Irodalmi Szemle, 1977
1977/10 - A VALÓSÁG VONZÁSÁBAN - Ág Tibor: Népzenei gyűjtés Kelet-Szlovákia magyar falvaiban
ÄG TIBOR Ha Bodrogközről esik szó, általában hajlamosak vagyunk ezt a tájnevet az egész. Kassától keletre eső magyar-lakta vidékre értelmezni. Ez a tévhit különösen a Nyugat- Szlovákiában élő magyarság körében terjedt el, ahol már gyakran Gömör is keletnek számít. Noha a Kassától keletre eső magyarlakta vidék — amely a történeti Abaúj, Zemplén és Ung megye egy részét képezte — néprajzi szempontból elég egységesnek látszik, több tájegységből tevődik össze. A Felső-Bodrogközön kívül, a Sátoraljaújhelytől északra fekvő Hegyhát és az ungi Tiszahát egy része is ehhez a területhez tartozik.1 Ezek az elnevezések sokszor egyeznek a szakirodalomban is használt meghatározásokkal, ámbár a lakosság gyakran másképp értelmezi az egyes tájegységeket, vagy még további elnevezéseket használ. Pl. Mátyusföld területi kiterjedését többféleképpen értelmezik. Nyitracsehiben a zséreieket, kolonyiakat, azaz a hegyekben élő magyarokat „bacsiaknak”, a bodrogköziek, a tőlük északra eső falvak lakóit „vízmegesieknek” hívják. Egy-egy táj vagy tájegység népzenéjének jellegzetességeit megállapítani nem könnyű feladat. Hosszú évek fáradságos munkája kell ahhoz, hogy némi áttekintést szerezzünk arról, mit énekel, milyen hangszereken játszik, milyen zenére táncol a falusi ember. A gyűjtőmunkán kívül a feljegyzett anyag rendszerezése az addig megjelent publikációk tanulmányozása, az összehasonlító munka is lényeges feladat. A népzene mindenkor szorosan összekapcsolódott a néphagyománnyal. Környezetéből kiszakítva vizsgálni éppoly helytelen lenne, mintha a népdal szövegét a dallamtól függetlenül vizsgálnánk. Bartók Béla és Kodály Zoltán népzenekutatói munkássága nyomán a mai gyűjtő helyzete részben könnyebb. Sok kérdést tisztáztak: az anyaggyűjtés, a feljegyzési technika, az összegyűjtött anyag rendszerbe foglalása, a filológiai feldolgozás, az eredetkutatás, a történeti összefüggések feltárása és a szomszéd népek népzenéjével való összehasonlítása terén. Ugyanakkor a mai gyűjtő helyzete annyiban nehezebb, hogy ma az eredeti, ősi hagyomány — a faluközösségek felbomlásával párhuzamosan — erősebben romlik, kopik, mint 60—70 évvel ezelőtt, továbbá a hírközlési technika fejlődésével, a célszerű népzenei ismeretterjesztő és eredeti parasztdalokat reprodukáló műsorok révén, a revival dallamok száma is egyre nagyobb. Egy jó énekes ma már nagyon sok népdalt megtanul a rádióból vagy a televízióból. Ezek a népdalok sok esetben teljesen más tájegység jellegzetes régi dallamai, így azelőtt az énekes falujában nem ismerték. Ma már nem terjednek szájhagyományszerűen, ezért funkciójuk sem az, ami régen. Ez nem jelenti azt, hogy ma már egyáltalán nem terjednek szájhagyományszerűen a népdalok. Balladák és új stílusú népdalok esetében még ma is van erre példa. 1954-ben Taksonyban, egy 12 éves kislánytól vettem fel egy több mint tíz versszaknyi terjedelmű balladát. 1957-ben Űjbáston — az akkori Egyházas- báston — Dancsók Józsefné idős asszony szerint a „Bakony erdő közepében lakom én” „A népzene jelentősége a nemzeti életben, újabban sehol oly fokra nem emelkedett, mint a Szovjetunióban. Szolgáljon ez intő és ösztönző például azoknak, akik a maguk életében nem eszméltek rá.” [Kodály: A magyar népzene VIII. old.J Népzenei gyűjtés Kelet-Szlovákia magyar falvaiban