Irodalmi Szemle, 1978

1978/8 - NAPLÓ - Szabó Béla: Találkozás Osvát Ernő szerkesztő úrral

A monogram és az embléma nagyon illett egymáshoz és lényegében mindent elárul­tak Osvátról, azt is, hogy a Nyugatért mo­nogramját, neve kezdőbetűit is odaadta. Amikor pedig az ember kinyitja a köny­vet, elolvashatja a címet — amely nem is cím, h3nem alcím — „Osvát Ernő ösz- szes írásai”, úgy hat ez a Nyugat-béli munkája mellett, mintha ez a cím gomb volna a ruhájáról. Ma már biztos, hogy Osvát — akármi­lyen boldogtalan volt is — a Nyugat ked­véért lemondott egyéni terveiről, lemon­dott írói rangjáról, mert igazi eleme a kritika, a bírálat volt. Osvát Kálmán elő­szavában írja kemény keserűséggel. „Nem lett tanár. Doktori címet a neve elé nem ragasztott. Szimplán: Osvát Ernő maradt halála napjáig.” Mindjárt hozzátehetem, hogy nekem Osvát Kálmán keserűsége nem fáj, az a nézetem, hogy Osvát Ernő minden rang és doktorátus nélkül hiány­talanul fejezte be pályáját. A magyar irodalomnak többet nem adhatott, mint amennyit adott. Nem túlzók, ha azt állí­tom, hogy a huszadik század első negye­dében nem volt senki Magyarországon, aki többet tett volna a magyar írókért és a magyar irodalomért, mint amennyit ő, ez a csontjáig, a leikéig lemeztelenített em­ber tett. Nekem az sem fáj, hogy Osvát (a nagy Osvát) nem írt. Irt helyette Ba­bits, Ady Endre, Móricz Zsigmond, Nagy Lajos, Illés Endre, Illyés Gyula, József At­tila, Papp Károly, Radnóti Miklós és Gel- léri Andor Endre, hogy csak néhány ne­vet említsek azok közül, akiket bátorított és részben felfedezett. Ö maga nem írha­tott, ezt Kuncz Aladár (Fekete kolostor) értette meg a legjobban és meg is írta 1923-ban Osvát 25 esztendős írói jubileu­mán. Többek között ezt írja: „Osvát túl­zott lelkiismeretességgel s főként pazar­lásszámba menő tartalmi súllyal fogott mindig tollat a kezébe: éber kritika és hajthatatlan lelkiismereti vétó őrködik nem minden mondata, hanem úgyszólván minden szava felett; nem cikkeket írt, ha­nem szentenciákat fűzött gyöngysorba. így írni fényűzés, így írni megvalósíthatatlan eszmény...” Világos, O. E. választotta meg a pályáját és megérdemelné, hogy megírják az életrajzát. Ketten írhatnák meg, vagy Illés Endre, vagy Illés Gyula vagy mind a ketten együtt. Kuncz Aladár életrajzát is szívesen olvasnám, ő is meg­érdemelné. A legmarkánsabb magyar írók közé tartozik. De térjünk most vissza Osváttal való első találkozásomhoz, amely sajnos, utolsó találkozásunk is maradt. Lényegében az történt, amit sejtettem, nem arról beszél­tem vele, amiről szerettem volna, hanem arról, amiről Osvát akart. Amikor Móricz az óráját nézte és rendezni akarta vala­mennyiünk rendelését, én nagy buzgal­mamban felálltam és sürgősen fizetni akar­tam a feketémet. Móricz erre hangosan felnevezetett és azt mondta nekem: meg­érdemelné, hogy valóban fizesse. Nagy I.ajossal együtt mindketten, vidá­man távoztak, én Osvát intésére az asztal­nál maradtam. — Nem enne valamit? — kérdezte Os­vát. — Nem — válaszoltam bosszankodva —,. egy kávéházban minden drága. — Mondtam, hogy a vendégem. — Jó, nem bánom, szerkesztő úr — nyu­godtam bele a sorsomba, —, akkor ké­rem tessék nekem két lágy tojást rendel­ni. Emlékszem, egyszer Illyésnél rántottat ettem. — Na, csakhogy megjött az esze... — és nyomban megrendelte a tojást, majd újra felém fordult és azt kérdezte: — mondja, legalább ízlett a rántotta? — Nagyon — válaszoltam —, Illyés sze­mélyesen csinálta, ő is, meg én is reme­kül jóllaktunk. — Remélem, a lágy tojás is ízlik, noha nem én főztem. — 0, én nem vagyok nagyon válogatós. — Elhiszem. — Köszönöm, nagyon ízlik. Annyit be­széltünk az evésről, hogy megjött az ét­vágyam. És ez így is volt. Rég nem ízlett úgy a falatozás, mint akkor Osvát társaságá­ban. Ö szivarozott, fújta a kékes füstöt, amelyen keresztül kérdezgetett. Mik a ter­veim, mit írok és mit akarnék írni. He­lyeselte, hogy egy regény megírásához fogtam. — Szép ez a bátorság — mondta. — De még szebb volna, ha megtanulná a magyar helyesírást. Noha tudom, hogy csak hat elemit végzett, az nem menti fel magát, hogy ne tudjon magyarul. Mert nézze ké­rem, kedves barátom, maga végigkoplalja az életét, gyakran nincs mit ennie, de azért ügyel arra, hogy tiszta ingben je­lenjen meg embertársai előtt. És ez na­

Next

/
Thumbnails
Contents