Irodalmi Szemle, 1978

1978/1 - MŰHELY - Zolczer János: Pásztorművészek örököse (riport)

Zolczer János

PÁSZTORMŰVÉSZEK ÖRÖKÖSE

Szövetkezeti elnök?

Az Is.

Népművész?

Igen. De jó mezőgazdász is.

Is?

Öt efsz-t egyesítő gazdaság határozott vezetője, s a maga nemében — tudomásom szerint — országos viszonylatban, sőt, a határokon túl is egyedülálló szarufaragó.

Galgóczy Tiborról, a nagykaposi egyesített szövetkezet ötvennégy éves elnökéről azt mondják a rossz nyelvek — például K. István traktorista —, hogy már ő sem az a régi jó szövetkezeti paraszt-elnök. Tett már ő olyan kijelentést is, ha a traktorista panaszkodott, mondván az eke nem fogja jól a fagyos földet, hogy: „Ne nézz hátra, csak menj!” Ki tudja, mi igaz ezekből a híresztelésekből? Az én tapasztalatom az, hogy Galgóczy Tibor még mindig együtt érez a földdel, a munkásokkal, még mindig nagyobb a vonzalma a földhöz, az emberekhez, a mezőgazdasághoz, mint a manapság főiskolákról kikerült mérnök-elnököknek. A fiataloknak.

De nem erről akarok én most írni. Sokkal fontosabb most számomra, számunkra a munka melletti munkája; a szarufaragás, amire eddig alig-alig figyeltek fel.

Irodájában üldögélünk és kávét szürcsölünk. Mindennapi, pontosabban idényjellegű mezőgazdasági problémákról beszélgetünk: az őszi munkákról, szénagyűjtésről és szántásról. S mikor már elakad a beszélgetés, felteszem az első riportkérdést.

— Gyermekkori élményei .közül mire emlékszik vissza? — nézek Galgóczy Tiborra, mert úgy érzem, itt kell kezdenünk a beszélgetést.

— Apámra és nagyapámra. Arra hogy ők is farigcsáltak. Nagyapám a paraszti munkához szükséges munkaeszközöket készítette el. Apám is hasonlókat csinált, de ő már játékokat is faragott, nekünk, akkori gyerekeknek. Korán megtanultam tőlük a faragás fortélyait. Első munkám egy nyúlketrec volt. Emlékszem, sokszor ütöttem a szög mellé, szétvertem az egész tákolmányt, végül a szomszéd fiú jött át segíteni.

Meg ahogy most visszagondolok, eszembe jutnak a cigányok is. Szülőfalum környékén sok volt a láp, a nyírfa. A nyírfa pedig, köztudott, alkalmas teknők, edények, kanalak, lapátok és hasonlók készítésére. Hát ezt a teknővájó mesterséget is hamar megtanultam a cigányoktól. Később pedig, a beregszászi gimnáziumban, verést is kaptam tanáraimtól, mert szünetekben vagy óra alatt a prdot meg az ablakdeszkát farigcsáltam. Egyszer nagyon megijesztett az egyik tanárom. Azt mondta, amikor rajtakapott, hogy az ablakdeszkába fejet faragok, hogy fizessem meg az egész gimnáziumot. Aztán, meg kell említenem Szentimrei Mihályt, a Sárospataki Múzeum igazgatóját, akinek műhelyében üllő is volt meg szerszámok, és ott parittyát, nyilat, ágyúkat faragtam.

— Azt mondta, gimnáziumba járt. A szülei mivel foglalkoztak, hogy módjukban állt taníttatni magát?

— Apám gazdálkodó, parasztember volt. A maga módján jártas a világ dolgaiban. Szerette volna, ha tanulok és biztos állást szerzek magamnak. Egyébként ő a nyarat becsülettel végigdolgozta, de télen mindig kosarat font meg hordókat is készített. Volt tehát szerszáma a munkához. Én ezeket a szerszámokat mindig elloptam, s a kezdeti, ügyetlen farigcsálások közben kiicsorbítottam őket, amiért gyakran megvert'. Ezzel a rendszeres faragástól egy időre el is vette a kedvemet.