Irodalmi Szemle, 1978

1978/1 - LÁTÓHATÁR - Mináč, Vladimír: Jozef Miloslav Hurban összegyűjtött perei (esszé) — I. Rész

séget célozta, számára semminek sem volt súlya, amit az élet gyakorlatában meg nem valósíthatott. Mai fogalmaink szerint a Húrban által művelt irodalom is csak a tevékenység eszköze, a tett színhelye, tere. (Azokban az időkben általában kevés volt az irodalmár, de aránylag sok az irodalmi mű, gazdag az irodalom.) Hősünket a tett üdvözítette, akárcsak Goethe Faustját, a kor kedvenc olvasmányának alakját, a tettről fogunk tehát énekelni. Ha mi a fennmaradásról vagy az örök időkről beszélünk, akkor több nyire a költészetre vagy a művészetre gondolunk. Hogy a politikai-társadalmi tett is fennmaradhat, túlnőheti korát, azt valahogyan csak feltételesen fogadjuk el, az ilyen tettet eleve időhöz kötöttnek tartjuk. A kis nemzetek előítéleteinek egyike ez. Előszeretettel muto gátjuk a világnak steril lírai lelkünket, s úgy teszünk, mintha történetünk epikai fonalát megszaggatta, elszakította voJna a történelem: mi nem tevékenykedtünk, csak mások tevékenységének a tárgya voltunk, mi nem tetteket örököltünk, csak lírai sóhajokat. A szocializmus érdeme az is, hogy kitörli a tudatból a szenvedő, taknyos-maszatos arcú Szlovákia képét; hogy tért nyitott tetteinknek, hogy tettre, s így történelem-igényre serkentett bennünket.

Jó tudni biológiai, történelmi és osztály-korlátainkról, de még jobb ismerni azt a tettet, amelynek a segítségével ezeket a korlátokat le lehet küzdeni. Húrban alakját a háttérre vetítve is látnunk kell — de ez csak olyasmi, mint az árnyékrajz. Éppen ezért cselekvés közben is lássuk, akkor figyeljük meg, amikor másokkal együtt éppen a kor tésztáját gyúrja, formálja, mikor forró kemencében a kor kenyerét süti. Látnunk kell a közösség tagjaként, de látnunk kell egyébként is; hogyan kötődött másokhoz, s hogyan pattant vissza tőlük.

Mi főleg ez utóbbit fogjuk vizsgálni.

S még valamit az időről, amelybe most éppen belépünk.

Csalóka idő. A győztesek nem tudják, hogy tulajdonképpen vesztettek; s a vesztesek még ott lógnak az akasztófán. Az európai és ausztriai reakció kicsit még bátortalan, szörnyűlködve tekintget hátra, a forradalmi változásokra, égszakadásokra, amelyek éppen csak hogy el nem söpörték. De már így is a szuronyok, a hatalom, a rideg adminisztráció és centralizmus ideje ez. S a szlovák mozgalmak számára a nagyon rövid ideig tartó remények és nagyon gyorsan bekövetkező csalódás kora is.

Halott idő. Az életben maradottak körülállják a megölt gyermek sírját. Semmi mozgás, semmi élet, csak szomorú suttogás. Mintha ]anko Francisci ezekről az időkről írta volna:

Tengerekig fut az ország két széle, tenger a táj is, se hossza, se vége: de szem hiába pásztázza e tengert, nem látni rajta egy eleven embert.

[Tőzsér Ä. fordítása)

De ideje ez a fejét emelő aranytallérnak, garasnak és krajcárnak, ezüstnek és papírpénznek is. A pénz észrevétlenül, de feltartóztathatatlanul elfoglalja helyét a burzsoázia trónján. A régi Magyarország területén is. A burzsoá termelési erők, az első manufaktúrák — pl. a Zay- vagy a Clemens-féle kézműipar — nekilendüléséneik az ideje ez. A kor jellemző szólása „Jobb egy font szerencse, mint egy kiló ész.” Erről a korról mondja Húrban: „Megváltoztak az idők... most az járja, hogy aki markolt, annak van, akinek van, az megérdemli, s aki megérdemli, annak érdemei vannak.” Ahány'szó, annyi igazság. A kor, és (minden ehhez hasonló kor) szent igazságai.

A kulturális köztudatban Štúr, Húrban és Hodža6 háromkarú gyertyatartóba szúrva szórják a fényt a környezetükre, olyan Szentháromságot alkotnak, amelyben Stúr az Atya, Húrban a Fiú és Hodža — természetesen — a Szentlélek. S ahogy minden mítosznak, ennek a hármas ikonnak is van alapja, de gyengéi is. Az Atya csak két évvel idősebb, mint a Fiú, ami pedig a Szentleiket illeti, nos Hodža valóban a lélek méltóságával lebegett a verbici és liptószentmiklósi egyház és Liptő egyéb tutajúsztató vizei fölött, s valóban kámforként, tehát majdnem lélekként tűnt el az első hadjárat döntő ütközete előtt.

Hármójuk viszonya nem volt mindig — tapintatosan fogalmazva — harmonikus. Legfőképpen — amint az közismert — Stúr és Hodža kapcsolata nem volt zavartalan. Húrban és Stúr kapcsolata — rakonszenvük is, ellentéteik is — gyengédebbek.