Irodalmi Szemle, 1978
1978/7 - LÁTÓHATÁR - Hochel, Braňo: A tanító (novella)
Braňo Hochel A TANÍTÖ A tanító mozdulatlanul iil a csukott ablaknál. Ha felállna, az ablakon át belátná az utat, ami az iskola mellett vezet el, s az úton túl az egész tájat, mintha csak a tenyerén lenne. Az iskola alatt van a buszmegálló, ahol holnap majd kiszáll a tanítónő és néhány diák. Sok gyerek sítalpon jön a tanyákról, arcuk pirosra csípve a fagytól, fáradtak és lucskosak lesznek, de vidámak. Többen hiányozni is fognak. A tanító beírja majd nevüket jegyzetfüzetébe, a.kik igazolást hoznak, azok nevét meg az osztálykönyvbe. Akik nem hoznak igazolást, azoknak meghagyja, hogy küldjék be a szüleiket. Néhány apa el is jön mindjárt másnap, mások egy hétig is váratnak magukra. Az egyik szilvóriumot húz elő, kolbászt, a másik vodkát, borovicskát, szalonnát. Elüldögélnek, isznak és esznek. A látogatás céljáig sokszor el sem jutnak. Mert hát mit kell itt annyit magyarázni? A férfiak panaszkodnak, hogy lassan kénytelenek lesznek elhagyni otthonaikat. S aztán mihez kezd az ember föld nélkül, amit a nagyapja vagy az apja a véres verítékével szerzett? A szív ehhez ragaszkodik. A gyerekeknek is itt a legjobb. Egészségesek, mint a makk. És a tanító igazat ad az embereknek. A megviselt arcok megnyugszanak, mivel hogy a tanító is egyetért velük. S megérti azt is, hogy a szülő néha milyen nehéz szívvel bocsájtja el a gyerekét az iskolába. De különben semmiben sem szenvednek hiányt. Mindenük megvan. A járásiak egyre csak a kultúráról meg a szolgáltatásokról papolnak. Ugyan miféle kultúra kell az egyszerű embernek? Untig elég, amit az iskola nyújt neki. S a szolgáltatások? Üres szavak! A tanító úr azt jobban tudja. S a tanító megint csak igazat ad neki. Nemegy apa ott is hál az iskolában. Még sötétben elkezd cihelődni, hogy indul, de a tanító csak akkor kel fel, ha a férfi már szép csöndben betette maga mögött az ajtót. Tüzet gyújt az osztály kályhájába és az útra bámul, míg az autóbuszból ki nem szállnak a kis diákok és a tanító néni. Időnként ellátogat ide a járási iskolaügyi osztály vezetője vagy a tanfelügyelő, akik semmiképp se bírják megérteni, hogy ez a tanító miért jött ide, és miért maradt itt. A tanítás után ezek az alkalmi látogatók szokás szerint a konyhába telepszenek; mindegyikük tudja, hogy a tanító nem használja a szobát. Ha nem poharazgatnának, a tanító tán már itt sem lenne. Meg az iskola sem lenne már iskola. De meglehet, hogy a tanító ezt csak tréfából mondja. Az iskolában, amit hajdanában azért építettek, hogy a magányos tanyákról úgy-ahogy eljussanak ide a kis lurkók, évről évre kevesebb a tanuló. A tanyasiak lassacskán feladják a küzdelmet. A lejtős szántóikat eladogatják az állami erdészetnek, vagy a viskókkal együtt otthagyják — az idő majd elvégzi a többit —, és leköltöznek a völgybe. Amikor ideköltözött, már akkor meg akarták szüntetni az iskolát. S előbb-utóbb ez úgyis bekövetkezik. De amíg az iskola iskola, addig nem kell aggódnia. Elállt a havazás. A tanító megrakta a kályhát és fölgyújtotta a villanyt. Ha így havazik továbbra is, elszakadnak a vezetékek. Meg kell kérnie Bartekot, hozzon neki petróleumot.
