Irodalmi Szemle, 1978

1978/10 - ÉLŐ MÚLT - Turczel Lajos: Gondolatok a harmadvirágzás kezdeteiről két évforduló kapcsán

gültek a kapcsolatot az egyetemes magyar irodalmi hagyománnyal. Másrészt: ugyanezek az okok már előidézték a két világháború közti kisebbségi Irodalmi hagyomány beszűkülését is; ennél a folyamatnál persze egy korábbi körülmény is erősen közrejátszott: a Horthy-Magyarországhoz csatolt Dél-Szlovákiában az iskolai és közvéleményformáló hatóságok a „csehszlovákiaiság” tudatának gyengítésére, kiküszöbölésére törekedtek.

A „hagyománytalanság” fogalmának fenti értelmezései természetesen Fábrynál is megtalálhatók, de az 1925—1938 közötti időben ő ezt a kifejezést többnyire a régi hagyománytól való tudatos elszakadás értelmében használta. Ilyen magatartásra többek között a Horthy-Magyarország reakcióssága és hagyománykisajátltása, az új szociális és szocialista irodalomra való orientálódása késztette őt. 1939—40-től kezdve viszont Ady hagyományszemléletének erős hatása alatt a haladó magyar hagyomány tágas koncepcióját dolgozta ki, s ehhez igazodva a régi merev nézetét korrigálta. („A hagyomány nélküliség tájainkon valamikor dacos tiltakozást, szabad szárnyalást, gyökérig ható tagadást és mindent-próbálást jelentett. Ma hagyomány nélkül élni: gyökértelenséget jelent, elsodródást, megfutást és beolvadást”.)

A „hagyománytalanság” kifejezését — a „semmiből való indulás” rokon formulájához hasonlóan — Fábry gyakran metaforikus és hiperbolikus fölerősítéssel használta. Ilyen esetekkel különösen az Adyval foglalkozó írásaiban találkozunk. „1918-ban hagyománynélküliek voltunk — írja — de egy nevet, egyetlenegy örökséget szentségként tiszteltünk...: Adyt”. Itt a hiperbolikus fogalmazás az Ady-kapcsolat jelentőségét emeli meg, de érezhetően visszahat az ellentétként szereplő „hagyománynélküliség” kifejezésre Is, amely ezáltal metaforikus jelentéstöbblettel telítődik fel. (Meg kell jegyezni, hogy a kisebbségi magyarság Ady-kapcsolata 1918—1938 közt valóban rendkívül Intenzív és termékeny volt, de ha arra gondolunk, hogy az átmeneti hagyománykiesés után más nagy írók kultusza — pl. Petőfié — is erősen érvényesült, akkor az Ady-kapcsolat fenti kiemelését Fábry gyakori Ady-abszolutizálásai közé sorolhatjuk.)

A „hagyománytalanság” fogalmának megvilágítása után fölvethető még az a kérdés, hogy a fokozatosan helyreálló, visszaerősödő hagyományból mi hatott közvetlenül a harmadvirágzás kibontakozó irodalmára. Itt először azt szögezhetjük le, hogy nálunk nem volt a „Lobogónk Petőfi”-hez hasonló korszerűtlenül konstruált hivatalos jelszó. Az Ady-rajongó és Adyval telített Fábry — aki egyébként kedvelt költője nyomán a hagyományok megújításában egészen Apáczai Csere Jánosig nyúlt vissza — profétikus hévvel hirdette Ady tovább élő igazát, de nem fejtett ki olyan szuggesztiót, hogy a költőink művészi szempontból Adyhoz igazodjanak. Ilyen sugallatai, késztetései József Attilával kapcsolatban sem voltak, pedig — megjegyezhetjük: — ennek a költőnek nagy szerepe lett az új magyar költészet korszerűsödésében. Érdekes viszont, hogy alkalmilag, ötletszerűen Tóth Árpád „Iskoláját” ajánlotta („Tóth Árpád egyike legki- forrottabb költőinknek. Képei maradéktalanok, hibátlanok: fiatal költőink jobb iskolát a versírás csudájára nem is találhatnak”). Még érdekesebb aztán az, hogy ez az ajánlás visszhangra is talált: a formaigényes Ifjú Ozsvald Árpádnál jól észrevehető a Fábry- közvetítette hatás (lásd pl. Tóth Árpád Oj tavaszig vagy a halálig és Este a kilátón című versét és Ozsvald Falun szebb a tél című költeményét).

A kibontakozási korszak költészetében még többek között a következő hagyományhatásokat figyelhetjük meg: Adyét Bábinál, a népi mozgalom lírikusaiét (Sinkáét és Erdélyiét) Gyurcsónál, Ozsvaldnál, Dénesnél, Gyürénél; a Nyugat első nemzedékének hatását Rácznál, József Attiláét és Illyését Tőzsérnél, Kassákét Cselényinél. Igen figyelemreméltó, hogy az ötvenes évek derekán már a jelentős kortárs költők hatása is érvényesül: Benjámin Lászlóé Cselényinél, Juhász Ferencé és Nagy Lászlóé Cselényinél és Veres Jánosnál, Nemes Nagy Ágnesé Tőzsérnél stb.