Irodalmi Szemle, 1978

1978/1 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Tóth László: Egy színház és vidéke (A MATESZ jubileumára)

nálták, kinevezettek és önjelöltek, de egyik sem bírt hosszabb ideig megállapodni Komáromban. A kosztümöket és díszleteket a szabó- és asztalosműhely dolgozói tervezték, esetenként egy-egy vendégtervező. Hitelt érdemlő színházi közvéleményünk nem volt — érett, felkészült, sokoldalúan tájékozott színikritikánk sem. A tájolással járó követelmények nehéz próbára tették a színészek pszichikai és fizikai erejét; kezdetleges feltételek mellett, kultúrálatlan és sokszor az alapvető higiéniai előírásoknak sem megfelelő körülmények között tartotta a színház — különösen vidéken — az előadásait.

Krónikával vagy fejlödésképpel az alábbiakban nem szolgálhatok, vázlatos följegyzéseim csupán néhány mozzanatot rögzítenek — s ezt sem a teljesség igényével — fel- szabadulás utáni hivatásos színjátszásunk, területi színházunk és színházkultúránk múltjából, fejlődésének útszakaszaiból és jelenlegi gondjaiból, lehetőségeiből és törekvéseiből. Fogódzókat keresve ezzel egy mindinkább időszerűbbé és sürgető feladattá váló monográfiához, amely az 1948 utáni hivatásos szlovákiai magyar színjátszás történetét dolgozná föl.

Alapszabályzatának értelmében a Magyar Területi Színház küldetése: „céltudatosan törekedni a színházművészet haladó hagyományainak fejlesztésére, különös tekintettel a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban élő magyar dolgozók színházi kultúrájának föllendítésére és magyar nyelven színre vinni a hazai irodalmak és a világirodalom haladó műveit. (...) A színház székhelyén kívül is tart előadásokat, főleg a magyar nemzetiségű állampolgárok által lakott területeken.” Területi színházunk ezáltal sajátos helyet foglal el a szlovákiai színházak rendszerében, bár jellege, szerkezete, fölépítése szerint a kerületi színházakkal rokonítható. Ugyanekkor hazánk nemzetiségi politikájának kiemelt tényezője, nemzetiségi szellemi és kulturális életünk egyik központi intézménye.. Különbözik kerületi színházainktól még abban is, hogy azok általában Komáromnál nagyobb városokban létesültek és jóval kisebb a tájolási körzetük, mint az övé. A huszonöt évad alatt területi színházunk 6725 előadást tartott. Ennek nagyobbik hányadát az egész Dél-Szlovákiát — Nagymegyertől Nagykaposig — felölelő térségben, estéről estére változó összetételű és igényű nézőközönség, estéről estére változó játéktéri és színpadtéri viszonyok között. Ez a tény jó ideig le>küzdhetetlennek tűnő akadályok, megoldhatatlannak látszó feladatok elé állította a színház valamennyi dolgozóját. A szükségből erényt kovácsolni — ezzel jellemezhetném területi színházunk negyedszázados törekvéseit. Ez Idő alatt sokszor fölmerült színházunk sajátos profilja meghatározásának, sajátos helyzete megfogalmazásának igényei Sőt kísérletek is történtek a megfogalmazására, s ezek Ideig-óráig érvényesnek is látszottak. A MATESZ, mint népszínház; a MATESZ, mint a csehszlovákiai magyarok nemzeti színháza — ilyen és ehhez hasonló címkékkel illették, amelyek aztán — pontatlanságuk, erőszakolt- ságunk miatt — leváltak róla. A legújabb vignetták közül kettő: közvetlen színház, tájoló színház kőszínházi rendeltetéssel. Találóbbak és feltétlenül pontosabbak, mint az előzőek. Mert a sokrétű feladatokhoz és az állandóan változó játéktéri körülményekhez igazítható játékstílus felől, a mindennapos gyakorlat talajáról közelítenek színházunk rendeltetéséhez. Eddig ez volt: megmaradni, megerősödni, a belső feltételeket megteremteni, biztos alapokon nyugvó és minden elemében erős színházzá kiépülni. Nyugtázható, hogy sikerült. Most már építeni kell ezekre az alapokra: körültekintően, de nem bátortalanul.

A Magyar Területi Színház régi épületében ma a komáromi társulat próbaterme van, itt székel az igazgatóság és itt nyert elhelyezést a színházi adminisztráció is. A műhelyeket innen negyedórányi járásra, az egykori Tiszti pavilon épületében és udvarában találjuk. Komáromi előadásait az együttes a városközpontban levő Szakszervezetek Házának színpadán tartja. Mindez jelzi, hogy területi színházunk elhelyezésének kérdése a mai napig nem nyert végső megfelelő megoldást. Igaz, Szlovákiában a felszabadulás után — tudomásom szerint — nem épült még új színházépület. De talán komolyabban lehetett volna foglalkozni a régi épület átépítésének, kibővítésének, korszerűsítésének gondolatával. Még akkor is, ha az ígéretek szépek voltak: szóba került annak idején, hogy a Tisztipavilon egy részét alakítják át a színház szükségleteinek, igényeinek megfelelően, szóba került, hogy a hatvanas évek elején épülő Szakszervezetek Házába költözik stb. Ezeket az ígéreteket tett nem követte. A régi épületben egyetlen próbaterem van, szűkösek az irodahelyiségek, nincs mód kiterjedt és sokirányú