlékszem, egyszer Illyésnél rántottat ettem.

— Na, csakhogy megjött az esze... — és nyomban megrendelte a tojást, majd újra felém fordult és azt kérdezte: — mondja, legalább ízlett a rántotta?

— Nagyon — válaszoltam —, Illyés személyesen csinálta, ő is, meg én is remekül jóllaktunk.

— Remélem, a lágy tojás is ízlik, noha nem én főztem.

— 0, én nem vagyok nagyon válogatós.

— Elhiszem.

— Köszönöm, nagyon ízlik. Annyit beszéltünk az evésről, hogy megjött az étvágyam.

És ez így is volt. Rég nem ízlett úgy a falatozás, mint akkor Osvát társaságában. Ö szivarozott, fújta a kékes füstöt, amelyen keresztül kérdezgetett. Mik a terveim, mit írok és mit akarnék írni. Helyeselte, hogy egy regény megírásához fogtam.

— Szép ez a bátorság — mondta. — De még szebb volna, ha megtanulná a magyar helyesírást. Noha tudom, hogy csak hat elemit végzett, az nem menti fel magát, hogy ne tudjon magyarul. Mert nézze kérem, kedves barátom, maga végigkoplalja az életét, gyakran nincs mit ennie, de azért ügyel arra, hogy tiszta ingben jelenjen meg embertársai előtt. És ez na