Irodalmi Szemle, 1978

1978/2 - Duba Gyula: Korfordulón (regényrészlet)

Duba Gyula

KORFORDULÖN

Részlet az ívnak a csukák című regényből

Május végén a Füzes-árokban, a berkenyefánál egy nagy csuka élettelen teste úszott félig a víz alá merülve. A fél pofája és a fejének nagyrésze a víz színére emelkedett, mintha a hal levegőt szívna alámerülés előtt, széles teste ferdén meghajolva a mélység felé mutatott, s a farkát már nem lehetett látni, a sötét vízbe veszett. A Füzesárok vize most zöldszínű, sűrű és langyos, a nagy csukát oxigén hiányában beállt, fulladásos halál ölte meg. Május vége van és már rekkenő a meleg, a nap perzselő sugarakkal égette a földet és rohamosan elpárologtatta az állóvizet, kiszárította a holtág medrét. Az árokban hosszú mederszakaszokon nem volt már víz, ezeken a kiapadt részeken sás, nád és dudva nőtt, buja zöld bozót tenyészett, a meder még-még nedves talaja bőven táplálta a növényzetet. Máshol ritkás füvek nőtték be a meder alját, néhol pedig zörgő száraz avar borította. Az árok partján növő gyomok és kórók azonban már kókadoztak a szárazságtól és a melegtől. Szellő nem rebbent, egy helyben állt a forró levegő és kérlelhetetlenül fonnyasztotta és aszalta az életet. Tavasz óta nem esett eső és semmi kilátás nem volt rá, hogy u közeljövőben esni fog, mélykék, derült az ég, az apró fehér felhőfoszlányok is hiányoznak róla, az izzó nap egyedül uralja a nagy kék kupolát. A csuka teste nem mozdul a vízben, tehetetlenül lóg le a mélybe, körülötte ebihalak rajzanak, később majd őket is elpusztítja a nyár.

Péter kukoricát kapált.a Katócé dűlőben, földjük vége a Füzes-árokig ért. Amikor egy-egy sort bekapált és a földjük végére ért, megpihent és mindig megnézte a nagy döglött csukát. Hitvány kukoricát kapál, az elültetett szemek éppen csak kikeltek, a gyenge sziklevelek alig arasznyivá nőttek és máris megsárgultak a szárazságban. Kevés a reménye, hogy termést hoz a kukoricájuk, de így is be kell kapálni, mert különben az életerősebb gyomok megfojtanák a beteg sárga kukoricahajtásokat, föléjük burjánoznának. Ha még aratás előtt megjön az eső, a kukorica is rendbe.jöhet, megerősödik és a levelei egészséges zöldek lesznek. Péter egyedül kapált, nem nagy tábla a kukoricaföld, egyedül is bekapálja, öreg kerékpárján jött ki reggel és derekasan nekifogott a munkának. Gépiesen dolgozott, mert a gondolatai máshol jártak: nem bírja feledni Ulrika Richter levelét.

A levél Alberték távozása után két héttel érkezett. A borítékja ennek is bélyegzőkkel és megjegyzésekkel volt tele, a levél sokáig kereste Pereszlényi Albertet és a faluját. Mégsem találta meg, csak a falut, a címzett ismeretlen helyre távozott. Szlecsna Krisztina hozta el a postáról, és odaadta Bakai Jóskának: „Dopis dostal tvoj kamarát!” Bakai Jóska gondolkodás nélkül felbontotta a levelet és szlecsna Krisztinával együtt lefordították, elég pontosan le is írták a magyar szövegét, de tovább küldeni nem tudták, mert Albertékról még semmi hír nem érkezett.

így szólt a levél: „Kedves Albert! Nemsokára indulok a szüleim után, a határon át. Nem egyedül megyek, a fiamat is viszem, gyerekem született, Albert, a Te fiad, hasonlít is rád. Nem értesítettelek róla, hogy gyereket várok tőled, mert nem akartalak terhelni vele, hiszen tudtam, hogy többé úgysem találkozhatunk. Nem terajtad múlott, hogy megszületett, én akartam, hogy legyen, emlékezz csak vissza rá, hogy én akartam ...! Először nem akartam, mert féltem tőle, először semmit nem akartam, aztán lassan megérett bennem a gondolat, hogy talán jobb lenne nekem, ha gyerekem lenne, mert akkor könnyebben átjutok a határon, és azután már akartam, hogy legyen, emlékezz rá, hogy azután már nagyon akartam!... Azért is akartam már azután, mert közben igazán megszerettelek, hiszen Te ezt biztosan érezted. Aztán megszületett és most az enyém, nemsokára indulok vele át a határon, nyugat felé. De nem megyek