Irodalmi Szemle, 1978
1978/1
Andrzej Zalecki, Lengyelország: Szöveg nélkül 4 Miordan Stojanovié, Jugoszlávia: Szöveg nélkül ■ ..........•“.•flnooaMMii a béke fehér madarának puha tollazatával álcázott vicsorgókat, a hitler-tekintetüket napszemüveg mögé rejtőket, a szárnyas-repülőket és disznósonka-bombákat nagyestélyi frakkban, elegáns mozdulattal felkínálókat a mások földjére-népére éhező ordasokat. Igen, gyűlölni kell őket, kell őket gyűlölni a művésznek is: kigúnyolnia, eltorzítania, groteszkké tenni őket, alantasságaikat megmutatnia — nyíltan. Egy kiállítás vándorol a világ képtárain át — országhatárokon keresztül, kiállítótermekbe, múzeumokba — ahová beengedtetik. Mert nem kevés még a kiállítóterem, amelyeknek a falain ezek a szatirikus rajzok nem függhetnek, hogy látogatóiknak erkölcsét óvják. Anyagunkat e vándorkiállítás képeiből válogattuk — többszázból egynéhányat, de azzal a szándékkal, amellyel a kiállítás is járja a világot: hogy lássuk a haragos ítélkezés fölényes kilobbanását, hogy érezzük mi is az alkotók gyűlöletét azokkal szemben, akiket valóban gyűlölni kell: a haladást és békét egyértelműen gátló és fenyegető erőket. Ezeket a műveket érteni és szeretni kell. S meg kell őrizni őket, emlékezni rájuk, mert „ha a kétségbeejtő betegségeket nem is tudják gyógyítani, az egészségeseket megerősítik egészségükben“. S ez nem kevés, mert ők vannak többen. Kulcsár Ferenc
