Irodalmi Szemle, 1978
1978/4
Legendák, mesék, csodák A megtartó tisztaság, a megőrzött szabad lelkűiét, a lélek emberi jelenései máig érőn tanítják, hogyan születtek és születnek egyre legendák, mesék és csodák. Mert valljuk: ha száz év múlva élni fognak — a mesék, akkor egy múltat regélő száj ekképp mondja majd szavait: — Hol volt, hol nem volt, élt egyszer ezen a vidéken, a Csallóköz és az Ipoly mente tájain egy asszony, aki fölnevelve gyerekeit s átadva őket az életnek, írni kezdte ecsettel-színekkel korát és önnön életét, élete képeit vászonra festette, megjelenítette és megörökítette az ősmegélhetés szép dolgait, ránk hagyta a tiszta források eredendő képeit. Méheket tett a vászonra meg virágokat, vőlegényt és menyasszonyt, vásári gomolygást és otthoni csöndet, ünneplőket és munkálkodókat, állatokat és gyümölcsöt, tűzvészt és hidat. Meg az örök pávát. Mert hosszú életét ezek a dolgok kísérték, amiként, lám, ma is, a miénket. És élt egyszer vidékeinken, mondja majd a regélő, élt Gömör tájain egy férfi, egy gyökér-ember és lomb-ember, aki törzsét folyton a munkának hajtotta, hogy a földön erősen állva legendák, mesék, csodák gyümölcsét teremje. És lett lön e munkából teremtés — élet meg történelem: töpreng a fa-szobor, legel szelíden, párban az ember báránya, törékenyek csodát hisznek és ítélettől félnek erősek; kilépnek a lélegző, múlt időket látott fából háborús uszítok is, figyelmeztetőül eljövendőknek, megelevenednek vádlón Don-kanyar-emberek, de fejkendős, szelíd nénik is, meg elődök, század jelenései. Az asszony neve Bartusz Júlia, Igo Aladár a férfié. Kulcsár Ferenc
