Irodalmi Szemle, 1978

1978/2 - Duba Gyula: Korfordulón (regényrészlet)

évben felúsztak a holtágban, hiszen nyáron és ősz elején megtalálták a csontvázukat, A fiú mégis ragaszkodott ahhoz az elképzeléshez, hogy a halak valamilyen módon tudomást szereztek társaik végzetéről, és ösztönösen elkerülik a Füzes-árkot. Úgy gondolta, hogy az állatok ösztönélete az ember számára megközelíthetetlen és titok zatos terület, melyben a megérzések és sejtések a döntőek. Igen, az állatok bizonyára megérzik a végzetüket, még ha aztán elébe is mennek, és elmulasztják, hogy kitérjenek neki. S éppen az igénytelennek látszó élőlények sejtenek meg csodálatosan dolgokat, különben hogyan találták volna meg a csukák Ivásuk idején minden tavaszon a Füzes-árokba vezető keskeny csatornát, honnan és milyen módon tudták meg, hogy a betongát mögött majd csendes, ai^ylag sekély és tisztavizet találnak, amely szerelmi időszakuk követelményeinek megfelel? Miért jöttek fel minden évben, ha sejtették, hogy ösztöneik a pusztulásba viszik őket? És miért maradtak most el, éppen most, a tavalyi szörnyű nyár pokla után? A megválaszolhatatlan gondolatok állandóan ostromolták őt, játszottak a képzeletével. Feleletet nem talált rájuk, ezért titkokat seijtett mögöttük, és ez jó volt. Mindig vonzották a rejtélyek, és nem vette el a kedvét, hogy nem tudta őket megfejteni.

Kegyetlen volt az elmúlt nyár, hosszú évtizedek óta a legszárazabb és legmelegebb. Sem májusban, sem az aratás idején nem esett eső, nem termett takarmány, kalászukban sültek a gabonák, alig adtak szemet. A kevés bevetett föld hitvány aljagabonát és ocsút termett. A kukoricák sem nőttek meg, egész nyáron fonnyadoztak és sárgultak, csövet csak minden harmadik szár hozott, ha ugyan csöveknek lehet nevezni azokat az arasznyi, csenevész torzsokokat, melyeken ritka sorokban töpörödött, a héjukba aszott kukoricaszemek ültek. A répák elsatnyultak, aprók maradtak, csapadék híján nem teltek meg nedűvel a szőlőszemek, fonnyadtan szüreteltéik ,le a fürtöket, kevés mustot engedtek. Alig termett gyümölcs. Olyan ínséges tél várt a parasztokra, amely szinte a front-telekkel vetekedik. Az emberek éheztek, újra sütöttek árpából és kukoricából is kenyerét, lisztet és zsírt vásároltak drága pénzen a feketepiacon, új életre kelt a cserekereskedelem. Mindenki értékesíteni igyekezett, amije volt, a betelepültek szalonnát, zsírt, tojást és kenyeret vásároltak a régi lakóktól, akiknek több’ tartalékuk akadt. Kanász úr kocsmája már elnéptelenedett, PolakoviC Alexanderé han- gosabb, de itt is kevés ital folyt le a torkokon, élelemre kellett a pénz. Kalmi már odáig ment, hogy málnaszörpért is végzett mutatványokat, és féldeci pálinkáért habo zás nélkül átszúrta a nyelvét. Pang a falu társas élete, idegenek egymásnak az emberek. Várják a tavaszt, mindannyian nagyon várják, régi lakók és betelepültek egy- aránt. S amikor megérkezett, a parasztok ellepték a határt, szántottak és vetettek, hangyaként szorgoskodtak, akár a front után. Az új lakók lovakat, gazdasági felszerelést és vetőmagot kaptak az államtól, nagy igyekezettel dolgozni kezdtek, ismerkedtek a vidékkel, a földdel, amely nehezebb és fárasztóbb mint az övéké volt a Nyírségben, keményebb munkát és több verítéket követelt tőlük, de talán majd gazdagabban terem.

A tavaszi munkák és a közös érdekek, a jó termés reménye közelebb hozta egymáshoz az embereket. Télen még alig vettek egymásról tudomást, idegenekként mentek el egymás mellett az utcán, ismeretlen arcuk belemosódott a közömbösség légkörébe. Nem volt dolguk egymással, hát nem érzékelték a másik jelenlétét. Csak a szomszédok ismerkedtek össze, jól-rosszul. De a tavasz és a mezei munkák közelebb hozták őket egymáshoz, ha találkoztak az utcán, már köszöntek. Nem tudták, hogy ki a másik, de már falubéliként kezelték. A fiatalság pedig összeismerkedett a kocsmában, és különféle alkalmi mulatságokon még a tél folyamán.

Az élet nagy átalakuláson ment át Füzesnyéken. A falu vezetőségében is változások történtek, Lebovics Stefan elköltözött, visszament a Zobor vidékére, oda ahonnan az első köztársaság utolsó éveiben a faluba jött. Csák Máté, a szlovák paraszt kivált a vezetőségből, és csak az állataival meg a földjeivel törődött. A komisszár után Konárek Juró a legfontosabb ember, egyszerre döntő szava lett a faluban. A betelepültek közül Jeremiás Misa nagybácsija, Jeremiás Andri lett faluvezető. Nyírő Béla gyakran járt a városba híreket szerezni, és a kitelepítési bizottságból való jó embere azt mondta neki, hogy tavasszal az országban a kommunisták vették át a hatalmat, a lakosságcserét rövidesen beszüntetik. Még átköltözhet a többiek után, ha akar, de lehet, hogy egy hét múlva már sehová nem mehet. Mi lesz azokkal, akiket átvittek, kérdezte Nyírő Béla. Ottmaradnak, maguk meg itt, az új lakók is itt, mindenki ott él majd, ahol van.