Irodalmi Szemle, 1978
1978/6 - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Tőzsér Árpáddal)
Tóth László VITA ÉS VALLOMÁS Beszélgetés Tőzsér Árpáddal Nem kétséges, hogy általában az esti — szükség esetén az éjszakai — órák a legalkalmasabbak egy-egy kiadősabb beszélgetésre. Tőzsér Árpád este hétre hívott meg lakására beszélgetni. Nem jártam még nála, egyik lakását sem ismertem. A MartinčeK utcai egyszobásat is csak hírből: nemzedéktársaim — indulásunk idején, a hatvanas évek végén — gyakran jártak Tőzsér Árpádnál könyvért, folyóiratért, tanácsért. Tőlük tudom, hogy lakásában polcok híján a fal mellett élre állítgatott, s magasra halmozott könyvek — aszerint, hogy mikor melyikre volt szükség — időnként fordultak egyet láthatatlan tengelyük körül: az alsók kerültek fölülre, s a fölsők alulra. Vajon milyen lehet Tőzsér Árpád mostani otthona? Találok-e benne valamit a költőt elindító Gömörből? Megtalálom-e Pozsonynak ezen a Csallóköz felső csücskébe, a ve- reknyei Alsódűlőbe épült irdatlan nagy és meglehetősen barátságtalan lakótelepén Gö- mörpéterfalát, találok-e valamit a „pogány” Tőzsérek, a pásztorősök szelleméből? Éá vajon milyen lehet a fiatalabb korában „mogorvaságáról” legendás hírű, a sodródó és már-már a tengerbe vesző jégtáblán is az egyetlen helyénvaló metaforát kereső, a verseit a legapróbb részletekben is a végső tökély gondjával csiszolgató, költő, milyen lehet a sajátos gondolatrendszerével mindig meglepő, a közösségit és személyest egybebékítő esszéíró, milyen lehet a másokkal és önmagával szemben is mindig kíméletlenül őszinte kritikus — papucsban, otthoni kényelemre berendezkedve? Ezekkel a gondolatokkal csöngettem be az ajtón, pontban este hét órakor. Fél óra múlva pedig már sikerült is bemenekülnünk Istvánka és Árpádka elől a dolgozószobába. Az ajtót, amíg ők el nem alszanak, még így is magunkra kell majd zárni. A házigazda bort tesz az asztalra, s bár beteg gyomra miatt ő nemigen ihat, két poharat vesz elő, s mindkettőbe tölt. Míg kint jár az üvegért, én a könyveit nézegetem. Műnemek szerint, többé-kevésbé rendezetten állnak a szoba két hosszabb falát elfoglaló polcokon: itt az esszé- és kritikai irodalom, emitt a csehszlovákiai magyar széppróza, aztán a cseh és szlovák irodalom magyarul és eredetiben, majd a magyar és a világirodalom következik, külön-külön a széppróza, a dráma és a költészet. Minden itt van, ami szükségei, de... Csak az van itt, ami szükséges. Nincsenek hivalkodó sorozatok, ritkaságok, szenzációk. A falra aggatott, s a gömöri múltra utaló furulyákat leszámítva a lakásban :s a célszerűség uralkodik. Ezt találom — várakozásommal ellentétben — a költő könyvtárában is. Itt, ebben az élettérben — mikrokozmoszban? — az egyszerűség, a céltudatosság, a hivalkodó díszektől tartózkodó ízléskultúra a megkapó. De a látszólagos szikárság mögött leszorított, tomboló erőket érzek. S nagy a gyanúm, hogy Tőzsér Árpád írásainak meglepetései, különösségük, sajátosságuk, s az ősök hagyatéka, ennek a lakásnak a gömörisége is épp ezekben az ellentmondásokban keresendők. — Már negyvenéves is elmúltál, amikor megkaptad ezt a négyszobás lakást. Előtte sokáig egyszobásban éltél, s még korábban, talán egy évtizedig is, albérletekben. Hány helyen és milyen helyeken laktál, mióta följöttél Pozsonyba? — Ez a kérdés számomra nem egyszerűen „lakás-kérdés”. Éppen most van készülőben egy esszém s arról szól, hogy ideje lenne már Pozsonyt is szülőföldünkké avatni.
