Irodalmi Szemle, 1978
1978/7 - FIGYELŐ - Pašiaková, Jaroslava: Gál István négy könyvéről
láncolata, szimbólumoké, melyek szigorú egymásba-illeszkedésükkel szinte a valósággal egyenértékű szövetet alkotnak.” Két Babits-tanuimány érdemel még különleges figyelmet: az Ady-analízis, illetve az Ady és Párizs című. Az elsőben (Nyugat, 1909) még távol későbbi komplex Ady-szem- léletétől, Babits Ady tehetségének első feltérképezésére törekedett, sajátos és megkülönböztető jegyeinek kimutatására az akkori magyar irodalom összefüggésrendjében. Ez Babits első, de változatlanul érvényes Ady-elemzése: „Ady utánozhatatlan egyéniség... Magyar tehetség: ez az első szál... E sajátságos léleknek egyik fővonása valami dac. Magyar vonás... A dac mindent kicsinek érez maga körül: magyar ugar, lelke temetője... A dac új dacot szül magzatul és ellenségül, s ez fájdalmas tragikum ... A kétféle dac kétféle büszkeséget teremt — s mindkettő fájdalmas büszkeség: a fájdalom büszkesége... Aki büszke arra, hogy nem akar magyar lenni, nem tud nem lenni büszke arra, hogy magyar, s fáj neki, hogy nem fogadják el jó magyarnak .. Ady és Párizs című tanulmányában (ez eredetileg előadás volt, s 1932-ben hangzott el a pesti Zeneakadémián, az Ady Endre Emlékmű Bizottság kezdeményezésére megrendezett Ady-matinén, amelynek bevételéből kellett fedezni a párizsi Hotel Europe-ra, Ady szállójára szánt Beck Ö. Fülöp plakett költségeit) Babits arra vállalkozott, hog/ tömören és lényeglátón értékelje Ady párizsi tartózkodásának és párizsi benyomásainak művészi fejlődésére gyakorolt hatását. Babits itt is élt az alkalommal, hogy hangsúlyozza a fontos és mindig érvényes gondolatot: „Ssemmiből semmi sem lesz. Melyik kultúra volt valaha autochton? Minden igazi szellemi termékenység messze hatások eredménye. A szellem, ha csak önmagából táplálkozik, elsorvad, mint a test is, úgy sorvad el a vak ember szelleme s a süketé, ha magára hagyják. Mit érne egy kis Ázsia Európa közepén valami nemzeti arisztokratizmusba zárkózva: egy önmagába csenevészedő egyiptomi dinasztia? Életerős fajok kívülről házasodnak, s a magyar kultúra története egész folyamán kiváltképpen és szükségszerűen exogám természetű... A magyar lélek olyan, mint egy fordított Anteusz, ki mindig akkor kap új erőre, ha el tud szakadni szülőföldjétől, s a magyar kultúra minden újabb szárnyrakapása, mint a föl-földobott kő minden új lendülete, egy-egy ilyen elszakadás, ha százszor visszahull is. Visszahull, s annál nagyobb erővel hull vissza, mennél távolabb tudott kiszökni az idegen magasságba. így lett az Ady magyarsága is csak mélyebb azután a föl- szárnyalás után, amire Páris csillogása vitte ...” A többi könyv, ahol Gál a szerkesztő szerepét tölti be, az eddig kiadatlan, gazdag Babits-hagyatékból merít. Ezek: egy Arcképek és tanulmányok című kötet, valamint egy figyelemreméltó függelék Babits nagy sikerű és fontos nagy művéhez, Az európai irodalom történetéhez. Címe: Az európai irodalom olvasókönyve (Töredék és vázlat). Ebben a nagyszabású és igényes világirodalmi antológia-tervben előrehaladott betegsége miatt Babits már csak a görög irodalmat tudta aprólékosan, a szemelvények magyarázatával földolgozni. Az Arcképek és tanulmányok című gyűjtemény egy részt Babits könyvben még közzé nem adott művelődéspolitikai elgondolásait hozza (Az igazi haza, Politika és irodalom, Elfogy a magyarság? Kell-e költészet? A háború háborúja, A magyar jellemről stb.), másfelől apró magyar és világirodalmi tárgyú írói arcképeit, recenzióit, széljegyzeteit gyűjti csokorba (Shakespeare egyénisége, Oidipusz király, Boccacio, Dante és a mai olvasó, Líra Amerikában, Goethe, Puskin, Magyar Proust stb.). A könyv első részében két különböző időben írt, de belső logikájával összetartozó cikkre hívnánk föl az olvasó figyelmét. Az első, a Békekiáltvány (1935), a világkatasztrófa szorongató elő- érzetében fogant. A másik, A háború háborúja 1939-ben született, s már címe is kifejezi a lényegét. Miben látjuk Babits erkölcsi és művészi álláspontjának belső folytonosságát és logikáját a háború és a béke fő kérdésében? Abban, hogy kezdeti passzív, humanisztikus pacifizmusától eljutott egy öntudatos, határozott, meg nem alkuvó antimilitarizmusig. A háború háborújában már így ír: ......A világháború (ti. az első, J. P.) n emcsak a béke szobrát döntötte le bennem, hanem a háborúét is. Egész lelkem fellázadt ellene ... Európa és hazám minden jobb szelleme együtt volt velem ebben, a könyvek frontot alkottak... A háború mögött folyt még egy másik, mélyebb és titkosabb háború is. Ebben maga a Háború került szembe a könyvekkel. A világháború idején minden igazi könyv lényegileg háborúellenes volt. Márcsak azáltal is, hogy volt
