Irodalmi Szemle, 1978

1978/5 - Egri Viktor: A hallgatás évei (regényrészlet)

szirtiére. Akik szemtanúi voltak a gaztettnek, megdermedtek a félelemtől és mukkanni sem mertek.

Negyvenhárom nyarán két tizenhat éves kamasznak halálos veszedelmek között sikerült kiszabadulnia a haláltáborból. Az egyik fiataltól hallottam Neurath drámáját. (A két fiú szökésének és hazavergődésének legendába illó történetét a későbbiek folyamán még el kell mondanom.)

Másnap éjszaka ismeretlen tettesek behatoltak a város két zsinagógájába. Az ablakokat beverték, a berendezést megrongálták. A neológ hitközség kéttornyú zsinagógájában felejtett benzines kanna és néhány kóccsomó elárulta, hogy gyújtogatni szándékoztak. Talán csak a félelem tartotta vissza őket, hogy az éjszakai szélviharban az elharapódzó lángok átcsaphatnak a szomszédos házak könnyen égő zsindelytetejébe.

Álmerénylettel, túszok lefogásával, zsarolással és imaházak lerombolásával mutatkozott be a papi városban a felszabadulást és önálló szabad életet hirdető új államrend.

Akadt a fordulatnak megmosolyogni való tünete is. Az utcánkban lakó Kollár úr Keller néven lett szobatiszta, Kropaček Kohlmeyerré vedlett és a germán faj újjáéledésének korszakában hűsége jutalmául állást kapott a Coburg-üzemek egyikében. Keller és Kohlmayer urak a barna inget is felölthették a hozzávaló horogkeresztes karszalaggal. Esténként verejtékezve és elkínzott aggyal magolták a német szavakat, hogy másodrendű elfajzott mivoltukból mielőbb igazi germánná válhassanak.

A szlovákot és magyart, majd csehet beszélő kevertajkú városban hangosabb lett a német szó. A férfiak egyenruhát öltöttek, az asszonyok és lányok körében divatos lett az eddig csak farsangi mulatságokon, maskarabálokon hordott tiroli és bajor dirndli. Tízéves fiúk és kamaszok fehérharisnyásan, derékszíjon függő tőrrel és oldalukra szíjazott dobbal vonultak fel az utcákon egy hirtelenében ide exportált, hitlerba- juszos tornatanár pattogó vezényszavára.

Az élet egyenruhába, fekete és barna ingekbe bújt. Jankó, műhelyünk ügyeskezfí, szolgálatkész mindenese, akiből apósom kitűnő gépjavító munkást nevelt, magára öltötte a gárdista egyenruhát. Papok, jezsuita szerzetesek neveltje volt, mély vallásossága megóvta, hogy a későbbi házkutatásokban bújkálók felkutatásában és egyéb akciókban részt vegyen.

Délután a házunk előtt és az utcánkból nyiló, gyakorlatozásra alkalmas téren hol szlovák, hol német kommandók recsegtek, a katonaköteles fiatalok, kamaszok és még ifjabbak közt pohos és pókhasú, cingárlábú kopaszodó családapák marsoltak és álltak merev nyakkal glédába. Nem tudom, mi hajtotta őket jobban, a hirtelen felébredt nemzeti öntudat vagy inkább a számítás, mert ez a fegyelmezés, az elmaradhatatlan díszmenet nemcsak ingyen csizmát, meleg télikabátot, hanem bőséges ingyenvacsorákat is hozott, ha valamit megünnepelni kellett és váratlan előléptetést a hivatalban, a postán, a város kisebb-nagyobb üzemeiben.

A bécsi döntés, az ország déli területeinek elcsatolása után alig százezernyi magyar maradt a Führer különleges jóindulatát élvező szlovák állam területén. Ez a kisebbség Is szervezési jogot kapott, nemzeti alapon álló pártba tömöríthette híveit.

Amikor számba vettem, mennyi íróbarátom maradt Szlovenszkón, elszomorító eredményre jutottam. Győry Dodó hollétéről soká nem volt tudomásom, Vozárinak — mint megírtam — sikerült a Szovjetunióba eljutnia, Szabó Béla Pozsonyban koplalt, a szabóműhelyekben nehezen jutott munkához. Kora ifjúságától gyűlölte a szabóságot, mert elvonta igazinak érzett hivatásától, az írástól. Ezekben az első nehéz hónapokban nem látogatott el hozzánk és ha nagyritkán Pozsonyban összesodródtunk, nem panaszkodott soha, szinte büszkén vállalta nyomorúságos sorsát, rettentő soványsága és lázas szeme elárulta, hogy nem jár az élet napos oldalán.

A többiek, Mécs László, Szombathy Viktor magyar földön éltek, Darkó Pista a kassai rádió irodalmi adásának vezetője volt. Neki köszönhettem, hogy az üldöztetés évei alatt, amikor a pozsonyi rádió magyar adásában már nem szerepelhettem, Kassán felolvasták munkáimat, a Mikszáth szlovák alakjai, Hegyvilágunk dicsérete címűekre emlékszem, a többi nem maradt a fejemben, feljegyzésem nincs róluk.

Képi barátomnak igaza volt, Pozsonyba nem vonult be német katonaság, ettől függetlenül a diszkriminációnak jelei egyre szaporodtak. Pozsonyban százhuszonöt zsidó ügyvédnek be kellett jelentenie, kinek adja át irodáját. A rendelet nem érintette Ali