Irodalmi Szemle, 1978

1978/5 - LÁTÓHATÁR - Ballek, Ladislav: Tavasz a Jégen (novella)

minőségű üzemanyag gyakran beköpte a gyertyákat. A gépekre sem az ostor, sem a rábeszélés nincs hatással. A körfűrészek gyakori szeszélyei Kratochvílt és Juríot nem egyszer vitték dührohamba, ámbár enélkül is elég morgó és mogorva emberek voltak, úgyhogy a városban senki sem szerette a természetüket. Úgy vigyáztak gépecs- kéikre, mint a szemük fényére, senki idegen nem nyúlhatott hozzájuk, nehogy az ég szerelmére megbabonázzák őket. Mind a ketten állandóan arról locsogtak és fecsegtek, hogy a gépeik az idő múltával úgy összeszoktak, hogy tulajdonképpen ők ketten három ember helyett dolgoznak. És egyfolytában beszéltek és beszéltek, minthogy gépeiket dicsérniük kellett és égig fölmagasztalniok. Munka közben bőr pilótasapkát és sötét szemüveget viseltek, nyilván annak érdekében, hogy a motorzúgástól, fűrészvisítástól és a fenemód röpködő fűrészportól, forgácsoktól óvják fülüket és szemüket. Hát igen, az emberek becsülték, de nem szerették őket. Ha a gépek jól működtek, akkor a munka úgy ment, mint a vízfolyás, de ha véletlenül elakadtak, s ez néha megtörtént, tartott aztán egy-két napig is, az ilyesmi az embereket alaposan felharagította, mert módfelett hinni szerettek volna mindenfajta masinában. És ilyenkor a hibát az emberek nem is annyira a gépekben, mint inkább a gépészekben keresték. Igen nagy, iszonyúan nagy csalódást éreztek az emberek, amikor egy ilyen gép, amely számukra hasznos munkát végzett, egyszercsak elakadt, és neadjisten rájönni a hibájára.

Ha egy ilyen körfűrész-tulajdonost meghívott valaki az udvarába, akkor (Jurčo motorkerékpáron, Kratochvíl biciklin) megérkezett és körülnézett. Utána közölte eljön-3, és mikor, avagy nem jön, el, és hogy miért nem. Kemény fát nem fűrészel, ezt azonnal megmondta, a puhából meg legalább tíz mázsa legyen, hogy a gép áthelyezése egyik udvarból a másikba kifizetődjék, aztán meg a gép körül nem viseli el a gyerekeket, aztán kijelentette, hogy a fa nem származhat olyan erdőből, amelyen átzúdult a második világháború, nehogy a körfűrész fogait kitörje a fában megakadt lövedék, tágas térre van szüksége, jól jönne valaki a fa adogatására, a fűrészelést korán kezdi, mert azután már a napon átmelegszik a gép, no és mi lesz a géppel este, hová helyezi?, helyet kell csinálniok a fáskamrában vagy a csűrben, a gép semmi esetre sem maradhat az udvaron. És van a házigazda úrnak „bendzínje”, he,? Nincsen? Kár. Kevesebbe került volna neki a fűrészelés. No jó. És azokat a különösen vastag dorongokat nem fűrészeli fel, ugyan már kérem, azokat csak fűrészelje fel a gazda úr, kézi fűrésszel, természetesen, vagy keressen magának embert, aki ezeket a baromi darabokat szétaprítja.

Egyik feltételt a másik után terjesztették elő, úgy hogy a végén az ember már azon csodálkozott, hogy valaki felfogadta őket. Mi több, köztudott volt, hogy nem szívesen alkudtak fűrészelésre keskeny udvarokban és magasabb épületek falai között. Igaz, itt fojtogatta őket a kipufogófüst, a motorzúgás és fűrészvisítás a fülhártyájukat nyaggatta, még ha a fejüket sállal tekerték is körül. A körfűrészek hangja leggyakrabban a hivatalok és iskolák udvarán szólt. Az ember a hang alapján egykettőre megállapította, mekkora darab fát fűrészelnek és hogy egyszerre fűrészelik-e át, vagv többszőrre. Uíííííí-iii-ii-i, sivított hangjuk az utcákban, folyton az ember sarkában volt, akárhová fordult, mindenütt rátalált. Zúgott az ember feje és a fogfájásra gondolt.

És így, nem gond és baj nélkül, miként a fáskamrák, teltek meg tartalékkal az éléskamrák, az istállók és istállócskák, a szérűk, pincék és kerti kupacok.

A gazdaasszonyok nyár elejétől őszig állandóan befőztek valamit. Befőttes üvegekbe és poharakba és elrakták az éléskamrák deszkapolcaira, lehetett az cseresznye, berakott uborka, ribizli, paradicsom, szilva, körte, alma, vagy akár káposzta, bab, cékla, karfiol és szőlő. A gyönyörű őszi napokat évről évre különös átható illattal telítették meg a lekvárok, különösen a szilvalekvár szaga, amit nagy rézkatlanokban főztek. A befőzések után a gabonáról, kukoricáról, őszi almáról, dióról, krumpliról való gondoskodás következett, a gabonát sima vagy grízes lisztté őrölték, a kukoricát megdarálták, a diót szénába dugtak, ahol karácsonyig egészen kiszáradt az almát polcokra, másutt szekrények tetejére rakták, hogy sokáig illatozzanak a lakásban, akárcsak az őszi gyümölcsöskert. És a zöldségről sem feledkeztek meg, amit a pincékben, homokban raktak el, sem a borról, a szőlőről, ezt fonalakra függesztették, a pálinkáról, s végül a tojásról, gyertya-, petróleum- és gyufatartalékról sem.

Akinek még nem volt, ősszel beszerzett egy süldőt, kacsát, libát, pulykát — mindezt hizlalásra, vagyis zsírra, húsra, szalonnára — vásároltak házinyulat, esetleg paraszt