Irodalmi Szemle, 1978
1978/4 - Nagy László: Hegyi beszéd (vers)
NAGY LÄSZLÔ Hegyi beszéd Műveld a csodát, ne magyarázd sehova kacsázik minden út jobban tudjuk a jövőt a múltnál válasszuk a villám jelenét különben tyúktetű-borzalom fut föl a lábadon agyadig hajad gyökeréig, mintha párban láncolva lennénk baromfiólra pedig ülünk a bazalthegyen Tündökölve egymással szemközt fohászkodunk immár magunkhoz legfőbb valónkhoz jó viharért ingerel eleven bérei selyem igézetében arany nullává züllik a mese és eltántorog ébred a tomporod harmatokban s bika-labdámat árvalányhaj markolja hogy zengek belül Látod, ilyen az énekbeli ama hegytetőn lengedező árvalányhaj, még nyersen ezüst de úsztatva megoltott mészben sárga roncs-fátyol: halálbohóc tövében a hegynek minden tükrön ő bókol arcok drámáihoz s tudok a mészről is igazat hallom a sorsban zúgni a kalcium-hidroxid himnuszát láncon megveszett komondorok szentséges merénylők, fölforgatók hazátlan szeretők tetemére lerogyik csillagaival s látom én szobrát is a mésznek deszka-ágyából fölmagasul fölszított szomját mert nem oltják elrepül, mennydörgő vőlegény Ne félj a sorstól, én se félek mélyek a mi kútjaink s mennyi
