Irodalmi Szemle, 1978

1978/2 - FIGYELŐ - Tőzsér Árpád: A regény útjai

IFHCM^'IEILCO)

A REGÉNY ÚTJAI

CSINGIZ AJTMANOV: . FEHÉR HAJÓ A VERSENYLÓ HALÁLA

1. Az Ulyssest és a Finnegan ébredését sokan a regény jobblétre szenderülésének érzik és tudják, pedig valószínűleg csak a hagyományos regénytémák- és hősök fölött járt el az idő. Robinson Crusoe. Don Quijotte, Tóm Jones, sőt még Bezuhov és Raszkoinyikov sem igen tud a mi korunkról mit mondani, márpedig a regény formája a Robinson Crusoetól a Finnega- nig nagyon sokat változott, de egy alapismérve változatlan maradt: mindig is erősebb szálakkal kötődött korhoz, társadalomhoz, mint az egyéb műfajok.

De hát a mi korunk nem kínál új témákat, új hősöket a regény számára? Első látásra úgy tűnik, hogy a nyugati és a nyugati mintájú civilizációnak Leopold Bloom és H.C.E. valóban utolsó tanúi. A hasadtságukat cinikusan beismerő, más ként gondolkodó és másként (illetve sehogyan sem) cselekvő, széthulló egyéniségű, az önmagukat soha meg nem lelő fiktív hősök után már semmi sem következhet. (S ennek az sem mond ellent, hogy Robe-Grillet és Sarraute még Joyce után következett. Ha ugyanis jól megnézzük, a francia új regény is a Finnegan vadhajtása.!

Nálunk, Európa keleti félében más a helyzet. Regényíróink egyik csoportja becsületesen küzd a korral, a kor problémáival, de ez-eket a problémákat a Julién Sorelekksl és Goriot apókkal mondatja el, más szóval a szerzők nem tudnak szabadulni a 19, század formanyelvétől és

emberképleteitől. Regényeikben a probléma rendszerint erkölcsi-lelki probléma is, amit a bős hosszú vívódás után vagy megold, vagy nem old meg. A másik csoport a kor problémái helyett a Joycetól, esetleg az új regény képviselőitől eltanult formanyelvvel küzd, illetve a valóságot egy idegen kifejezési formához akarja adaptálni. A harmadik csoport pedig tudja, hogy minden kornak (és társadalomnak) más a kifeijezési anyaga, s ezt a kifejezési anyagot keresi, próbálgatja. Tehát nem elsősorban a kifejezési formákkal, a nyelvvel, a regényidő, -tér és -cselekmény bontásával bíbelődik, hanem új kifejezési anyagot, a kort felmutató új témákat, hősöket, problémákat keres. Ez az utóbbi csoport gazdagon tagolt, keresése sok irányú, differenciáltságának összefogása és a felmutatása itt most nem lehet feladatom, csak annyit jegyzek meg róla, hogy egyik legjellemzőbb képviselőjének a szovjet Csingiz Ajt- matovot kell tartanunk.

2. Milyen kifejezési anyaggal küzd, kísérletezik Ajtmatov?

Vegyük itt most szemügyre két Ismert kisregényét, a Fehér hajót és a Versenyló halálát.

Mindkettő Kirgizföldön, tehát olyan földrajzi térben játszódik, amely a társadalmi fejlődés polgári szakaszának nem volt mondatokat is hitetlenné teszi. Sajnos, a részese. Következőképpen a két kisregény alakjai nem a polgárság epikus műfajának, a regénynek a figurái, hanem sokkal inkább a Kirgizia korábbi fejlődési szakaszát rögzítő hősi énekek és balladák hősei. Momun apó és Tanabaj a feladatokat nem megoldandó, hanem leküzdendő problémaként észlelik, s nem kijátszani, hanem elviselni akarják a sorsot. Nem rajtuk múlik, hogy sem egyik, sem másik nem akar sikerülni nekik.

A Fehér hajó forma szerinti főhőse, dí