Irodalmi Szemle, 1978
1978/6 - ÉLŐ MÚLT - Nagyidai Ernő: A Sarló kapcsolata a haladó cseh és szlovák mozgalmakkal
a szociális rend fejlődési története nem tett volna azzá, úgy ennek az államnak a keretében lettünk volna fegyvertársakká. így tehát az utunk is közös, barátaim, nemcsak a célunk. Történelmi kényszerközösség, de nagyszerű kényszerközösség, mert a szocializmushoz vezet. Ami a ti számotokra élmény és tapasztalat volt, mindnyájunk számára az; a munkásmozgalom nem ismer remetéket, legkevésbé a kisebbségi sors remetéit. Mi, az intelligencia is kisebbség vagyunk a nagy osztályok között, amelyek a harcot végigharcolják, és kisebbség, milyen elenyésző kisebbség vagyunk ebben az államban! Engedjétek meg, hogy néhány nem annyira hivatalos, mint inkább bizalmas szót is szóljak hozzátok, akik ezt a kongresszust Pozsonyban tartjátok. Emlékeztek rá, hogy mi, akik itt nagyobbára egy évjáratúak vagyunk, hét évvel ezelőtt a gimnáziumból kilépve, végére jutottunk a tudományunknak; semmi sem volt a kezünkben, csak az a bizonyosság, hogy a semmi előtt állunk. Ez a város, amelyben most a kongresszusotokat tartjátok, a mi számunkra, gyermekei számára, idegenné lett, idegen és szomorú, mint mi is önmagunk számára. Polgárfiúk voltunk és apáinktól csak az életből való kiábrándultságunk különböztetett meg. Űntuk és utáltuk ezt az osztályt, amely a maga ügyét elvesztette, de ez az unalom és utálat mint az egyedüli lehetséges életforma tűnt fel előttünk. Messze kerültünk egymástól. Dekadenciánk tábortüzei ellenséges hegyeken égtek, de mindnyájan az ellenforradalmat szolgáltuk. Ma ebben a városban, szülővárosunkban, ismét otthont találunk. Barátaink vannak azok között, akik idegenné tették számunkra: a dolgozó nép, a szlovákok, a csehek között. De ti, a Sarló is nagyban hozzájárultatok ahhoz, hogy most ismét itthon vagyunk itt. Segítsetek, barátaim, hogy mindazok, akik ma nemzetiségi és szociális tekintetben gyökértelenek lettek, a szocializmusban ismét megtalálják hazájukat.” A kongresszus negyedik napján megjelent a kommunista párt küldöttsége is. Óriási taps közepette lépett be a zsúfolt terembe a Tvorba szerkesztője, Július Fučík, aki a cseh dolgozók üdvözletét mondta el. „Tisztelt kongresszus, a cseh munkásság és a cseh forradalmi értelmiség üdvözletét hoztam el Önöknek a Sarló országos kongresszusa alkalmából. Ez az üdvözlet azonban nem lehet puszta udvariassági aktus és nem is az. A forradalmi proletariátus nem él üres formalitásokkal. A nemzet, melynek tagjaként vagyok Itt, uralkodó nemzet ebben az országban. Nem vagyok azonban tagja a nemzet uralkodó kisebbségének, nem is az uralkodó kisebbség küldött engem. Küldetésem feladata, hogy a nemzet elnyomott és szenvedő túlnyomó többségének üdvözletét tolmácsoljam önöknek. Önök a nemzeti felszabadulásért küzdenek, a nemzetiségi elnyomás ellen harcolnak. A helyes útra találtak rá, ha tudják, hogy ez a felszabadító harc a forradalmi proletariátus ügye. De tudniok kell, hogy az önök oldalán, a magyar munkások és dolgozó parasztok oldalán ott állnak a cseh munkások és dolgozó parasztok is. Önök ismerik a cseh csendőröket és a cseh végrehajtókat, az elnyomásnak eme eszközeit. Nos, szükséges, hogy megismerkedjenek azokkal is, akik szövetségesei önöknek, akik tudják, hogy kötelességük önökkel együtt küzdeni. A magyarok nemzeti felszabadulásáért nemcsak önök, magyar értelmiségiek harcolnak a magyar proletariátus soraiban, a magyarok nemzeti felszabadulásáért küzdünk mi is: munkások, prágai, brünni, hradeci, osztravai értelmiségiek, s a többi elnyomott nemzetek milliói. Üdvözletünk egyben ünnepélyes jelntkezés abba a nemzetközi egységfrontba, amely lépésről lépésre, ha veszteségekkel is, de győzelmesen halad a szabadság felé. Mindeddig kevés közvetlen kapcsolat volt köztünk, ami hiányzott nekünk is, önöknek is. Ma, amikor az önök munkáját látom, látom azt is, mi mindent tanulhatunk a módszerükből. Tanulni is fogunk. Ez az iskola a felszabadulás útjára tanít, önök nem szabadok. Mi sem. S nem szónoki fogás, ha azt mondom, hogy az önök felszabadulásának a napja jelenti számunkra is a szabadság napját.” Ugyanazon a napon rendezte meg a Sarló az első szociofotó kiállítását is. Rosie Ney francia fotóművésznő 160 művészi fényképfelvétele mutatta be ezen a nyugati imperializmus nyomása alatt szinte gyarmati sorsba süllyedő Szlovenszkó és Kárpátalja közös megoldásra váró gondjait, az itt élő magyarok, szlovákok, ukránok, németek, zsidók és cigányok életét. A kiállítást Ján Rob Poničan szlovák költő és író, a DAV szerkesztője nyitotta meg szlovákul. Beszéde magyar fordítása a következő:
