Irodalmi Szemle, 1978

1978/1 - NAPLÓ - Nyitrai Dezső: Adalékok Magyarbőd őslakosainak történelméhez és néprajzához

Adalékok Magyarbőd őslakosainak történelméhez és néprajzához

Volt egyszer, hol nem volt — még a régi törökhódoltság idejében — élt Erdélyor- szágban egy erős kezű és bölcs fejedelem Bethlen Gábor. Ez, miután rendet terem- . tett könnyelmű elődei után kis országá ban, elindult északra, hogy seregeivel sokat szenvedett testvéreit, a gyűlölt Habsburgok rabigája alól felszabadítsa és biztosítsa számukra a legemberibb emberi jogokat és a vallásszabadságot. Ahogy átkelt a mostani dargói hágón és nyugat felé vette útját, az Eperjes—Tokaji hegylánc nyugati oldalának lankás mezőin megpihent. Nagyon megtetszett neki a szép vidék, a sík termőföld. Ezért országából néhány szűk viszonyok között élő, de neki kedves családot hozatott föl ide Erdélyországból, feleségestől, gyermekestől, papostól, és itt telepítette le őket a tiszta szlovák községekkel körülvett festői lapályon. Nemcsak termőföldeket biztosított nekik, hanem erdőket és a szükséges gazdasági felszerelést is. S hogy vallásos kötelezettségeinek eleget tehesenek; illetve, hogy az Erdélyből magukkal hozott kálvinista hitet el ne cseréljék a Habsburgok gyűlölt pápista hitével: a falu közepén a két házsorral szegélyezett széles út beszögelésénél templomot építtetett. A körül 2—3 m szélességben térséget, temp- lomkertet hagyatott, kaszálóul, később a prédikátorok és hozzátartozóik temetkezési helyéül szolgált. Az egész területet kb. 75 cm-től 1 m-ig terjedő széles kő- és téglafallal keríttette be. [Róm. katji. templom sohasem volt a faluban.) A templommal szemben, a felső házsorban iskolát és tanítói lakást építtetett. Ugyanezen felső házsorban, de az iskolától 3 házhellyel lejjebb, építtette fel a lelkészlakást. Az

iskola és az iskolamester, de a prédikátor számára is szép, nagy kerttel, gyümölcsfákkal ellátott belsőséget adományozott. Ugyancsak az iskolamester és a prédikál tor számára, a határdűlők legterméke^ nyebb földjeiből hasíttatott ki annyi földterületet, melyek hasznából okos gazdálkodás mellett gond nélkül élhettek. S mivel ez a község, az egész környék egyetlen magyarlakosú községe volt, elnevezte Magyarbődnek. (Ma: Bídovce, a kassai járásban).

Eddig tart az a meseszerű elbeszélés, amelyet 1946-ban mondott el nekem Kassán néhai Oláh Péter, nyugalmazott ref. lelkész, aki Magyarbődön szolgált több mint 45 esztendeig, és aki 1949. február 15-én halt meg 94 éves korában, s felesége msllé a templomkertbe temettek el végső akarata szerint.

Én 1942-től 1949-ig a következőket láttam, hallottam és tapasztaltam Magyarbődön:

1. Még ma is élnek az őslakos családnevek: Mihók, Csabai, Gédra, Balla, Bá- nyácskai, Bandré, Bodnár, Breckó, Kurucz, Kovács, Bődi, Vaszily, Nagy, Karap, Marci, Sípos, Bulykó, Virág, Kocák, Décsman, Cséplő, Czerankó, Hudák, Miklós, Beregszászi, Senyó, Dancsák, Búgos.

2. A ref. temetőben, minden halott sírja végén nemcsak népművészeti faragással ellátott fejfák vannak, hanem ugyanolyan művészi faragású két kopjafa is van beállítva a lábtól! végoldalba. Ilyen fejfát és kopjafát faragó mester volt az én időmben: Vaszíly Imre és Kurucz Virág András.

3. Ma már a lakosok mindkét nembeli utódai divatos, modern öltözetben járnak. De az én időmben még az idősebb asszonyok szép fekete hosszúszoknyában jártak, és bő lengő blúzokban. A leányok ehhez hasonló szabású, de világos, tarkaszínű ruhákban jártak. A férfiak rövidszárú csizmában, s ugyancsak fekete ruhába öltözködtek ünnepnapokon. A ruhákat cifra sújtások díszítették, mind a kabát, mind a nadrág elülső megfelelő helyein. Munkába pedig házivászonból készült bő ujjú inget és bő, alul fodros, rojtos gatyákat hordtak, s fölé elől klott kötényt kötöttek. De a század elején hétköznapon és ünnepnapokon, sőt még esküvőik alkalmával is a legdíszesebb ruhadarab volt a tiszta fehér, alul és a gallérja körül népi hímzéssel díszített oifraszűr, amelyet a fekete ruha fölé vettek fel. (Vaszily Imre, 60 esztendős férfi elmondotta; em