Irodalmi Szemle, 1978

1978/2 - ÉLŐ MÚLT - Dobossy László: Zdeněk Nejedlý

■zene fejlődésvonalának és kiemelkedő jelenségeinek vizsgálata, valamint a cseh iro dilom (és műveltség] vitás kérdéseinek tisztázása. E mennyiségileg is nagyon gazdag életműből, szakmai ok folytán, engem leginkább az irodalomtörténeti és irodalomelméleti vonatkozások foglalkoztatnak; s a következőkben is főként ezek révén próbálom ■bizonyítani általános érvényűnek szánt tételeimet.

Nejedlý rendkívül fiatalon, a századforduló éveiben lépett a cseh tudományos életbe, ajcnikor Goll, Gebauer, Masaryk és Hostinský nemzedéke, a realizmus jegyében és a pozitivizmus eredményeként győztesen vívta meg a „kézirat-harcot”, s amikor nagy lendülettel bontakozott -ki a polgári fejlődés új szakasza. Ezek az évek, Illetve évtizedek új kor kezdetét jelentik a cseh nemzeti életben: a gazdasági hatalom pozícióit megszálló polgárság feladja korábbi, az egész nép jobblétét célzó eszményeit, s a legszűkebb osztályérdekeknek kielégítésére tör. Nejedlý későb ismételten és behatóan e'emzi a folyamatot, amelynek következtében súlyos válságtünetek jelentkeztek a szellemi életben: „A XIX. század utolsó negyedében nagy és lényeges változás következik be... Burzsoáziánk, miután megszerezte a hatalmat, nagyon gyorsan megváltoztatja gondolkodásmódját, úgyszólván egyik napról a másikra.” (Čtyfi síudie o Jiráskovi, 1949. 17. 1.) A nemzeti életben 1882 óta fontos szerepet betöltő prágai cseh egyetem tanárai — köztük a legkiválóbbak, Goll és Gebauer is — jobbára belemerülnek a pozitivista aprómunkába, amelyet a legnagyobb hatású professzor, Masaryk, valósággal bölcseleti-etikai érvekkel próbál magasba emelni és általános érvényűvé eszményíteni.

Nejedlý Goll tanítványa, aki korán feltűnt a huszita kor több homályos problémáját tisztázó dolgozatával (huszonöt éves korában ő volt Európa legfiatalabb akadémikusa), leküzdötte a pozitivizmus, vagy ahogy ő találóan mondta: a történettudományi lart pour fart kizárólagos csábítását. Egyetemi oktatóitól csak a szorosan vett (kutatási módszert vette át, tudományos eszményképe azonban Palacký maradt, „fiatal kor és fiatal társadalom embere, akiben még szilárd volt a hit”, s ezért az ő példája nyomán, mélyebb összefüggéseikben kívánta megismerni, megérteni és értékelni a nemzeti erők alkotó fellendülésének kicsúcsosodó mozzanatait (s ezek ellenpárjaiként a megpróbáltatás korszakait is). Valójában tehát a Palacký-hagyaték folytatója ő, s ennek révén, a XIX. siázadi haladó polgári ideológia legjobb értékeinek átmentője a szocializmusba körülbelül oly képpen, ahogy Romain Rolland is — kortársaival ellentétben — a Michelet- vonalat folytatta, vagy ahogy Benedetto Croce szintén távolabbra, Vicóhoz nyúlt vissza. Nejedlý is műveiben többször méltatja Palackýt, mindig a legnagyobb elismeréssel és csodálattal, viszont a század végén kibontakozott új polgári gondolkodás képviselőit — köztük Masarykot is — a pályakezdése óta következtesen bírálja. Lényegileg Palacký iránymutatása szerint állítja a cseh történelmi fejlődés tengelyébe a huszita hagyományt, amelynek újváltozatú folytatását látja a nemzeti újjáéledés XVIII. század végi és XIX. század eleji korszakaiban. Történetszemléletére, Palacký tudományos rendszerezése mellett, ám valójában már kora ifjúsága óta, legmélyebb hatással Alois Jiráseknek épp a századforduló évtizedeiben alkotott regényei — a széles vonalvezetésű történelmi freskók — voltak, amelyek tudvalevőleg művészi feldolgozásban értelmezik és szemléltetik a Palacký-féle felfogást. Ennek révén a Jirásek-életmű szövegkritikai elemzése, új meg új távlatú magyarázata éppúgy végigvonul Nejedlý egész pályáján, mint a Pa- lacký-hagyaték méltatása: első nagyobb irodalomkritikai tanulmányát, 1901-ben (huszonhárom évesen) Jirásekről írta — a Cseh Nemzeti Múzeum tudományos folyóiratába —, s ezt követően még tizenegyszer foglalkozot a cseh történelmi regény mesterével, hosszabb-rövidebb dolgozatokban.

A politizáló tudós (Palacký) és a történelembe mélyedő szépíró (Jirásek) összefonódó hatása alakítja ki azt a meggyőződését, hogy a történelmi folyamatok alakítója a nép, s azt az erkölcsi magatartását is, hogy mindig jelen legyen nemzete életében, rajta tartsa kezét a fejlődés ütőerén. Tudós és tanító kíván lenni egy személyben; amit Húsról ír, reá is érvényes (talán azért emeli ki Hús esetében): „Tanítását nem csak egyetemi katedráról hirdeti, a nép közé is kimegy”. Nejedlý egyéniségének és életművének megértéséhez elsődlegesen fontos e kettősség szem előtt tartása; a népise gnek középponti irányelvvé emelése szervezi egységbe a tudós kutató, összegező, ered- ményközlő munkáját a közéleti ember sokfelé ágazó (közírói, népszónoki, majd — a felszabadulás után — államférfiúi] tevékenységével: Nejedlý számára ugyanis épp o népiség az a princípium, amely elhatározó erővel ad tartalmat egy gazdag élet minden megnyilvánulásának. S ugyanez a princípium — vagyis: hűség a néphez, a kikris-