Irodalmi Szemle, 1978

1978/5 - FIGYELŐ - ( bodnár, gágyor, mészáros l.): Tollhegyen

lenne is ideje, türelme nincs (vagy nincs tehetsége?), hogy áramkört teremtsen; s hogy riportalanya meghitt ismerősévé váljék, akivel — több-kevesebb idő múlva — őszintén és természetesen el lehet beszélgetni. Itt megjegyzem, könnyebb helyzetben van a hírlapíró, mint a rádióriporter. Később is, írás közben, formálhatja, jobbíthatja saját véleményével a percek alatt, gyakran kapkodva fölszedett anyagot, nem történik nagyobb baj, ha a beszélgetés valamennyire hasznosítható részéből csak égyhasábos riportra telik a tervezett három helyett. De mit tegyen a rádióripor- ter, akinek meg kell töltenie a kiszabott műsoridőt? Vág a szalagból, amíg vághat. A többi kell az adásba, bármilyen is.

Aztán az adás végén derül ki, hogy a szalagot talán épp akkor kellett volna elindítani a riport színhelyén, amikor a riporter megállította a magnót, és elbúcsúzott riportalanyától. Mert talán épp abban a pillanatban volt kész az áramkör, amely nélkül beszélgetni nem szabad. A rádióban meg különösképpen nem.

(bodnár]

Merre forog a kerekasztal?

Mivel a leggyorsabban és legkönnyebben a felületi jegyekből alkothatunk ítéletet, az ítéletalkotásnak talán ezért ez a módja legelterjedtebb ... Főleg ha olyan témákról van szó, amelyekben mindenki szakembernek érzi magát. Ilyenek a labdarúgás, a gyógyászat stb. s a tv-műsor is. A felületes ítélkezésekből aztán akár szállóige-szerű közhelyeket is alkothatunk. Például ilyet: UNALMAS, MINT EGY KEREK ASZTAL-BESZÉLGETÉS.

Valóban: az ember már előre megretten, ha a képernyőn meglátja a gyakran unalmas és terjengős kerekasztal-beszélgeté- sek díszleteit. Eszébe jut Ilyenkor a Hofi által is parodizált Afrikai örömeink öröm- telen emléke. A beszélgetési műsorok rossz tapasztalatait még az olyan jól sikerült sorozatok sem tudják feledtetni, mint az Ötszemközt volt. Más kérdés, hogyan sáfárkodott az eddigiekben a televízió azzal a bizalommal, amely már a

kezdet kezdetén kialakult körötte. Nincsenek még birtokunkban felmérések, szociológiai kutatások eredményei, hogy tudományos adatok tükrében vizsgálhassuk meg e spontán bizalom és tv-műfajok viszonyának változásait. Ehelyett éppen az említett felületi jegyek vonzásában-taszí- tásában kifejeződő tv-kritika utal a bizalmatlanság egyre nyilvánvalóbb tüneteire. A kerekasztal-beszélgetések mai rossz mellékf?) íze egy folyamat eredménye. Izgalmas tudományos feladata lesz a tömegkommunikációs kutatóközpontoknak és intézeteknek az egyes műsor-struktúrák és a közönség-vonzás (bizalom) viszonyainak vizsgálata, valamint visszamenőleg is vizsgálat alá vetni azt a folyamatot (és a folyamat ok-okozati összefüggéseit), amelyben a kezdeti spontán bizalom átalakult, sőt egyes esetekben teljesen elhalt.

Felbecsülhetetlen értékűek lesznek majd azok a tanulságok, melyek egy-egy műsor devalválódásából megállapíthatók. Ilyen szempontból ez a probléma már nem csupán a példaként kiemelt kerekasztal-mű- sorok gondja-baja, de általános jellemzőiben valamennyi tévé-műsor struktúráját érinti.

(gágyor)

Az utolsó kép logikája

A játékfilm általában valamilyen cselekményre épül, amely szükségszerűen valamilyen vég, befejezés felé halad. A befejező képsorok megszerkesztése még a leg- kísérletezőbb filmekben is hangsúlyos feladatot jelent. A filmcselekmény lezárásának, befejezésének bizonyos sémái már a filmművészet fejlődésének kezdeti szakaszában kialakultak. Ilyen zárójelenetek például az összekattanó bilincs, a hosszú csók, a sokatmondó arc, a távolodó kamera, a megállított kép, vagy a felgyorsított mozgás, cselekmény stb. S bár ezekkel a sémákkal a fenti tiszta formájukban még ma is gyakran találkozhatunk, a film további fejlődése új megoldásokat is hozott.

A befejező képsor logikájának jó példáját találjuk Stanley Krammer Bolond,