Irodalmi Szemle, 1978

1978/4 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Gágyor Péter: Táncszínház

kifogásolhatatlan) megengedetlennek minősíti a stilizálás legcsekélyebb mértékét is. Véleményük szerint egy néptáncprodukcióba még a szomszéd falu táncstílusa sem keveredhet. A másik csoport a színházcentrikus csoport — ők kezdeményezik a táncszínház megteremtését a néptánc stilizálásának különböző fokán, de semmi esetre sem a tánc erőszakos cselekményesítésével — tehát a néptáncot dramaturgiai szerkezeteket építő alapeszköznek minősítik.

Ebbe a csoportba sorolhatjuk, méghozzá sajátságosán önálló hozzáállással és stílussal fémjelezve Quittner Jánost is, a Szőttes legutóbbi bemutatója alapján, mely a Szerelmek és nászok (tánszínházi összeállítási nyolc képben) címet viselte.

Egy évtizedre kell visszatekinteni, ha Quittner János munkásságát akarjuk számba- venni. Az első jogos feltűnést keltő műsorát még egy évtizeddel ezelőtt a dunaszer- dahelyi járási művelődési központ mellett működő Csallóközi Dal- és Táncegyüttes koreográfusaként mutatta be. A műsor, mely ugyan még magán viselte az útkeresés buktatóit és egy elkezdett művészi program kényszerű kompromisszumait, szokatlanul nagy visszhangot keltett a hazai magyar sajtóban. Olyannyira nagyot, hogy a Nő hasábjain vita indult, mintegy folytatásaként a Népművelés vitájának, melyet az Ifjú Szívek kommersz néptáncprodukciói váltottak ki két évvel korábban. Ez a vita számos megválaszolatlanul maradt kérdést vetett föl, akárcsak a iVő-ben lezajló, talán csak annyi külömbséggel, hogy a Wő-beli vita után kibontakozó társadalmi igények a hivatásosság távlatával, de a legamatőrebb körülmények között megteremtette a_ Szőttest.

A nagy visszhangot a Quittner nevéhez kapcsolható új stílus váltotta ki. A faliújságízű tablók, a „tánchadseregek” felvonulási parádéi helyett a kamarajellegű feldolgozások és az autentikus anyag ismerete jellemezte már első műsorát is. Éppen a kamarajelleg tette lehetővé a paraszttáncok színpadi megtisztulását, teremtette meg a lírai hatású önkifejező erők színpadi kibontakozását, s jelentett merőben újat a revü szokványaival szemben. Az autenticitásra való törekvés és a színpadiasság nem mindig sikeres találkozása volt jellemző erre a műsorra.

A Csallóközi Dal- és Táncegyüttesből alakuló Szőttes is magánviselte már Quittner János törekvéseinek valamennyi vonását, de az egymást követő bemutatók e stílus fokozatos tisztulását, kristályosodását is Jelzik.

Ogy is mondhatnánk, hogy a hőskor következett az együttes életében. A hivatásos nemzetiségi táncegyüttes továbbra is csak vágyálom maradt, de a felgyülemlett energiák a műkedvelés „csodáit” eredményezték. Első műsorukkal, melynek a Csak tiszta forrásból volt a címe, bejárták az ország magyar nemzetiségi területeit és sikerült vele megalapozniuk az együttes jó hírnevét. A közönség és a sajtó visszhangja egyértelműen elismerő volt. Az együttes azonban továbbra is a legamatőrebb viszonyok és gazdasági feltételek között dolgozott tovább. Mit jelenteit ez a valóságban? Nagymértékű fluktuációt és anyagi problémákat. A tagok, akik semminemű díjazásban nem részesültek, akik a körutak alkalmával fizetetlen szabadságot kértek munkaadójuktól (s nem mindig kaptak!), évente száz, esetleg ennél több fellépést abszolváltak. Állandó gondja-baja volt az együttesnek a kosztümökkel, hiányzott az alapvető műszaki felszerelése. Az évi száz fellépés viszont még egy hivatásos vagy félhivatásos együttesnek is becsületére vált volna.

A lelkesedésből élő együttes fokozatosan dotációt kapott, és ezek az átmeneti megoldások határozzák meg ma is gazdasági viszonyait. Igaz, elkerülte a felbomlást. Sok hozzá hasonló amatőr csoport azonban nem. Rájuk a műkedvelő együttesek jellegzetes sorsa volt jellemző: a lelkes kezdés, a sikeres felfutás, majd a fokozatos felaprózódás

— majd az együttes teljes megszűnése. Ez a folyamat valójában valamennyi amatőr együttesnél — s nemcsak a nemzetiségi viszonyok között — törvényszerű. Ha egy műkedvelő csoport produkcióinak színvonalával kiemelkedik az átlagból — vagy hivatásossá válik, vagy fokozatosan felbomlik! Ezt bizonyítandó, inkább csak negatív példákat sorolhatnék, de a népi együttesek és színházak esetében (különösen a felszabadulást követő évtizedben) akad példa a hivatásossá válásra is. A Szőttes megmaradásának feltétele elsősorban a CSEMADOK KB gazdasági támogatása, mely ha nem is képes maradéktalanul megoldani az együttes szükségleteit, legalább a megmaradását biztosítja. Nem elhanyagolható ok az sem, hogy a Szőttes amatőrsége ellenére nemzetiségi kultúránkban hiányt pótol, már-már hivatásos küldetése van, hasonlóan az ukrán nemzetiségű állampolgárok professzionális együtteséhez.