Irodalmi Szemle, 1978

1978/4 - Tóth László: Vita és vallomás (Beszélgetés Cselényi Lászlóval)

lehetőség arra, hogy eltévedjen a világ és a költészet útvesztőiben. De az ilyenfajta kiúttalanság mindannyiszor a lírai szubjektum és kifejező eszközök átértékelésére készteti a költőt, s az átértékelés mindig megmutat valamilyen kiutat. Aztán kezdődik megint minden elölről. így, s épp ezért ez a beszélgetés eredendően nem lehetett más mint egy permanens költői válság anatómiája.

— Verseid motívumainak jelentős részét a fölnevelő táj, a szülőfalu és a gyermekkor adja, s erős, szinte már mitikus szülőföld-élményre utalnak. Milyen emberi közösség és milyen táj indított, milyen gyermekkori élmények határozzák meg máig is érvényesen emberi-költői világodat?

— Gyermekkorom és a falu-élményem bizonyos értelemben rendhagyó. Ezek hátterében ugyanis a háború áll. Több Ízben megírtam már, versben és prózában, hogy első élményeimet a világról a második világháború adta. Hat és fél esztendős voltam, amikor a ml tájainkon végigszáguldott a világtörténelem; épp csak belekóstoltam az első elemibe, alig egy hónap múltán már be is zárták az iskolát a háború miatt. Kilenctízesztendős korom „történelmi” élménye viszont talán még ennél is megdöbbentőbb, mert akkori létezésemet és tudatomat közvetlenebbül, konkrétabban érintette. Ez pedig a lakosságcsere volt. Utána kerültünk Jolsvára, szinte teljesen szlovák környezetbe, ahol én hónapokig meg sem tudtam mukkanni, s ez megintcsak egy olyan találkozás, alig tíz esztendős koromra immár harmadszor a világgal, ami, a majdani írástudó számára, ma már úgy látom, megfizethetetlen. Ezt a kettősséget (egyik oldalon a gyermekkor „édene” s a szülőföld romantikája, a másikon a világtörténelem pokla) próbálja körüljárni a Krétakor.

A másik, egész gyermekkoromat meghatározó „élményem” az apám betegsége. Apámnak tüdő- és vesebaja volt, s amióta az eszemet tudom, mindig a halállal nézett (s vele együtt mi is) farkasszemet. így egész gyermekkoromat végigkísérte a haláltól való rettegés. S ha most visszagondolok indulásom romantikus, falu-nosztalgikus, „világot hódító” verseire, nem is tudom, voltaképpen mivel magyarázható ez a nagy optimizmus. Hiszen, az elmondottakon túl is, hogy mást ne említsek, indulásom idején már lezajlott a XX. kongresszus. Csak arra gyanakszom, hogy többé-kevésbé manír volt ez az egész, mesterségesen táplált falu-mitológia. S ennek, az én esetemben aránylag korai felismerése is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a Keselylábú csikókorom hangját, stílusát nem tudtam tovább folytatni.

— Ha visszapillantunk költői pályád első szakaszára, indulásodat gyors felívelés, felfutás követi. Verseid, a harmadvirágzás addigi terméséhez viszonyítva szokatlanul érettnek tűnnek, esztétikai és szemléletbeli másságuk felfigyeltető. Két évvel az első folyőiratbelí jelentkezésed (Fáklya, 1956) után, húszéves korodban, kiemelt helyed van a költészetünkben határkövet jelentő ötvennyolcas antológiában. Három évvsl később megjelenik az első önálló köteted is. S bár a gyors fejlődés, a nagy lendület még a második kötetedben is töretlennek mutatkozik, igaz, korántsem talált olyan egyértelműen pozitív fogadtatásra, mint az első; az Erők mögött már keserű felismeréseket, a költői anyaggal és kifejező eszközökkel való, a korábbinál elszántabb küzdelmet — egy másfajta verseszményt, a nagyívű és romantikus programköltészettől való eltávolodást sejteni.

— Indulásom az ötvenes évek közepére, egész pontosan 1956-ra esik. Elmondtam már valahol, hogy ez az időszak, az 1953—56 közötti esztendők, a magyar költészetnek máig fölül nem múlt korszaka. Illyés, Benjámin, Kassák, Weöres, Pilinszky, Nemes Nagy Ágnes, Juhász Ferenc és Nagy László verseinek élménye az addig legfeljebb Ady első korszakáig eljutott falusi kamaszban egyik napról a másikra megváltoztatta a költészet értékrendszerét. S ezek után talán az sem tűnik különösnek, hogy nem az akkori csehszlovákiai magyar lírát tartottam mértékadónak és követendőnek, hanem az említett költőket, s az akkoriban egyre sűrűbben sorjázó modern világirodalmi kiadványokat. Ehhez járult aztán a XX. kongresszus s az ezt követő irodalmi csatározások a Kultúrny život-ban és az Irodalmi Újságban, az ötvenhatos ősz magyarországi eseményei, valamint az itthon is pezsdülő egyetemi és kulturális élet, a mindennapos viták, késhegyre menő csatározások, az ifjúkor lázas tervei, álmai, szerelmei, hajnalba nyúló dorbézolásai s az akkoriban induló Ifjú Szívek közösséget szervező és közösséget összetartó ereje. Talán ez a pezsgés volt ama világot meghódítani akaró romantikus hang