Irodalmi Szemle, 1978
1978/5 - VENDÉGÜNK AZ ÚJ AURORA - Tóth Lajos: Obsit
Tóth Lajos OBSIT Szenkó Péter, a szövetkezet műhelyfőnöke pár hónap múlva eléri a nyugdíj- korhatárt. Látszólag még jó színben van, de az utóbbi évek nagy hajtása megviselte idegzetét. Egyre gyakrabban fáj a feje. A szíve se lehet egészen rendben. Néha úgy érzi, mintha nem is működne, máskor meg úgy zakatol, mint a lemezegyengető kalapács. Nincs még két hete, hazafelé indult az irodából. A villanyt akarta eloltani, megtántorodott, s csak arra eszmélt, hogy hason- fekszik a hűvös betonpadlón. Nem mondta el ezt az asszonynak, de elhatározta, beadja a nyugdíjkérelmet. Esténként, mikor ágyba került, számítgatta, mennyi lesz a nyugdíja. Végre hatvanéves korában megérheti azt is, hogy nem kell kibújni a meleg takaró alól éppen akkor, amikor legjobban esik az alvás. Öreg vekkerét is megszabadíthatja a szolgálattól. Mégis, mikor az elnök tegnap bekukkantott hozzá, s szóba hozta, gondolt-e már a nyugdíjazásra, tiltakozott. — Bírom én még! — Meddig? — Ha kell, évekig is. — És az egészség? — Ki akartok selejtezni? — Nem érted, öreg? A gép se bírja örökké, Azt akarjuk, hogy ne szaggasd tovább magad. Ez neked selejtezés? — Annál is rosszabb! — Itt akarod beadni a kulcsot a műhelyben vagy valahol a határban? — kérdezte türelmét vesztve az elnök, majd újabb érv híján a rendeletre hivatkozott. — Neked is menned kell! — mondta. Ez az utolsó kis mondat szíven találta Szenkót. Nem volt ereje a további vitára. — Ilyen hirtelen? ... Meg se várják, hogy én kérjem? ... emésztették a kérdések hazafelé a zötyögő autóbuszban. Vacsorázni se volt kedve. — Elrázott a busz — füllentette az asszonynak. — Lefekszem. Az ágy se segített. — Lejárt volna az időm? ... Dehát én még... — őrölték a gondolatok, amikor felébredt egy-egy félórányi szusszantás után. — Nem kellek már! — fordult meg tehetetlen dühvei a dunna alatt, ki tudja, hányadszor. Az utolsó elernyedés után a vekker berregése ébresztette fel. Iparkodott kifelé, mert selejtezik a gépparkból a kimustrálni való erőgépeket. — Ügy látszik, ezt még velem akarják megcsináltatni — morogta borotválkozás közben. — Csak utána kötnek laput a talpam alá. Bosszantotta az is, hogy a kora reggeli busz késett. Mire kiérkezett, a selejtező bizottság már dolgozott a nagyszinben. — Meg se vártak! Akkor csak csinálják! Mégis, amikor irodája ajtajához ért, nem nyitott be, hanem elindult a bizottság felé.
