Irodalmi Szemle, 1977
1977/10 - Dobos László: Bodrogköz, szülőföldem
mocsár, nádas. A vízi világ, a homoki és mocsárerdők többletet is jelentenek; a halászat, méhészet, gyékény- és kosárfonás foglalkozás és élelemkiegészítés. Kenyér. Sokaknak egyetlen kenyér. Kuthy Lajos, a táj kutatója így ír a múlt század közepi bodrogközi faluról: „Szomszédi szíves egyezségben élnek egymással, holott némelyik hez a szomszéd helység szava áthallik a vizen. Sok község él csupán ludte- nyésztés-nádlás vagy csík-halfogásból, marhát őriz, a lápot használja, szántóföldje nincs, a többi is prima occupationis (első foglalásj jogán. Saját vetés nélkül táplálkozik, mint a vízimadár”. Az Árpád-kortól kezdődően legendák maradtak fenn a bodrogközi vízi világ halbőségéről. Már Anonymus is tudja: „A Tiszában több volt a hal, mint a víz”. Ugyancsak a Tiszáról mondja egy 1790-es fölijegyzés: „Vagynak benne mázsás harcsák, harminc-negyven fontos pontyok és csukák, amelyeket szerenként hordanak Kassán, Eperjesre, Debrecenbe és más városokba”. Szirmay Antal írja a folyószabályozás előtti állapotokról: „Oly bősége van itt a halaknak, hogy kiáradván tavasszal a Bodrog és nyáron medrébe visszatérve, annyi halat hagy maga után a földre kivetve, hogy a sertéseket azon hizlalják”. Számtalan a halfajta: kecsege, sügér, süllő, harcsa, boing, márna, csuka, kárász. Mindenki halászhatott a Bodrogközben, viszont közhírré tették: „... régi bevett és a felsőség által is helybenhagyott szokás szerint tartoznak az uraság Tisztjeinek böjti napokra, kántorokra, péntek és szombat napokra halat font számra házhoz vinni...” A vízi világ más ennivalót is adott: sulymot — puliszkát főztek és kenyeret sütöttek belőle —, harmat- vagy vízikását, gyékény bendőjét, káka belét, vadkörtét, vadalmát, madártojást és sokféle négylábú vadat. A történelmet szépítő hajlam a természetet is idealizálja. Sokféle írásból a Bodrogköz hősiszép tájnak tűnik: bőségesnek, áldásosnak, paradicsominak. Tudatunk mélyén valahol ez a Bodrogköz él. Szép ez a táj — de szépítik is. Ezt teszi Anonymus, Vörösmarty és később sokan mások. Az is, aki egyszerű történetet mesél, az is, aki vadjait, madarait, erdeit, berkeit mondja-veszi számba. Vonzó a vízi világ, mitizálható is. Történész, költő, néprajzos, szociográfus, előbb a szépet mondja a Bodrogközről. Pedig a táj az árvizek történelme is, a pusztításé, félelemé, a rettegéseké s az örök küzdelemé . .. „Emlékezetembe betörnek az őszi és tavaszi nagy vizek. Egybefolynak: hallom a hirtelen áradás zúgását. Jön a víz — ordítják valahonnan. A kiáltásban őseim rémülete visszhangzik, a vérrokon ősöké, a sors-vérrokonok hangja ... Szólnak minden harangok, (jajgatják a hírt, az élet veszedelme jön ... Egyedüli reményem, ó, Isten, csak te vagy ... Sokára énekké fárad a harang, majd elvész az is ... Éjszaka jön, temetni kezd a víz, sírás és zsolozsmák nélkül, némán, betemeti a lábnyomokat, behordja az utakat, eltemeti a füveket, ellepi a föld testébe vágott fészkeket, aztán az ember lábához kúszik.” A szabályozás előtti Bodrogköz folyói olyan árvizeket hoztak, hogy a termőföldnek csupán 11 %-a volt művelhető. A mocsarak lecsapolásáig e vidék meg- fékezhetetlen réme a malária. Még 1939-ben is a legveszélyesebb fertőző betegségként tartották számon. A mocsár, a láp, az elzárkózottság termi a járványokat; a kolera, a tífusz a Bodrogköz visszajáró, félelmetes kísértése volt. Az 1825—27-es országgyűlés összeírást rendelt el. A cél: új adókulcs bevetése. Meg kell tehát állapítani a nép teherbírását. A vármegyék saját érdekükben rossz képet festenek helyzetükről. Az országos bizottság Zemplén és Szatmár megye összeírási adatait nem fogadja el. Felülvizsgálatot rendelnek el. Ekkor készül Kölcsey jelentése, a Beszéd a szatmári adózó nép állapotáról. Kossuth a zempléni felülvizsgáló bizottság tagja, s az elkészült jelentés nagyrészt az ő munkája. 1831-ben a zempléni koleralázadás megpecsételi ez országjárás sorsát is.
