Irodalmi Szemle, 1978

1978/4 - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Cselényi Lászlóval)

•egykori főtitkárral, ahogy előbb Giscarddal, sőt még csak Hatvany bárónővel sem. Tehát hattól délig dolgoztam, utána rohanás a menzára, méregerős kávé (ott szoktam rá a kávéra, mert délután már szédelegtem az álmosságtól, de csak nem fogom átaludni párizsi napjaim felét!), délután kettőtől meg gyerünk a Sorbonne-ra. S ez sem volt akármi. Képzeld el, hogy egy évfolyamba (kb. harmincan lehettünk) a világnak legalább húsz országából jártunk. Az Egyesül Államoktól Japánig, Kínától Venezueláig. A burmai követségre Is úgy kerültem, hogy a nagykövet sógornője évfolyamtársam volt, s kicsit udvarolgattam is neki. Amikor pedig anyagilag megszorultam, fölajánlotta, hogy ellakhatom a követség cselédszobájában; ennek fejében kellett gardienkednem. S ebből a helyzetből adódott az a megintcsak nem mindennapi bohózat, hogy a nagykövet, aki gőgös egy ember volt, sosem tudta, hogyan viselkedjen velem szemben, <úgy-e, mint a sógornője egyetemi kollégájával (netán udvarlójával), avagy mint egy közönséges cseléddel.

— Es a költészet?

— Ami a verseket illeti, az imagizmus, a képek szerepének, belső energiájának tudatosítása jellemzi ezt a szakaszt. Az Összefüggésekben könnyűszerrel kimutathatók azok a rétegek, amelyek ebben az első párizsi korszakomban születtek, s amely 1965- től (ha az említett ösztönös próbálkozásokat is beleszámítjuk: 1963-tól) lényegében 1968-ig, második párizsi tartózkodásom kezdetéig tart. Párizsból hazajövet, 1966 őszén ugyanis ott folytattam, ahol Párizsban abbahagytam, hisz akkoriban még én sem tudtam pontosan, mi is lesz ebből valójában, meg aztán nem is lehet az embernek minden esztendőben új stílust kezdenie.

— Ha a Párizs előtti, „részben barokk, részben impresszionisztikus, leginkább a szavak hangulatát kiaknázó” versnyelvet, az „igei jellegű szóhalmozásokat” (Koncsol László), „az egyszerűben is a zsúfolt tenyészeteket” (Tőzsér Árpád) meglátó és láttató lírát tekintem az egyik végletnek, akkor a párizsi „igétlenített szövegeket” (Koncsol László), kristályos szerkezeteket nevezhetném-e a másiknak? Esetleg, amint azt Koncsol találóan teszi, mondhatom-e az Összefüggéseket az első kötet antitézisének? Annál is inkább, mert az Összefüggések után írt szövegeid mintha már e kétféle verslehetőség, vagy versvéglet szükséges szintézisét jeleznék előre. Hogyan és mikor jöttél rá arra, hogy a Párizsban elkezdett kísérletek is könnyen egy újabb zsákutcába juttathatnak?

— Van egy szigorú törvény, amely alól senki sem kivétel. Azaz: Párizsban (vagy bárhol a világon) nem lehet úgy írni, mint itthon, idehaza pedig nem lehet úgy, mint Párizsban (vagy bárhol a világon). Más a légkör, mások a hagyományok, más a problematika Párizsban, és más a Duna-völgyben. Ezért a „felfedezésért” nekem megint csak keserves és hosszan tartó tandíjat kellett fizetnem. Idehaza ugyanis, hetvenben-hetven- egyben, de még később is, partra kivetett halként tátogtam a párizsi elképzeléseimmel. S nemcsak azért, mert idehaza senki egy mukkot sem tudott hozzászólni a dolgaimhoz, s legjobb esetben is csendes bolondnak néztek, hanem belső törvényszerűségekből adódóan is. Hiszen itthon megint egy teljesen más társadalmi, történelmi, irodalompolitikai s egyéni (pl. családot alapítottam) helyzetbe kerültem, amelyben semmiképp sem tudtam volna (mint ahogy nem is tudtam) a párizsi minták szerint folytatni az Összefüggések ezoterikus szövegeit. A megoldást végül is a hetvennégyes ösztöndíj hozta meg. Ennek segítségével egy évre megint hazajutottam Gömörbe, ahol lehetőségem nyílt arra, hogy újból, sürgetés nélkül átgondoljam, átértékeljem az életemet: a szülőföld-élményt, a gyerekkort, az indulás romantikáját, Párizst — egyszóval mindent. Ekkor kezdett bennem megfogalmazódni a Gömör-Párizs problematika, s ekkor kapott végleges formát az Összefüggések, kiegészítve néhány régebbi szülőföld-verssel és az újabb anyaggal.

— Az Összefüggések kiadására hosszas huzavona után végül is ez évben kerül sor, s a kiadó javaslatára a régebbi versekkel és az azóta írt újabb szövegekkel egészült ki ez az anyag. Véleményem szerint így alakult szerencsésebben a kézirat sorsa: minden tekintetben előnyére vált a kiegészítés. Egységükben láthatók ugyanis így a személyiség fejlődés-szakaszai, a költői világkép válságai és változásai.