Irodalmi Szemle, 1978

1978/10 - NAPLÓ - Gál Sándor: Ágazik-bogazik

tünk tanítóink jóvoltából, de a reáltudományokhoz érve megfeneklett minden kísérlet. Pedig van elég magyar nemzetiségű agrármérnökünk, orvosunk, gépészmérnökünk, vegyészünk stb., akik a maguk szakterületén kiváló ismeretekkel bírnak. Népművelői munkát — előadásokat — mégsem — vagy csak elvétve — vállalnak. Hogy miért, arra ezerféle magyarázat és kifogás található. Van azonban ennek az éremnek másik oldala is. Az, hogy ha mégis sikerült előadót biztosítani, hiányzott a — hallgatóság! Ez legalább olyan gond, mint az előbbi. Vagy még talán nagyobb. Mert: hogy műveljük a népet, ha nem akarja, hogy műveljék?! (Felnőttekről beszélek, nem az iskolaköteles gyerekekről.)

Népművelésünk helyzete felett való töprengéseimben oda jutottam, hogy hatékony népművelői munkát — a felnőttek körében — csak akkor végezhetünk, ha lesz elegendő, szakmailag megfelelően képzett magyar nemzetiségű népművelőnk. Addig az igyekezetünk — legyen bármennyire is jószándékú — részeredményeket, félsikereket szülhet csupán. Ma már megfelelő szakmai felkészültség nélkül a legegyszerűbb gép indítógombját sem nyomhatja meg senki. A szomszédos Magyar Népköztársaságban úgy látszik már hamarabb felismerték a népművelés általános társadalmi és politikai szerepét, hiszen náluk egyetemi szinten folyik a népművelési „dolgozók” képzése. Ha érdemben és színvonalban e téren tovább akarunk jutni, számunkra se marad más út: a népművelés számára — nemzetiségi vonatkozásban is — megfelelő szinten népművelőket képezni. Véleményem szerint indíthatnánk például könyvtáros-népművelő szakot pár éven keresztül. Megítélésem szerint jó néhány szakképzett könyvtárosra és népművelőre volna hamarjában szüksége a csehszlovákiai magyarságnak.

E töprengéseimet bizonyára tovább lehetne mondani; fölé, mellé és közé is lehetne szúrni egy sor megjegyzést, hiszen valósága olyan, mint a gyermekkorból ideröppeno találós kérdés szövegének az eleje: „Agazik-bogazik...” Azzal a módosítással, hogy azért „levelezik” is. Én viszont nem csak ágazónak-bogazónak, s levelezőnek szeretném látni, hanem virágzónak, sőt: termőnek, gyümölcsöt hozónak; nem mint a fa árnyékát, hanem mint magát a fát.

Gál Sándor