Irodalmi Szemle, 1978

1978/7 - Csanda Sándor: Búcsúbeszéd Bábi Tibor ravatalánál

BÚCSÚBESZÉD BÄBI TIBOR RAVATALÁNÁL

Kedves barátaim, gyászoló közönség

Költőt temetünk a mai napon s egész életművét áttekintve nyugodtan, túlzás nélkül állíthatjuk: a legjelentősebb mai szlovákiai magyar lírikust. Amikor az Írószövetség magyar szekciója nevében búcsúzom tőle, nem titkolhatom megrendülésemet, hogy a magam és lényegében mindnyájunk sorsát is látom tragikus halálában, hiszen szemeinkkel látjuk: „bizony por és hamu vagyunk”. Az írótársaknak, gyászoló családjának, testvéreinek, rokonainak és olvasóinak azonban van egy kétségbevonhatatlan vigasza; megmarad a költő életműve, egy szocialista magyar költőé, akinek nem kellett „pótvilágot” teremtenie költészetében, mert kezdettől fogva biztosan állt ezen a világon, s elsőként fejezte ki igazi művészi színvonalon a szocializmus útjára tért szlovákiai magyarság életérzését Ez a te néped című kötetében. Már első kötete megjelenése után, 1954-ben megállapította róla Fábry Zoltán: „Miért jó a Bábi-vers? Mert kimutathatóan és érezhetően igaz... Az élmény nála egyjelentésű legszemélyesebb életével. Ebből az életből szervesen folyik a meglátás, tudatosodás és így to- vábbadón — a tudatosítás.”

Az ötvenes és hatvanas években sorra jelennek meg nagyhatású, líránk fejlődésében élenjáró kötetei: Hazám, hazám (1955) a valóban átélt csehszlovákiai szocialista magyar hazafiságnak máig is legkiválóbb lírai kifejezése, a Vándormadár (1960), Tízezer év árnyékában (1964), A forrás éneke (1965), Könny a mikroszkóp alatt (1967) és válogatott, legjobb verseinek gyűjteménye: Se elevenen, se holtan (1968). Majd prózaírással, riporttal, kritikával és publicisztikával foglalkozik, ezek alkotják életművének utolsó fejezeteit: a már súlyos betegséggel küzdve írt Európából Európába (1973), A hűség arca (1974), A patak és forrás (1976). A költőt elsősorban a közösségi küldetés, társadalmi, filozófiai és erkölcsi problémák izgatják. Bábi dialektikusán gondolkodó költő volt, s gondolati költészete jelentős hozzájárulás az egyetemes magyar líra ilyen jellegű értékeihez. A világmindenség szintézisét akarja megteremteni a Forrás énekének lírai ciklusaiban. Felméri a világot, az életet, az ember útját, s gyötrődve keresi a válságokból kivezető utat, a földi harmóniát.

Bábi harcos, szocialista költő volt, nézeteit szerette másokéval konfrontálni. Aligha van írótársa, akivel nem akart volna vitatkozni, márcsak azért is, hogy saját nézeteit tisztázza. Nekem 1951-ben mutatta meg először verseit, de mivel akkor a prágai közgazdasági főiskoláról jött, rögtön egy véget nem érő gazdasági fejtegetésbe kezdett. Igaz, vitái, sokszor éles polémiákká váltak, s ezek elsősorban saját idegeit őrölték fel. Az utóbbi időben mindnyájan tudtuk, hogy halálosan beteg, ezért ingerlékeny. Ezt leginkább bizonyára családtagjai érezték, ezért arra kérjük gyászoló özvegyét, gyermekeit, rokonait, barátait, ismerőseit, hogy elsősorban a költőt lássák benne, s ebből a szempontból értékeljék magatartását is. Amikor búcsúznak tőle, elsősorban arra gondoljanak, hogy a művészcsaládok sorsa általában nehéz, s talán legnehezebb a lírikus hozzátartozóié. A líra a legszubjektívabb műfaj, az elkötelezett költő főként csak eszméivel, saját egyéniségével törődik, mert ebből fakad egész életműve. A költő férj, családapa, rokon, munkatárs is lehet, de legjobb énje, igazi egyé