Irodalmi Szemle, 1977

1977/10 - Dobos László: Bodrogköz, szülőföldem

ségét is jelentette. Sokan elözvegyülés és újraházasodás révén tettek szert egyre nagyobb vagyonra.

A bodrogközi falvak történetének és fejlődésének egyik meghatározója: nem tudtak terjeszkedni. Előbb a víz miatt; később a föld növekvő értéke miatt. A népszaporulat nőtt, viszont a községek belterülete 1945-ig alig vagy egyáltalán nem változott. Kevés kivételtől eltekintve az egyes telekhatárok egyeztek a száz év előttiekkel. A Bodrogközben is nyomon követhető a folyamat: a nemzedéki, vérségi alapon szerveződött nagycsalád felbomlik, s átadja helyét a kiscsaládi munkaszervezetnek. Ez az átalakulás a Bodrogközben jóval lassúbb volt, mint másutt: mozgásiránya azonban lényegében azonos a paraszti világ átformálásával. Sajátos képződmény alakúi ennek következtében a Bodrogközben: a többházas udvar, ahol három-öt család is zsúfolódik egy belhe- lyen. Kisgéres klasszikusan bizonyítja ezt.

A Bodrogköz közvetlen szomszédja a Hegyalja. A Rákócziak korában — e föld jelentős részét ők birtokolták — kiemelkedő szerepet játszott itt a bortermelés. A szőlő szinte monokultúrává fejlődött, siettette a mezőgazdasági árutermelés kialakulását. Kereskedelmével, bontakozó iparával a Hegyalja dinamikusabb fejlődésű tájegység, mint a Bodrogköz, ahol alacsonyak voltak a gabonahozamok; lepény helyett itt lassabban terjedt a kenyérfogyasztás is, mint másutt. A Bodrogközben — tenyészterületén — szinte utolsónak számolták fel a szürke magyar marhát. Kisgéresben még jóval a háború után is ragaszkodtak e szívós, szép, de kishozamú állathoz. A bodrogközi terméskultúra, a gazdasági-társadalmi folyamatok kibontakozása visszamaradottabb, archai- kusabb, konzervatívabb volt más országrészeknél. Ez a tény szinte évszázadok arculatát s fejlődését határozta meg.

A bodrogközi természet: a vizek világa, vadjai, madarai, halai s ezek romantikája. „Híressége” a mocsár is, a kolera, a malária. Hírhedtté tette a kivándorlás is. Ismert tény, hogy a múlt század végétől az első világháborúig ötvenmillió ember hagyta el Európát. Ez is járvány, a kivándorlás embervesztesége felért a pestis vagy kolera középkori pusztításaival. Otja, terjedése nyomon követhető: a brit szigetekről indult, innen Németrországba, majd észak felé ágazott, Galíciába. Közép-Európába északról jött; utoljára a Balkánon sepert.

A monarchiabeli Magyarország kivándorlási statisztikája pontosan jelzi az érintett területeket: a mai magyar-szlovák, szovjet-román határvidéket. A kivándorlás a valamikori Sáros, Szepes, Zemplén és Abauj-Torna megyék férfilakosságát hányadolta. Főleg Észak-Amerikában mentek, de sok tízezren Kanadába és Dél-Amerika államaiba is. A Bodrogköz Zemplén vármegye kivándorlási góca volt.

Az ok: a népfelesleg, a megélhetés hiánya. Ehhez járul a bizonytalanság, a más jövő reménye s a másoktól kapott biztatás is. A Bodrogközből Amerikába vándoroltak, Zemplén felső részéről, a terméketlen földekről meg szlovákok, ruszinok jöttek le azonos okok miatt, hasonló reményekkel.

A kivándorlás előzménye az ipari felfejlődés s az ebből következő demográfiai robbanás. A mezőgazdaságból felszabadult munkaerő az ipari létesítmények felé áramlik. Viszont a munkahelyek képtelenek befogadni annyi embert, amennyit a falu kibocsátani kényszerül. Emberfelesleg, emberpiac. Az ipari forradalom első hulláma: a monarchiabeli Magyarország drágán fizette meg fejlődésének e fázisát. Drágán fizetett Zemplén, drágán a Bodrogköz: emberekkel, emberi izomerővel, újkori rabszolgákkal. (E jelenség hasonlatos a harmadik világ gyengén fejlett országainak mai helyzetéhez; az ő emberfeleslegüket a nyugati tőkésországok gyárai nyelik el).

Hajóstársaságok ügynökei járták a vidéket, szerveztek, ígértek, csábítottak. A hatóságoknak fékezniök kellett volna a rabszolgakereskedelmet — ehelyett cinkosokká váltak. A világgá menés kényszere különösen erős volt azokon a helyeken, ahol a legnagyobb volt a nagybirtok aránya. Leleszről 1903-ig a lakosság 60 százaléka vándorolt ki.