Irodalmi Szemle, 1978
1978/5 - LÁTÓHATÁR - Ballek, Ladislav: Tavasz a Jégen (novella)
A kritikus pillanatban, amikor a város alsó utcáinak lakói már kitelepülni készültek, közbelépett a fagy, méghozzá olyan kegyetlen és erős, hogy a következő néhány óra alatt a tó a réteken ellenkezés nélkül hatalmas korcsolyapályává változott. Ekkor jött meg az igazi tél. És az év első két hónapjának fordulóján megkezdődtek a nagy-nagy disznótorok. Az a tél sok embernek az emlékezetében megmaradt. De talán nem is azért, mert Palánkot árvízzel fenyegette, a folyó csaknem minden télen — egyszer jobban, máskor kisebb mértékben — elöntötte a réteket, mihelyt nagyobb hó esett és elolvadt, s végül: a folyó tavasszal és ősszel rendszerint kiáradt, úgy, hogy az emberek hozzászoktak a vízhez. Erre a télre azért emlékeznek az emberek, mert a jéggel borított réteken egy kedves kis esemény történt, amelyet később amolyan téli meseként tartottak számon. Napsugaras, de fagyos napok voltak ezek. Az emberekben optimizmust, örömet ébresztettek és az egészség érzését, s így a városka itcáin idősebb emberek is nagyobb számban jelentek meg. A fákon és a villanydrótokon csaknem délig tartotta magát a zúzmara, s már koradélután új keletkezett. A délutáni órákban a nap erősen piros színt kapott, a láthatár fölött függött, törékenyen, áttetsző téli ködben, de még így is képes volt különös rózsaszín fénnyel elárasztani a fehér zúzmarás mezőket — a csonttá fagyott szántóföldeket, utakat, a fagyos és kopár fákat, a bokrok vékonyka kopár ágacskáit. Itt-ott varjúhadak szálltak fölöttük. Az ember már nagy távolságból is észrevette őket, akárcsak a szekereket, a közeledő vonatot és egy-egy emberi alakot. A messzeség tiszta volt és áttetsző, a vidéknek, amely hideg volt, mint a tükör, tiszták voltak a körvonalai. A levegőt kéknek mondhatnánk. A folyó menti füzek fehérek voltak, fehér pályába takartak, a folyó vize befagyott, a közelben lakók a jégen át rövidítették meg útjukat, biztonságban és vidáman lépkedtek a két part között a városba vagy szomszédjaikhoz. A gázlónál jeget vágtak, szekerekre és teherautókra rakták a város kocsmárosainak, mészárosainak, cukrászainak és mindazoknak szállították, akiknek a nyári hónapokban jégre volt szükségük valaminek a lehűtésére. A kéményekből dőlt a füst, sok helyen húst füstöltek. Az egész város füstből és. füstölthús szagától illatozott. A füst ferdén szállt a magasságba. Hatalmas volt a csöndesség odafönt. A városból a környező falvakba belátott most az ember. Tél. A várost a Piesky-negyeddel két fahíd és egy hosszú magas töltés kötötte össze. Átszelte a réteket, s a tetején magasított országút vezetett. Szekerek mentek rajta, a lovak patkói úgy pengtek a megfagyott útburkolaton, mint az üvegen, s messziről jelentették érkezésüket. A villany- és telefondrótokon (úgy tűnt, mintha a faoszlopokban állandóan hangyák futkostak volna, el-elcsípve egy-egy telefonbeszélgetés töredéket vagy fontosabb hírt) csókák ültek valamennyien egy irányba, farkukkal a nap felé fordulva. Délután volt. A töltésen vezető út mentén a két híd között nézők gyülekeztek. A helybéli gimnázium diákjai mára bált hirdettek a jégen, amelyre, miként azt plakátjaikon tudtul adták, mindenkit meghívnak, akár tud, akár nem tud korcsolyázni. A bálnak a TAVASZ A JÉGEN címet adták, állítólag valami külföldi film mintájára, amelyik nyilván nagyon tetszett a diákoknak. A plakátokról az emberek megértették, hogy a diákok szokatlan színjátékra invitálják őket, s aki tehette, elment. A hidakra délután legalább a fél város kirukkolt. A melegen öltözött nézők már jóval az előadás megkezdése előtt gyülekezni kezdtek, az idő szép volt, a legkíváncsibbak türelmetlenkedtek, alig birták kivárni a kezdést. A jégmező közvetlenül a töltés alatt kezdődött. Teljesen beborította a város és előváros között elterülő réteket, s az utolsá házak és zöldséges kertek mögött méginkább kiszélesedett s messzire elnyúlt, egészen a délkeleti irányban fekvő legközelebbi faluig. Nagy s ugyanakkor biztonságos korcsolyapálya volt ez, a természetes jég hatalmas és sima területe, amit helyenként bokrok, jegenyefa-csoportok barázdáltak s oldalt a folyó mentén szomorúfüzek szegélyeztek.
