Irodalmi Szemle, 1978
1978/2 - LÁTÓHATÁR - Habaj, Ivan: A fekete autó utasa (elbeszélés)
Ivan Habaj A FEKETE AUTÓ UTASA A völgyben fontos út vezet, mely egy darabon a bal part mentén kíséri a fo lyót, azután egy hídon átfutva a jobb parton visz tovább, de néhány kilométerrel lejjebb ismét visszatér a bal partra. Az aszfaltút sűrűn lakott vidéken kanyarog. Az egyik történelmi esemény a másikba kapcsolódik itt, az ember észre sem veszi, hol végződik az egyik falu és hol végződik a másik. A főút menti települések minden megszakítás nélkül kötődnek egymáshoz és ez olyan benyomást kelt, mintha egyetlen vég nélküli falun haladna keresztül az ember. A családi házak mellett szakadatlanul futkosnak a személy- és tehergépkocsik, autóbuszok, traktorok. Éjjel-nappal búgnak a motorok, a kipufogás éjjelnappal ott kígyózik a kertekben és behatol a hálószobákba. Ez a vidék az egészség egykori jelképe volt. A csönd, a nyugalom és a friss levegő oázisának képzete azonban már nem illik ezekhez a helyekhez. Az itt élők, akik gondosan őrzik illúzióikat, nem számíthatnak másra, jobbra mint a zajos nagyvárosok lakosai. Egy nagy fekete autóban negyvenes, őszülő férfi utazik, arca sápadt, meggyötört, szeme fáradt. A hátsó ülésen ül, dohányzik, előreszegezi tekintetét A hosszú-hosszú falusi utca azonban egyszer mégiscsak véget ér. A sofőr megpillant egy forgalmi táblát, mely a sebesség-korlátozás végét jelzi, és feldünnyög: — Hál’ istennek! Ám kis idő múlva egy vasúti átjáróhoz ér az autó, és vezetője ismét lassít. Pár száz méterre az átjárón túl már kezdődik a város. Először csak az építők földszintes barakkjai jelzik az autó utasainak a város közeledtét, ám amikor a kocsi fölszalad a dombtetőre, már ott terül el a szemük előtt. De valahogy szürkének látszik. Dideregve húzódik össze a völgyön átsuhanó őszi szélben. Most egészen másképpen fest, mint azon a tavaszon, amikor itt jártak utoljára. A város a folyó jobb partján fekszik. A völgy annyira tág, hogy hiába ölelik át mindkét oldalról a hegyek, csak igen ritkán frissítik fel üde leheletükkel az erdők a város lakóit. A folyótól jobbra húzódó hegység csak kristálytiszta időben látható a városból. Az emberek távoli kékesszürke csíknak látják csupán, mely a láthatáron egybeolvad az égbolttal. Ha különösképpen kedvezőek a légköri viszonyok, délnyugati irányban egy romokban heverő középkori vár körvonalai is kirajzolódnak. Ebben a várban laktak évszázadokon át az ország uralkodói. A folyó bal partja mentén egy másik hegygerinc emelkedik. A városból is jól látható az oldalát borító tűlevelű erdő sötétje. A szűk erdősávok lefutnak egészen a földek és a szőlők közé, helyenként közvetlenül érintik a hegyaljai kerteket vagy egybeolvadnak a lombos ligetekkel. Ez a hegység közelebb esik a városhoz, mint a túloldalon húzódó hegyek, de az mit sem változtat azon a tényen, hogy a városnak sem hegyi, de még
