Irodalmi Szemle, 1978

1978/3 - FIGYELŐ - Monostori Imre: A riportírás becsülete

lehetetlenné tevő nyomasztó pénzhiány és hátborzongatóan szomorú csattanóként a rokkant, megnyomorodott, élőhalott vasutasok bemutatása).

Az ellenkező irányú bizonyítás Is sikerül azonban Moldovának! El tudja hitetni, sőt dokumentálni is tudja a csonka címmondat másik értelmezését is, azt ugyanis, amit egy nyugdíjas mond ki, hogy „akit a mozdony füstje megcsapott, az már kitart a vasút mellett.” Igen, kitart, mert a vonat, ez a két szál sínen futó múlt századi furcsaság mind a kintről nézelődők, mind a belőle élők számára érdekességet, hogy ne mondjam: varázsos élményt is jelent. És hallatlanul hasznos. Nélkülözhetetlen.

Mi sem gondoljuk persze azt — Moldova meg különösen nem —, hogy a MÄV- nál uralkodó állapotokat a — főleg idősebb — vasutasok öntudata, vasutas-büszkesége lényegesen befolyásolhatja. A szubjektív tényezők döntően hatnak ugyan a vasút jelenére, de semmiképpen nem határozhatják meg a jövőjét. Ennek a közhely- szerű ténynek a rendkívül érdekes és felettébb szemléletes tálalásában keresendő a Moldova-könyv legfőbb értéke, és e ponton kezd megszületni a kötet harmadik életp.

Tetemes dokumentumanyagot halmoz fsl Moldova a fenti tétel bizonyítására, s mennél tovább azonosul a MÄV embereinek a megoldhatatlannak látszó gondok miatti keserveivel, annál nagyobb hévvel és lelkesedéssel húzza elő a gyökeres változásokat sürgető tényeket.

E;zek a tények, számok, kimutatások egyben a legkiválóbb csemegéi is a könyvnek. Az ember gyakran ámul el vagy szisszen fed (vérmérséklete szerint) afféle adatok olvastán, hogy például egyetlen szál huszonnégy méteres sín tízezer forintba kerül, hogy egy 19 km-es pálya- szakasz teljes bontási költsége 8,3 millió forint, hogy a MÁV-nak évente hatvanezer tonna sínre volna szüksége, ám az egyetlen síngyártó üzemünk csak negyvenegy és félezer tonnára hajlandó szerződést kötni, hogy egy fénysorompó felszerelése egy millióba kerül... és így tovább. A legjobb értelemben vett újságírás ez, hatni, változtatni akaró riporteri leleménynyel és riporteri felelősséggel.

Imponáló Moldova felkészültsége is. Nem kétséges, hogy egy ilyen hatásos könyveit csak az tud megírni, aki a legapróbb részletekig ismeri anyagát. Moldova még azt is tudja, ha a mozdony egyik

alkatrészét, „a kónuszt perselyekkel mesterségesen leszűkítik, hogy minél nagyobb értéken tartsák a gőznyomást, akkor a mozdony tűzcsövei hamarosan folyni kezdenek”. Nos, ez a szakszerűség valóban lefeigyverző.

Mégis, mégis, valami hiányzik. A lényeget illetően a teljességre törekvő írói teljesítmény nem hibátlanul érett, az olvasói élmény nem maradéktalanul teljes. Hiányzik ugyanis ebből a vasút-körképböl a „fent” világa. A MÁV vezérkara nem kapott szót a képletes vasutas-nagygyűlésen. Abban még egyetértünk Moldovával, hogy elsősorban a negatív jelenségekre, a megoldandó feladatokra hívta fel a figyelmet, de méginkább izgalmas és — főleg — teljesebb lett volna a vázolt körkép, ha a kétkezi vasutasok világát, az erről való tapasztalatait a MÁV felelős vezetői elé terjesztette volna, szembesítés végett. Ők vagy megerősítenék e látlelet valóságát — ezt tartjuk valószínűnek —, vagy egyben- másban ütközne a véleményük a Moldo- váéval. Akár így, akár úgy, az Akit a mozdony füstje megcsapott... élményereje nagyobb lenne, s talán harmadik élete — amikor mint szellemi termék materiális változásokat idéz elő — is hatásosabb. (A körkép lezárására talán a könyv folytatásában — amelyről az Űj Tükör című képes hetilap számolt be — kerül majd sor.)

Túlságosan nagy igényűek volnánk? Lehet. De akit Moldova vasutasriportjainak különös hangulata megkapott, az aligha teszi le a könyvet az olvasottak átgondolásának, illetve továbbgondolásának kényszere nélkül.

Monostori Imre